Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

45. fejezet

-Ha eljönnél velünk a londoni intézetbe, ott tudnánk neked segíteni...- kezdtem volna a megnyugtató szövegemet, amivel mindent helyre hoztam volna. Volna... Ha az ikrek nem pofáznak máris bele a beszédembe.

-Majd mi segítünk neki a saját Intézetében.- mondta Adam felszegett állal.- Keresünk egy másik bansheet és ő majd segít Tessnek, mindenre megtanítja.

-Nem kell el menned velük, itt ugyan úgy tudunk segíteni.- szólt bele már Alex is.

-Már bocs.- hallottam meg Adrian hangját egy jó ideje most először.-De azt hiszitek, hogy a rejtőzködő bansheek közül, akárcsak egyet is megtalálhattok? Akkor szerezzetek először egy Pokolkutyát, hogy lehessen két bansheetek.- nézett rájuk lenézően a fiú. 

Alex azonnal el is vörösödött és a padlót nézte.

-Mi az a Pokolkutya?- kérdezte meg Teresa. Annyi ősrégi latin könyv olvasás után tudtam is használni az információkat, amikkel tele tömtem a fejem.

-A Pokolkutya a te társad, ha úgy vesszük. Csodálatos kötelék van köztetek, ugyanis mind a ketten a halál hírnökei vagytok. Rengeteget olvastam rólad és róla is. Olyan tudás van a markunkban, amit más neked nem tud megtanítani. Ha tehetném, keresnék neked egy bansheet, hogy ő tanítson meg... De még nincs rá lehetőségem.- sóhajtottam szomorúan.- Azonban ha elfogadod az ajánlatomat, hogy velünk jössz, akkor nem csak a hangodat taníthatod meg irányítani. Mert olyan brutális sikításod van, amivel össze tudod roppantani egy ember koponyáját.- mosolyogtam rá bíztatóan, hogy érezze, nagyon fontos nekünk. Szerényen, de visszamosolygott.- Megtanítunk mindenre, ha szeretnéd harcolni taníthatunk meg, bármilyen küzdősportot elsajátíthatsz. Hidd el, a mi edző termeinkben nem áll 2 centi por a padlón, mert enm használjuk.- kuncogtam fel. Erre már Teresának is jobb kedve lett.

-Még egy ilyen beszólás...- mordult fel Adam.- Nem elég, hogy elviszed tőlünk Tesst, de még le is minősítesz minket!

Megfordultam és hihetetlen sebességgel termettem máris Adam előtt, a torkánál fogva emeltem fel a megtermett, legalább kilencven kilós fiút egy kézzel és a falhoz szorítottam.

-Akkor mi lesz?- sziszegtem neki előpattanó tépőfogakkal.-Ha akarnám, egy mozdulat, és véged lenne...- ekkor kicsit jobban rászorítottam a torkára.

Alex pedig fuldokolva esett össze mellettem. A torkához kapva sziszegett valamit.

-Engedj el...- mondta kínlódva Adam a kezem alatt. 

Értetlenül néztem tovább Alexre. Néztem, ahogy szenved és alig kap levegőt, csak úgy, mint a testvére.

-Syd össze vannak kötve!- szólalt meg Adrian ijedten.

Vissza néztem még egyszer Adamre, ismét rászorítottam a torkára, majd elengedtem. A földre esve mind a két fiú levegőért küszködött.

-Kötelék van köztük.- mondta Adrian.- Ha az egyiküket bántják, a másik is érzi.

Némán néztem tovább a fuldokló embereket. És rájöttem, hogy nem sajnálom őket.

-Ha gyengék az nem az én hibám.- néztem rá jegesen Adrianre. Ezután Lotus felé fordultam, akin úgy látszik idő közben visszatért közénk.- Kirendelek ebbe az intézetbe kettő edzőt, a kicsiknek, akik itt maradnak. A szüleikkel megpróbálunk kapcsolatba lépni, hogy élnek e és mit gondolnak a gyerekükről. Ha élnek és igényt tartanak a gyerekre és a gyerek is a szülőre, akkor egyértelmű, hogy a gyerek hazamegy a szüleihez. Ha viszont hozzátartozók sincsenek már, vagy egyszerűen nem képesek értékelni a saját gyereküket, akkor ebben az intézetben lesz biztosítva a hasonló sorsra jutott, természetfeletti képességekkel rendelkező gyerekeknek. Munkások és lakberendezők lesznek ide küldve, hogy mindent rendbe tegyenek az Intézeten kívül és belül is. Ezen felül három háziasszony, mosásra, főzésre, takarításra, viszont a gyerekeket is nevelni kell a rendre. Ezért jön egy tanár is, órákkal, meg minden. Iskolázott, edzett és életre kész gyerekeket neveltek itt. Ezek az emberek folyamatosan itt leszenk, segítenek a gyerekeknek. Intézet vezetőt is rendelek ide, aki megbízható, képzett ember lesz.- ígértem meg mindezt a lánynak.- Így rendben vagyunk?- néztem rá komolyan.

