Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

60. fejezet

A forró víz alatt folyamatosan pörögtek a gondolataim. És mind kivétel nélkül Adrianről szóltak. 

Álltam volna még egy örökké valóságig is a víz kellemes sugara alatt, csakhogy valószínűleg itt a forró víz luxus cikknek számíthat. Elzártam a pillanatnyi megnyugvásom forrását, bár nem érdemelné meg Adrian, hogy ezek után még akár csak langyos vízbe is a lábát tegye.

Megtörölkőztem és felöltöztem. Hajat nem mostam, hisz nem volt a legmelegebb a ház és most semmiképp nem szerettem volna megfázni. Ehhez képest egy pulcsiban vagyok csak... A logikámat legszívesebben most agyonlőném.

A kis szobába lépve nem találtam bent Adriant. Füleltem, de a ház többi részén sem hallottam, így valószínűleg valamerre kint lehet.

Összepakoltam a holmijaimat, majd kerestem pár pokrócot a földre teríteni, egy vastag takarót és párnát. Sóhajtva bújtam bele a rögtönzött kis ágyamba. Az oldalamra fordúlva gondolkodtam azon, hogy vajon hogy jutunk haza. Ahogy felkelünk össze pakolunk, elbúcsúzunk a falkától és elindulunk. Ahogy lesz térerő taxit hívunk és a reptérre megyünk minél gyorsabban. Most csak megakartam ölelni Willt és dühösen elmesélni neki mekkora egy paraszt volt Adrian. Claire némasága mindig megnyugtat, annyira határozott egy lány. Tessa pedig kedves és törődő, biztos az első dolga az lenne, hogy kifaggat arról mi van velem és hol jártunk. Ezek a személyek annyit jelentenek nekem, mint még talán soha senki. Egy legjobb fiú barát, egy nagyon jó barátnő és egy szinte kishúg. 

A legvégén pedig ott van Adrian...

A szoba padlóján halk puffanások hallatszottak, tehát jött valaki. Nem kellett megfordulnom, az illatáról pontosan tudtam ki az... 

Matatott egy ideig, majd hírtelen felállt és kiment a szobából. Víz csobogást hallottam. Ezek szerint elment zuhanyozni. Nem telt el sok idő, én még mindig nyitott szemmel bámultam a falat az oldlamon fekve, mikor nyílt az ajtó és Adrian bejött a szobába.

Hallottam, hogy valami puffan, ezek valószínűleg a cuccai voltak, amiket magával vitt fürdéshez. Majd csak annyit éreztem, hogy a pokrócaimra fekszik. Nem ért hozzám egy újjal sem és semmit nem is szólt, csak hallgatott. Végül én törtem meg a csendet.

-Egy barom voltál.- ismételtem el azt, amit korábban ő mondott a fürdő előtt.

Nevetve fújta ki a levegőt, így biztos volt benne, hogy hallottam amit mondott. Megemelve a nagy takarót rá is dobtam egy keveset. 

-Szóval megbocsájtottál?- kérdezte halkan.

-Ha nem így lenne a szobából is kizavartalak volna, csak tudd.- Adrian nevetve húzta magára a takarót. Azonnal éreztem forró testét, ahogy a takaró alatt felém áramlik a meleg, amit áraszt.

-Tényleg sajnálom...- mondta suttogva.- Nem is tudom mi ütött belém...

-Szerencséd, hogy eddig is tudtuk, hogy nem vagy százas...- válaszoltam neki még mindig háttal.- De inkább aludjunk, mert hosszú út áll még előttünk hazáig.

-Megbeszélés?- kérdezte azonnal.

-Majd holnap reggel, most túlságosan ki vannak az agysejtjeim, pihenésre van szükségük. Jó éjszakát.- mondtam neki ásítva.

-Jó éjszakát.- válaszolta lágy hangon.

Természetesen valahogy nem voltam fáradt, az ásítás is csak kamu volt. Nyitott szemmel feküdtem egész végig háttal Adriannek és a szívverését hallgattam. Mikor lelassúlt és egyenletesen kezdett verni, tudtam, hogy elaludt. Óvatosan megfordultam és úgy aludtam el, hogy az arcát tanulmányoztam, ami még álmaimban is jelen volt.