Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

54. fejezet

Egy gyors éves után sétáltunk tovább. Egyre mentünk feljebb, a hideg ránk telepedett. Mindehol fa vagy pusztaság. Mikor már eléggé besötétedett egy helyre letáboroztunk.

Tüzet gyújtottunk és takarókat tettünk le a földre.

Némán meredtem a tűz lángjaiba és hallgattam a ropogását. Mélyen elgondolkodtam.

-Éhes vagy?- lépett mellém hirtelen Adrian egy doboz salátát tartva felém.

-Köszönöm.- vettem el tőle, majd kibontottam és a hozzá adott villával elkezdtem enni.

-Szerinted hol lehetnek?- ült le mellém a fiú és a saját salátáját majszolgatta.

-Szó szerint akárhol.- sóhajtottam.- De csak kifognak szimatolni minket előbb vagy utóbb nem?- néztem rá teljesen feladva már a reményt, pedig még csak nemrég vágtunk bele. Lehet a fáradság miatt gondoltam már így.

-Szerinted inkább előbb...- mondta halkan Adrian.

Először nem értettem, hogy mire akar kilyukadni, de akkor meghallottam. Halk szuszogás, ágroppanás és mancsok halk puffanásai a hideg földön.

-Lehet, hogy ők azok?- kérdeztem teljesen izgatottan. A szívem csak úgy dobogott és az ételről rég elfeledkeztem.

-Várjuk meg ki jön, de készüljünk fel minden eshetőségre...- nézett rám komolyan a fiú. Már ő sem evett, szerintem mind a kettőnk gyomra ugyan úgy görcsbe állt.

Felálltam és kinyújtóztattam a lábaimat. Pár perc múlva megpillantottam egy bundát a fák között.

-A nevem Sydney és a Hemonia falkával szeretnék beszélni.- szóltam megemelve a hangomat.

-Mit művelsz?- riadt meg Adrian.

-Bízd rám.- fordultam felé, majd vissza a fákhoz, hátha észre veszek egy farkast.

Végül nem csak egyet vettem észre. Tisztes távolságban álltak meg tőlünk. Kicsit előrébb állt egy, hófehér színű volt, akárcsak én.

Akárhány könyvet olvastam el, állítólag egy farkas sem lehet hófehér rajtam kívül. Egyszerűen lehetetlen volt. Döbbenten néztem a farkast, és hallottam, hogy mögöttem Adrian meglepetten szívja be a levegőt.

-Az nem lehet...- kezdte ő is ugyan azt, amire én is gondoltam.

-Kérlek.- szóltam az elől álló farkashoz, mivel valószínűleg ő itt az alfa.- Beszélni szeretnék veled. Rettentően fontos lenne ez számomra.

A farkas teljesen higgadtan nézett rám. Nyugodt tekintetével hol rám, hol Adrianre nézett. Végül hátat fordított nekünk és elindult az erdőbe.

Döbbenten néztem magam elé. Elmegy... Egyszerűen szó nélkül itt hagy minket.

Elkezdtem utána kocogni és végül eréjesen szóltam rá.- Azt mondtam szükségem van a segítségedre!

A szívem majd kiugrott a helyéről, a lehelletem pedig tökéletesen ott maradt a mínusz tíz fokban.

A farkas megállt, végül lassan felém fordult. Sok másik farkas állt körülöttem még mindig távolságot tartva. Csak most vettem észre, hogy Adrian is utánam jött.

A fehér farkas leült velem szemben és csak várt. Csak azt nem tudtam mire.

-Segítenél nekem?- néztem rá szinte már könyörögve. Pedig senkinek nem szoktam ennyire a segítségét kérni.- Ha nem lenne fontos az ügy, nem jöttem volna el idáig Londonból!

A farkas még mindig csak ült és engem nézett megállás nélkül. Valószínűleg félnem kellene, mégsem éreztem magam veszélyben. Átláttam rajta végül. Így próbálja kikészíteni a másik félt. Mire rájöttem a játéka lényegére, elkezdtem játszani a sajátomat.