Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

36. fejezet

Lesokkoltan ültem és meredtem magam elé.

Nem értem...

Fel sem kellett néznem, csupán a szagokból és az illatokból rájöttem, hogy a többiekben is minden felkavarodott, összezavarodtak és féltek attól, hogy mi lesz most.

Lehunyva a szemeimet dőltem hátra a kanapén hosszan kifújva a levegőt.

-Akkor nem tudtad, hogy volt egy ikertestvéred.-szólalt meg végre Emma.

-Ikertestvér??- mostmár teljesen ki voltam.

-Édesanyád mikor terhes lett nagyon boldog volt...- az emléken csak elmosolyodott kedvesen, majd észbe kapott és mesélt tovább.-Mikor megtudta, hogy ketten vagytok, ami a farkasoknál nem ritka, még boldogabb lett. Csak aztán amikor megszülettetek...- itt viszont elkomorodott. Rám nézett és nyílt, mégis zárkózott volt a tekintete.- Te születtél elsőként. Mikor kinyitottad a szemeidet és fehérek voltak anyád akkor tudta meg, hogy te leszel a Fehér Farkas. Viszont a testvérednél másképp volt...- most elnézett másfelé és a semmibe meredt meggyötörten.- Anyád dühös és féltékeny volt miattad... De mikor a húgodat meglátta... Éven fekete szemei voltak és fekete haja. A lányom...- nagyot nyelt mielőtt folytatta volna.- Rettegett és sikítozott. Tudta, hogy valami nincs rendben az egyik gyermekével. Érezte, mikor a szíve alatt hordott titeket. Aztán mikor bele nézett abba a két szembe, tudta, hogy magát az ördögöt hozta a világra.- gyűlölet csöpögött a hangjából.- Azonnal oda adta az egyik nővérnek és megmondta, hogy tüntesse el... Téged is...- ismét megakadt a torkán a szó.- Téged is oda akart adni nekik, hogy végezzenek veled, vagy akármi. Csak én beszéltem rá anyádat, hogy téged mentsen meg.

Ha kimutattam volna mit érzek... Sírtam volna, zokogtam. A saját anyám... Akit annyira szerettem mindig is ezt tette volna velem...

Csöndben ültem semleges arccal és úgy néztem Emmara.

-És mi történt a testvéremmel?- kérdeztem nyugodt hanggal.

A többiek döbbenten néztek rám, hogy ezek nem kavarnak fel engem. Legalábbis látszatra.

-Ezek szerint a nővérek nem végeztek vele.- nézett aggódva a nagyim a szemembe.- De hidd el, hogy te rá fogsz jönni arra, hogy hogyan tudod semlegesíteni a húgodat.

-Semlegesíteni?- kérdeztem összehúzott szemöldökökkel.

-Megölni.- szólalt meg Adrian hosszú idő óta először.

Emma ránézett Adrianre, mintha csak most jött volna rá, hogy nem ketten vagyunk.

-Ahogy mondja.- mondta a nagyim.

-Akkor nem tud nekünk többet segíteni?- kérdezte udvariasan Adrian.

-Ami így hírtelen az eszembe jutott, az ezek a fontosabb információk voltak.- gondolkodott Emma. Furcsa még nagyinak szólítani ilyen rövid ismertség után.

-Esetleg tartózkodási helyéről tud valamit?- kérdezte most Will.

-Talán a Navahim.- gondolkodott tovább.

-Navahi?- kérdeztem értetlenül.

-Ő olyan, mint Lotus...- magyarázta meg Adrian.- A navahik a mi jövendőmondóink. Már amennyi információt el tudnak mondani.- tette hozzá felhúzva az egyik szemöldökét és jól tudtam, hogy mire gondol.

-Dahlia!- szólalt meg Emma.

A szobában hirtelen megjelent egy hasonló kinézetű lány, mint Lotus. Fiatal volt, ugyan olyan sötét szempárral, mint ami jellemzi a navahikat ezek szerint. Halvány fekete erei neki is kilátszódtak a bőre alól. Szeme színét ők hihetetlenül elütközött a hófehér haja.