Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

57. fejezet

A farkasok megfeszültek és meredten néztek rám. Felismertem milyen pózt vettek fel. Támadni készültek, akármelyik percben ha szükséges. A hozzám bújó farkas, csak felült és a többieket nézte. Ő értem küzdött volna, nem ellenem...

-Hé, Sydney...- hallottam meg Adrian hangját. Olyan volt, mintha a víz alatt lennék. Tompa volt és alig kivehető.- Sydney... Kicsim...- suttogta nekem.

Könnyes szemekkel néztem rá. A többiek nem látták a pillanatnyi elgyengülésem, mert csak neki mutattam ki. 

-Én nem vagyok jól...- suttogtam vissza.- A telihold még messzebb van, az ikertestvéremet megtanultam elnyomni és ez... Úgy érzem sokkal erősebb vagyok. Annyi erő van bennem, ami elkezdett belülről szétfeszíteni...

-Basszus, ne most, ne most...- motyogta maga elé Adrian. Szóval ő tudja mi a bajom.

-Adrian...- suttogtam neki elszoruló torokkal.

A szemei tele voltak aggodalommal. Tudtam, hogy ez semmi jót nem jelenthet.

-Nemzedekről nemzedékre száll a Fehér Farkas ereje. Van az idős farkas, aki átadja az erejét az utódjának, ha...- itt megakadt a fiú.

-Nagyi...- néztem rá egyre könnyesebb szemekkel.- Meg... Meghalt?

- Én annyira sajnálom...- húzott oda magához.

Legszívesebben zokogtam volna. Ehelyett elfolytottam minden könnycseppet. Nem láthatja egy egész falka a gyengeségem. 

Nagyi... Egyszer találkozhattam vele csak... És igazából megszerettem őt, úgy, mintha mindig is az életem része lett volna. Ő volt az egyetlen aki megértett. Nem kellett neki semmit mondanom, ő tudta... És most elment... Örökre... És olyan terhet rakott a vállamra, amit lehet nem fogok elbírni...

Inkább csak belefurtam az arcomat Adrian pulcsijába. Az illata körüllengett engem és megnyugtatott. Lehet nem Emma volt az egyetlen, aki megértett? Hisz Adrian... Mindegy is, most inkább csak hálás voltam neki, hogy van nekem. Hogy ő folyton ott van nekem...

A nyaka köré fontam a karjaimat és szorosan magamhoz vontam. Csak kellett egy kis idő, míg feldolgozom a dolgokat... Igyekeztem hamar elszakadni a fiútól. De igazság szerint örökké ebbe a pillanatba fagytam volna. Érezni azt, ahogy a keze megnyugtatóan jár fel és le a hátamon. Érezni az illatát, a puha bőrét. Nem akartam elengedni, de muszáj voltam...

Kifejezéstelen tekintettel néztem a farkasokra.

-Én...- szólalt meg Emma szégyenkezve.- Nem lett volna szabad így beszélnem veled... Hisz kedves voltál hozzánk, egy rossz szót nem szóltál hozzánk. Elhamarkodottan ítéltem...

Továbbra is kifejezéstelen arccal néztem rá. Hagytam, hadd törje csak magát.

-Kérlek, ha addnál egy esélyt beszélni a falkámmal...- kezdte máris bocsánatkérően.

-Csak nyugodtan.- szóltam közbe hűvösen.

Lauren először mintha vonakodott volna, végül felállt és a falkája követte. A szürke-fehér farkas -csak ült mellettem továbbra is. 

-Te nem mész?- fordultam a farkas felé.

Ő csak rám nézett. Annyira gyönyörű volt. Éreztem, hogy valami elkezdett hozzá kötni... 

-Héj...- bökött meg oldalról Adrian. Elszakítottam a szemkontaktus a farkassal, majd Adrian barna szemeibe bámultam. Túl mély barna volt ahhoz, hogy ne vesszek el benne egy pillanat alatt.- Minden rendben?- kérdezte aggódva. És tényleg aggódott, őszinte volt.