Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

83. fejezet

A felismerés villámként csapott belém. Ha valamelyik őrtől megtudnám szerezni azt a szerencsétlen eszközt, amivel kinyílnának a láncaim...

A vér a fülemben dübörgött, ezért alig hallottam valamit Colins és Octavia beszédéből.

-Minden esetre elrendezték állítólag a srácot.- magyarázott tovább a nő.- Most viszont menj Colins, pihend ki magad. Fel kell neked is készülnöd lelkileg arra, ami este fog jönni...

Nekem is fel kell készülnöm arra, ami este fog történni. Minden részletet ki kellesz találnom előre ahhoz, hogy meg tudjunk szökni...

-Ern!- hallottam meg egy idő után Octavia hangját ismét.- Hol voltál eddig?

-Elugrottam fánkért. Kemény lesz a mai séta ezekkel az elfajzottakkal...- mondta a férfi és zacskó csörgés hallatszott.

-Ne is mond.- sóhajtotta Octavia és valószínűleg az egyik fánkon kezdett el nyammogni.- Nem tudom ki találta ki, hogy pont ma vigyük ki őket a friss levegőre... 

A tervezgetésem hirtelen abba maradt és ismét minden idegszálam csak arra volt kiélezve, hogy mindent halljak a beszélgetésből.

-Azért be kell látnunk, hogy nekik is ki kell mozdulniuk. Négy napja vannak itt, mind a ketten külön, se fény, se hangok... Szerintem én már öngyilkos lettem volna ilyen tartás mellett.- majd ezután Ern csámcsogása hallatszott.

-Ez igaz.- helyeselt Octavia.

-De hát nekik kellett amúgy is a baj.- vihogott Ern. Octavia meglepő módon nem nevetett.

-Ez a két szerencsétlen nem tehet semmiről! Az se biztos, hogy az egyikük az, akit keres a Szörnyeteg! Lehet két ártatlan tinédzsert raboltunk el! Aztán megnézhetjük magunkat, ha el kellesz őket távolítani, mert hogy innen élve nem mennek el, az fix!- ripakodott rá a nő ERnre.

-Tök mindegy, annak a fekete gülü szeműnek se tudják a hasznát venni. Ahogy megjön a főnök és megnézi magának, közli majd, hogy lőhetjük is le.- mondta lekicsinylően Ern.

-Ern...- mondta szörnyülködő hangon Octavia.- De hisz szinte gyerekek...

-Ne mond már, hogy megsajnáltad ezeket a szörnyetegeket! Majd meglátom reggel mit fogsz ahhoz szólni, ha bele nyomnak a csajba hat liter nyugtatót, plussz így is láncokon kellesz féken tartani!- dörrent rá Ern Octaviara.

Ezek után egy pisszenést sem hallottam Octaviatól, így ismét a gondolataim rabja lehettem.

Tehát. Összegezzük azt, amit most hallottunk. Úgy néz ki, ma ki visznek minket innen sétálni. Legalábbis engem, Adrian kérdéses, miután Octavia ilyeneket mesélt róla... Viszont akkor feltudnám nagyjából térképezni a terepet, hogy mi, hol és merre van. Ez viszont fantasztikusan hangzott, ugyanis ezzel így egyre több esélyt láttam a menekülésünkre. Ígyhát összeraktam mindazt, amit tudtam és tovább tervezgettem.

Egész éjjel nem aludtam, így mikor reggel behozták a reggelimet olyan éber voltam, hogy akár egy kolibrit is könnyű szerrel megtudtam volna fogni. 

Feszülten figyeltem, ahogy lerakja elém a tálcás ember az ételt és már megy is ki. Mielőtt Octavia rám szólhatott volna, hogy egyek, én már neki is álltam a reggelim elfogyasztásának. Olyan gyorsan lapátoltam be az ételt, hogy akár kajaevő versenyen is uúindulhattam volna azokban a percekben.

Mikor kiürült a tálcám és megittam az utolsó csepp vizemet várakozva pillantottam fel Octaviara. Ő némán állt előttem továbbra is és a fegyvere lankadatlanul rám volt szegezve. Teltek a percek, de semmi nem történt. Más esetben ki kellett volna már menniük, de ők csak néztek rám.