Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

33. fejezet

-Akkor bontsd már kifelé!- szólt rám indulatosan Will.

-Jójó!- és már nyitottam is a borítékot.

Kihúztam óvatosan a benne lévő dolgokat.

- A kép!- hőkölt hátra meglepetten Will.

-És egy üres lap.- néztem meg azt is.

A kép stimmelt. Egy nő állt rajta egy férfival. Boldogan mosolyogtak. Olyan régi volt már a fénykép, hogy sárgás színű volt. A ház mögöttük gyönyörű volt és nagy.

-Ez igen.- mondta Will.

Gyorsan megfordítottam a hátulját.

-Semmi...- értetlenkedett Will.

-Várj!- jöttem rá.- Az Adrian feliratot is csak úgy láttam ,ha...

-Akkor ne vesztegesd az időnket!- szólt közbe.

Már farkas szemmel vizsgáltam a képet. A hátulján rajta volt egy cím és az, hogy...

-Mi van rajta?- kérdezte Will idegesen.

-Egy cím, valahol itt London környékén, egy csendesebb, eldugottabb rész és az, hogy 1821...- értetlenkedtem.

-Én csak poénból mondtam az 1800-as éveket, de ez már nem vicc.- Will egyre idegesebb és türelmetlenebb lett.

-Telihold?- kérdeztem suttogta.

-Nyomasztó hatása van rám, mióta...- és itt megállt. Mert én pontosan jól tudtam, hogy mióta...

-Akkor siessünk!- mondtam én is.- Syd azt mondta, hogy az 1930-50-es évek. De ez így nem stimmel.

-Az is régen volt, ez meg még régebb.- legyintett Will.

-De ha ez 1821-es kép, és a nő van rajta vagy, húsz éves...- értetlenkedtem.

- Akkor több mint 200 éves...- mondta ki helyettem Will.

-Nézem a lapot.- farkas szememmel azon megjelentek a hosszú sorok.

-Ezen mi van?- kérdezte Will a körmét rágva.

-Adrian.- kezdtem el felolvasni.- A navahim megmondta, hogy keresni fogtok. Bár én is tudtam előre. Ez segítsék, hogy hol találtok, ha már végre rájöttetek, hogy létezem. Hozd el nekem a Fehér Farkast. Hozd el nekem az unokámat.

-Beszarás...- suttogta Will.

-Az.- bólintottam.- De most húzzunk innen, mintha mi sem történt volna, mert nem tudom mi van vele...- idegeskedtem.

-Syddel.- mondta Will egy félmosoly kíséretével.

-Igen.- és már mentem is lefelé a lépcsőn.

-Csak olyan jó hallani, amikor te mondod ki.- hallottam Will hangját és tudtam, hogy mosolyog.

-Will csak kuss és gyere már.- szidtam le.- Zárd le a házat és futunk.

-Miért nem hívunk inkább egy taxit?- nyafogott, miközben visszaállította a ház biztonsági- és kamerarendszerét.

-Mert futni fogunk és kész.- jelentettem ki és már futottam is.

Ki kellett szellőztetnem a fejem.

-Jó...- sziszegte Will és futott utánam. Ilyenkor jó a tökéletes hallás.

Sokat kellett futnunk. Hazáig több tíz kilométer hosszú az út.

Csörgött a telefonom. Megálltam útközben. Will lihegve állt meg melletem és alig kapott levegőt. Az ájulás szélén állt.