Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

13. fejezet

Mikor Mina azt mondta, hogy minden üzletbe bemegyünk, nem vettem komolyan. De aztán kiderült, hogy nagyon is komolyan gondolta.

Adrian reneget ruhát nézett nekem és a többsége tetszett is. Csak persze feketében.

Bár Adrian csak azért is rám sózott egy vörös felsőt és egy zöld pólót is. Vásárláli lázban égett, én pedig már csak szenvedtem a két shopping királynő mellett, hogy mikor mehetünk már haza.

Mina rengeteg ruhát, cipőt és kiegészítőt vásárolt, amiért nagyon hálás is vagyok. De sajnos a vásárlás menetéért nem vagyok. Hisz még mindig utálok vásárolni.

Épp a bevásárlóközpont egyik éttermében ebédeltünk, amiért hálát adok az égnek. Egyszerűen isteni itt a gyors kaja. Krumpli, hús, még több hús!

-Látom te sem az a salátás lány vagy.- kacsintott rám Adrian. Mellettünk pedig Mina épp egy tál salátát evett, tenném hozzá.

-A vallásom az, hogy éljünk a mának, és ha nem muszáj, ne hagyjuk ki ezt a tömény zsír sokkot.- mondtam félvállról és vettem is egy következő csirkeszárnyat.

-Neked aztán van étvágyad.- nevetett Mina.

-Mi lesz a báli ruhákkal?- nézett rá Adrian Minara.

-A mikkel?- néztem rájuk kétségbe esve. De úgy látszik ők jelenleg kizártak engem.

-Te mondtad, hogy még nem biztos a dolog. Akkor ne bízzuk el magunkat. És ha úgy adódna, akkor inkább hívnám azt a párizsi divattervezőt és keszítettnék alkalomhoz illően, minthogy azt egy ilyen üzletben vegyem meg.-mondta Mina undorodva. Chhh, az úri hölgyek...

-A lány egy újabb Hale...- tette hozzá Adrian az egyik szemöldökét felvonva.

-Ha a lány egy újabb Hale, akkor nem kérek belőle.-sziszegte a fogai között Mina.

-Mina!- szólt rá élesen Adrian.

-Nem lehetne úgy tenni, mintha nem lennék levegő?- kérdeztem rájuk kiabálva.

Az étteremben mindenki abba hagyta az evést, sőt, még az arra járó emberek is. Mindenki engem bámult és félve, de minél inkább érdeklődve tekintettek felém.

-Én ezt befejeztem.- mondtam feléjük intézve a szavaimat, bár minden fülelő hallhatott.- Elegem van, hogy mindneki úgy tesz és úgy beszél rólam, mintha itt sem lennék! Szánalmas, hogy mit műveltek! Egy napja vagyok veletek, de máris utálom! Tartsátok meg a cuccokat, haza mentem.- felálltam az asztaltól és emelt állal sétáltam el az asztaltól.

Adrian azonnal utánam rohant és megfogta a csuklóm. A fülemhez hajolt és a világ leghalkabb suttogásával beszélt hozzám.

-Ha most ennél nagyobb jelenetet rendezel, akkor észre fognak mások is venni, akiknek nem kellene... Szóval mi most kisétálunk az épületből csöndben és feltűnés mentesen, beszállunk egy másik kocsiba, nem abba amivel Minával jöttünk, hisz lehet már figyelnek minket. Mina haza küldi a vásárolt dolgokat, mind a 64 szatyrot és beül abba az autóba amelyikkel jöttünk. Valószínűleg követni fogják, mert észre vettek minket. Ő eltéríti a követőket egy másik irányba és majd vissza fog jönni. A lényeg az, hogy ne tudjanak minket követni. Indulás.

Adrian rákulcsolta a kezét a kezemre, ami igazán meglepett, de nem volt időm ezen gondolkodni. Adrian folyamatos tempót diktált a tömegben, össze-vissza kanyarodott és állandóan figyelte az embereket.

-Követnek.- suttogta.

Gyosítottunk a tempón és próbáltam teljesen Adrianre hangolódni.

Bármennyire is próbáltam egy szinten lenni vele, csak azt éreztem, hogy átadja nekem az irányítást. Próbáltam visszaadni neki, de tudat alatt átengedte az irányítást.

-Erre.- mondtam.

Adrian megkönnyebbülve jött utánam. Találtam egy liftet és épp szerencsénk volt, mert akkor szálltak befelé.

-Be.-mondtam halkan.

Egy babakocsis nő és egy motorsisakot tartó férfi volt az útitársunk a földszintig.

Ahogy kinyílt az ajtó mentünk is kifelé gyorsan.

-Balra lesz egy kevésbé forgalmas ajtó.- mondta Adrian.

Elkezdtem arra felé sétálni, folyamatosan húzva magam után Adriant.

Kimentünk a forgó ajtón és egy fekete autó állt előttünk.

-Szálljunk be.- mondta Adrian.

Bevágódtunk hátulra és hosszasan kifújtuk a levegőt.

-Vissza a szállásra.- mondta Adrian.

-Szerencsétek volt.- mondta a férfi a visszapillantó tükörben.- Ezek a emberek nem kezdenek itt nyílt lövöldözésbe.

Azonnal gyújtásba rakta a kocsit és már mentünk is.

-Hálásak vagyunk, hogy ilyen hamar itt volt értünk.- mondtam diplomatikusan.

-Ugyan kisasszony.- mondta mosolyogva a férfi.- David megígérte, hogy vigyázunk önre.

-Köszönöm.- bólintottam.

-Szóval ennyi erővel én ki is purcanhatnék egymagam?- kérdezte Adrian és felemelte a kezeit. És egyik keze még mindig össze volt kulcsolva az enyémmel.

Ahogy észre vette ezt Adrian máris elengedte a kezem.

-Csak azért fogtam, hogy tudd követni a tempómat és...- mondta zavartan.

Gyorsan az autó ablaka felé fordultam, hogy az elsuhanó tájat nézzem és ne Adriant.

-Értem...- suttogtam zavartan.

Sosem hittem volna, hogy egy srác ilyen szinten zavarba tudna hozni.