Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

55. fejezet

Adriannel össze szedtük az összes cuccunkat, amit az erdőből meredten végig nézett egy szürke és egy barna farkas.

-Csak természetesen, egyáltalán nem érzem magam feszélyezve...- motyogtam az orrom alatt, miközben összehúztam a táskámat és a vállamra dobtam.

-Szerintem nem ez lesz a legfurább dolog a mai esténken...- motyogta az orra alatt Adrian is és elsétált mellettem.

Nagyot nyelve, aggódva néztem rá. Mióta beszéltünk Laurennel és a másik nővel Adrian sokkal feszültebb, ráadásul csöndes is.

Utána sétáltam és felvettem az ő tempóját. Hátra pillantva gyorsan leellenőriztem, hogy a két farkas lassan utánunk indult, elég távolságot hagyva, hogy majdnem nem hallották amit beszéltünk. Előttünk messzebb elszórtan farkasok mentek az erdőben. Volt ennek valami szép és csodás érzete.

Már egy ideje csöndben sétáltunk és egyszerűen nem tudtam lenyugodni. Csakis a korábbi események dúltak a fejemben könyörtelenül, míg végül emgedtem nekik.

-Mi az, hogy társ?- böktem ki hírtelen és gyorsan elhadarva.

Adrian oldalról rám pillantott, majd vissza fordította a tekintetét az előttünk lévő fatengerhez.

-Nos...- köszörülte meg a torkát egy idő után.- Vannak olyan állatok, amik egy életre választanak párt. Ilyenek a farkasok is...

-Még jó, hogy mi nem vagyunk állatok.- mondtam gúnyosan és próbáltam magamnak bemesélni mindent, csakhogy ne higgyek abban, amit az a nő mondott.

-Részben azok vagyunk, így nálunk sincs másképp.- folytatta tovább. Tisztán kihallatszódott a hangjából a feszültség és még valami más, amire nem tudtam rájönni...- Minden vérfarkas úgy talál párt, ahogy a rendes farkasok. És a nőstények...- ekkor szúrós szemekkel néztem a mellettem sétáló fiúra-...akarom mondani nők is úgy szülnek, mint a farkasok. Mármint a farkasok fialnak és ezért gyakori nálunk az ikerterhesség. 

Érdeklődve hallgattam amit Adrian mesélt. Ebbe a részbe tényleg nem néztem még bele, hisz nem szakíthattam rá időt. Vagy csak nem akartam szakítani rá időt, legyünk őszinték...

-Szóval azt hiszik együtt vagyunk.- nevettem el magam.

-Igazából ez nálunk többről szól, minthogy ,,együtt vagyunk".- mutogatta kigúnyolva a mondatomat.- A társ tényleg egy életre szól. Ott van veled jóban-rosszban és sosem hagy el. Addig küzd melletted és érted, míg a tüdeje ki nem ürül végül. Halálig együtt vannak és általában utána soha nem lép tovább a másik fél. Mert már megvolt a társa és mindenkinek csak egy van. Ritka, aki talál még egyet.- végre megértettem. Vágyakozik. Erre vágyik, hogy egyszer ennyire szerelmes lehessen...

-Szóval tegyük fel...- jöttem egy elmélettel, amire tényleg kíváncsi voltam- Van egy lány, aki mondjuk huszonegy. És van a palija, aki mondjuk huszonhárom. Ha például meghal a fickó támadásban, háborúban, akaármi, akkor a lány...

-Ha a társa volt, nem fog mást keresni.- fejezte be helyettem a mondatot, amit eleev sejtettem.- Mindig hozzá fogja fűzni minden és hűséges lesz hozzá halálában is. Tényleg ritka, ha ezután még talál magának egy igazi társat.

-Ez egyben nagyon romantikus és...

-borzasztóan szomorú is...- fejezte be helyettem Adrian. 

Oldalról rá pillantottam és őt néztem. Csillogott a szeme a sötétben és az arca... Egyszerre vágyakozott és össze volt törve. Mindent megtettem volna azért, hogy ne így lássam...

Kiértünk az erdőből és egy pusztább részen találtuk magunkat. Nagyon messze volt előttünk az első farkasok egyike. A fehér bunda idáig rikított.