A lány rövid hallgatás után végül bólintott.- Köszönjük.- és csak ennyit mondott. Töbett nem is kellett szólnia. Biccentettem felé, majd Teresa felé fordultam.- Segítek össze pakolni gyorsan a cuccaidat. Feltéve, ha azonnal szeretnél indulni.- mosolyogtam rá féloldalasan.

-Persze.- mosolygott vissza rám fogvillantósan. Elindult fel az emeletre, elkezdett össze pakolni.

-Adrian.- sétáltam oda a fiúhoz.- Felhívnád Davidet, hogy először is kezdjen Intézet igazgatót nézni? A személyzetről, akik alkalmasak lennének pedig listát kérek. Csak a legjobb embereket szeretném iderendelni.

-Persze.- és már vette is elő a telefonját.

-Kösz.- mondtam neki gyorsan és már mentem volna Tessa után, amikor is puha, meleg ujjakat éreztem a csuklómon. Adrian óvatosan fordított vissza magához.

-Ugye tudod, hogy nagyon szép dolog most ez tőled? Ez a felajánlás mindenkinek?- nézett komolyan a szemembe.

-Csak azt teszem, ami helyes.- néztem mélyen barna szemeibe. Végül megszakítottam az összenézésünket és a csuklómra néztem, ahol Adrian még mindig lágyan pihentette a kezét. A fiú elengedte a kezem és már tárcsázott is egy telefonszámot. Elfordulva Adriantől nagyon halvány mosoly játszadozott a szám szélén. A lépcső mellé érve pedig Lotus ezt észre is vette. Az arcom elkomorult, kifejezéstelen lett. Ő viszont mindent tudóan mosolygott. Annyira irritál...

Elfordulva tőle már szaladtam is föl a lépcsőn. Időközben a két fuldokló fiú egymást támogatva tűnt el a konyhájukban.

Tessa összes holmiját összepakoltuk minél gyorsabban. Úgy éreztem, hogy nem csak én akarom már nagyon elhagyni ezt az Intézetet. Miután láttam, hogy rengeteg holmija van a lánynak, felhívtam a többieket is, hogy segítsenek. Will elő szeretettel pakolta volna ki rögtön a fehérneműs fiókot, de még épp időben akadályoztam meg ebben. Fél óra alatt nagyon jókat nevettünk. Tessa máris jól beszokott a kis csapatunkba. A falkánkba is ilyan könnyen és hamar fogjuk vajon bevenni?

Lecipeltük a sok bőröndöt, majd ahogy csak tudtunk, rövid búcsúzás után átugrottunk a portálon. Érkezéskor örömmel konstatáltuk, hogy megvan minden csomagunk.

-Isten hozott!- mosolyogtam rá Tessara, miközben gyengéden megszorítottam az egyik vállát.- Megmutatom a szobád, a cuccaidat pedig máris felviszem.

-Jajjj te nőszemély, ne te rogyadozz eme súlyok alatt.- szólt drámaian Will, miközben alig bírt húzni egy bőröndöt.

Elmosolyodva felkaptam a hátamra egy önmagában húsz kilós utazótáskát, és még mind a kettő kezemben hasonló bőröndök voltak. -Ha itt megyünk egyenesen, lesz egy lépcső, ott felmegyünk az első emeletre, ami olyan magasan van, mintha a másodikon lennél. A szobám mellett lesz a te szobád rendben? Hogyha bármi van, azonnal tudsz szólni nekem, ugyanis nem messze, pár szobára pedig ott van Adrian.- a fiú említésére a lány elkezdett vörösödni. Jajj ne...

Inkább csak elindultam a súlyokkal könnyedén fel az emeletre, nem is néztem hátra.

-Hát ki ez a nő?- akadt ki Will mögöttem.- Öcsém, Adrian, Terminátort csináltál belőle, vagy mi a szar?!

-Oh, mi még nem is edzettünk, csak egyszer- kétszer. Nemsokára fogunk neki állni a komoly hajtásnak.- és kihallottam a hangjából, hogy büszke. Mégpedig rám...