Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

58. fejezet

A farkasok meglepődve figyeltek engem. Kecsesen sétáltam be közéjük. Jól tudtam előre, hogy nálam nagyobb farkas igazából nem lesz. 

Odaálltam Lauren elé és várakozva pillantottam rá, hogy mikor vagy hová indulunk. Ő végül csak lehajtotta előttem a fejét. Szóval átadta nekem a falka irányítását, mindegyiküket rám bízta, a döntés jogával együtt. A barlang szája felé pillantottam, amit most még nem láthattam ilyen messziről. 

Annyi erőt és dominanciát éreztem magamban. Olyan féktelen tombolást, ami csábított.

Adriant bárki közül megismerném. Barnás-vöröses-fehér bundája volt. Tudtam mit gondolt, hogy menjek, fussak.

Visszafordultam a kijárat felé és elkezdtem felé kocogni. A farkasok tömege előttem szétvállt, mint Mózes előtt a Vörös- tenger. A barlang kijárata felé kezdtem el gyorsabb tempóban futni. Hallottam magam mögött a halk mancsok puffanását, előttem pedig a szél éles süvítését. A barlang szájához egyre közelebb érve úgy gyorsítottam a tempómon. Mikor kiértem a barlangból összetéveszthetetlen friss levegő töltötte meg a tüdőmet. 

Éreztem, hogy éhség mardos. Nem tudtam mi iránt. Csak a futásra vágyom ennyire vagy húsra is? Hírtelen megtorpanva szimatoltam körbe. Mintha éreznék valamit. Azonnal elkezdtem rohanni. 

Úgy futottam, mint még soha. Nagyon sokszor eljárok futni, de még soha nem volt ennyi erőm. Egyszerre tett szabaddá és hagyott kétségek között, hogy mi van, ha nem bírok el vele?

De ez most nem a gondolkodás pillanata volt. Nem ismerek ennél szabadabb érzést. Az átváltozás fájdalmas. De utána, hogyha a Hold sugarai alatt, friss levegővel a tüdődben futhatsz, minden fájdalmat kárpótol és felül is múl.

Csak futottam, annyira, hogy a lábaim alig érték a talajt, szinte repültem. A levegőben megéreztem azt az illatot megint, amit korábban. Lelassítottam és csodálkozva pillantottam körbe, hogy a többi farkas merre lehet. Messzebb meghallottam mancsok halk trappolását. Van elég időm, hogy előkerítsem a prédámat. Hangtalanul kocogtam tovább a hang irányába. 

Megpillantottam egy őzetetőt. Mit keres itt egy ilyen tele szénával? Valószínűleg az emberek csinálhatták, hogy életben tartsák az itteni állatokat. Amik között őz is szerepelt. Mint a vacsora listámon...

Az etető mellett békésen evett két őz. Soha nem csináltam ilyet, de éreztem, hogy az ösztöneim feléjük visznek. Az ösztöneim azt is súgták, hogy várjam be a többieket, hisz csapatban kell támadni. Szépen leskelődni kezdtem és vártam a többiekre. Vagy a tökéletes időpontra...

Hírtelen megindultam. Könyörtelen öldöklési vágy fogott el. Őszintén megmondva megrettentem tőle... De már nem fordulhattam vissza. Az őzek észrevettek és futásnak eredtek. Mögöttem a farkasok rohantak, mert ők is érezték azt, amit én. Csak én jelenleg ezerszer jobban...

Az őzek gyorsak, fürgék és ravaszak voltak. De az én eszemen és gyorsaságomon nem tudtak túl jutni. Már annyira közel voltak. Csak rohantam utánuk, míg végül elkaptam a nagyobbik őz nyakát. A másik tovább futott a fák között. Lerántottam a földre az őzet, az erősen bordán rúgott engem, de ennyi nem tántoríthatott el a célomtól. Átakartam harapni a torkát...

Erős volt az őz, küzdött, de hozzám kevés volt. Mire odaértek a többiek a tett helyszínére, ahol épp egy őzzel küzdöttem, az addigra már rég a halála peremén volt. Pár farkas a másik őz nyomait követve elindult a fák közé.

Mikor már nem rángatózott tovább az őz elengedtem. Annyira felszabadult voltam és éreztem, hogy pompásan vagyok. Ehhez fogható élményben még soha nem volt részem. Boldogan csaholva kocogtam oda Adrianhez. Lihegtem közben és annyira örültem, mint egy kölyök.