Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

6. fejezet

Megpakoltam egy tányért tele zsemlékkel, felvágottakkal, főtt tojással, salátával, meg még sok mindennel. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ennyit fogok enni, ráadásul reggelire.

-Jó reggelt.- sétált be Adrian. Már a hangjáról felismerem rögtön.

-Jó reggelt.- pillantottam rá egy másodpercre.

Haja ugyan olyan összeszedetten állt, mint tegnap, mosolygott, nem volt fáradt láthatólag.

-Valaki nagyon éhes.- viccelődött a tányéromra nézve.

-Ha ezzel arra szeretnél célozni, hogy netalán dagadt leszek, ha ezt betolom, ne fáradj ezzel a dumával.- ültem le az egyik székre, majd elkezdtem kenni az egyik zsemlémet vajjal.

-Ti nők, azonnal rosszra gondoltok.- ült le egy tányér étellel velem szemben.- Tudod, többségben a férfiaknak nagyon imponál az, ha egy nő nem félti az alakját.- kacsintott rám és elkezdte enni a rántottáját.

A reggelink további része szótlanul telt. Nagyon gyorsan megettem a kipakolt reggelimet, majd tétlenül ültem az asztalnál, narancslét iszogatva, Adrianre várva. Hisz nem tudtam mit csináljak a tanyérommal és nem tudtam, hogy hol is kell keresnem azt a valakit.

Befejezte Adrian is a reggelijét, majd a tányért, és egyebeket csak ott hagyta az asztalon, majd az ajtó felé indult.

-Ömmm...- szólaltam meg.- Hová vigyem a mosatlant?-kérdeztem.

-Hagyd ott, majd a takarítók rendezik.-mondta hanyagul.- Most pedig mennünk kell Cyrushoz, úgyhogy örülnék ha csipkednéd magad és felemelnéd a seggedet.

Nem láthattam az arckifejezését, de sejtettem, hogy vigyorog.

Szó nélkül felálltam és Adrian után siettem. A ház, ami szerintem egy palota, tele volt folyosókkal, szobákkal, lépcsőkkel. Kanyarogtunk jobbra, balra, majd elérkeztünk egy picit elzártabb részre. Megálltunk az egyik ajtó előtt, Adrian dallamosan kopogott jó párat a szemlátomást tölgyfa ajtón, majd benyitott.

A szoba kellemes hangulatot keltett. Sok polc, rajta sok könyv, egy kandalló, felette is régi könyvek, egy íróasztal, pár fotel. Tökéletes hely ahhoz, hogy az emberek békén hagyjanak néha, de vendégeket is fogadj.

-Úristen most annyira megkönnyebbültem, hogy látom, feltaláltad magad.- lépett elő valahonnan egy férfi.

Magas volt, legalább száznyolcvan centi, negyvenes éveiben járó ember, akin tökéletes szabású szürke öltöny volt, makulátlanul hátrazselézett hajjal, de volt egy kis tupírja az egésznek, szóval jól állt neki. Hajába pár ősz hajszál vegyült, arcán pár ránc és egy... Egy hatalmas karmolás nyom a jobb szemén keresztül. A szemöldöke felett kezdődött a heg, át a szemén, ami ha jól láttam vak volt és a járomcsontja alatt végződött.

Igyekeztem nem megbámulni, összesen  két másodpercet töltöttem el azzal, hogy megfigyeltem. Számomra ez a heg, nagyon furcsa, hisz a mindennapi átlagos emberek nem járkálnak hegekkel az arcukon. Szóval ez természetes, hogy furcsa volt elsőre, de igyekeztem nem olyannak tűnni, mint amit talán gondolnak rólam.

-Örülök nagyon, hogy találtál megfelelő ruhát magadra, megfelelő sminket, látom le is zuhanyoztál. Tényleg nagyon örülök annak, hogy így elfogadtad a segítségünket és gondolom, már reggeliztél is.

-Igen.- válaszoltam szűkszavúan.

Nem akartam olyan lenni, hogy azonnal elkezdek fecsegni, hogy nagyon finom volt a reggeli, köszönök mindent stb. Mások ezt tennék. Én nem. Hálás voltam ezekért a dolgokért, amiket adtak nekem, csak még nem tudom mi cserébe kérték. Addig semmit sem köszönök meg, hisz lehet, hogy ellenem van a dolog.

-David Cyrus.- nyújtotta a kezét illedelmesen, aminek csuklóján ott virított a drága és márkás óra.

-Sydney Hale.- ráztam meg a kezét.

-Derek és Helen Hale lánya?- kérdezte csodálkozva.

-Honnan ismeri a szüleimet?- kérdeztem elengedve a kezét.

Picit összeráncoltam a homlokomat.

-Nos a szülei az alvilág egyik legismertebb farkas párosa.- magyarázta Mr. Cyrus.- Igazán tehetségesek. Képtelenség, hogy pont ők ne tanítottak volna meg erre az átváltozás dologra.- Adrianre nézett. Mind a ketten komor képet vágtak.

-Mr. és Mrs. Hale biztos nem tenne ilyet.- mondta Adrian.- Talán nem a vérszerinti lányuk és azt hitték, talán ő nem farkas.- nézett rám elgondolkodva Adrian.

-Az lehetetlen.- mondta Mr. Cyrus. -Hisz érződik a szagán, hogy farkas.- ekkor elgondolkodtam, hogy talán még egyszer meg kellene fürödnöm, hiába éreztem még mindig a tusfürdő és a sampon finom illatát.- Mellesleg korábban is kellett, hogy legyenek átváltozásai. Attól az időtől kezdve, mikor tudod Adrian, a lányoknak van az az izé...- gondolkodott el.

-Menstruáció...-segítette ki Adrian halál vörös arccal.

-Na, igen, az!-csettintett egyet.- Kiköpött apja, ezt tagadni sem tudná. És a szemei... A szemein látszik, hogy nem ölt meg senkit sem. Valószínűleg vigyáztak rá, csak Sydney nem tud róla.- mondta a logikus választ, vagy nem is tudom, hogy ez az e. Ez az egész fura, semmi logika nincs benne.- Mellesleg nem kell félned, nem bántunk.

-Nem, ezt már észrevettem, hogy neki állandóan ilyen a szeme.- mondta Adrian.

-Érdekes.- vakargatta meg az állát, miközben az arcomat tanulmányozta. Egy perc néma csend után, elvette onnan a kezét ésdgy- egy foltelre mutatott.- Kérlek, ha nincs ellenedre, szeretnék rólad több mindent megtudni.

Ránéztem gyorsan Adrianre, majd vissza Mr. Cyrusra.

Egy aprót bólintottam és helyet foglaltam a kényelmes ülőgarnitúrán.