Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

19. fejezet

Céltalanul bóklasztam, míg egy ajtóhoz nem vezetett az utam, ami felkeltette az érdeklődésemet. Egy kétszarnyú fa ajtó vot, csodásan megmunkálva. Benyitottam és egy edző terem fogadott. Hatalmas, gyönyörű, tágas és jól felszerelt volt. Rövid vizsgálódás után kikötöttem a késeknél. Tudásom alapján ezek dobó kések voltak. Megfogtam kettőt és egy tábla felé fordultam, ahol láttam jó messziről tökéletes látasomnak hála, hogy apróbb és mélyebb vágások húzódnak benne. Elhajítottam az egyik kést és közel állt meg a tábla közepéhez.

-Ah! Szóval itt vagy!- lépett be Claire.

Annyira koncentráltam, hogy nem is figyeltem arra, hogy jön e valaki. Pedig a hallásomnak hála meghallhattam volna kilométerekről.

-Csak szét néztem.- vontam meg a vállam.

-Innen találtad el a táblát?- kérdezte az említett tárgyat vizslatva messziről.

Az angyal szárnyai lassan verdestek, inkább csak mozogtak. Még mindig hihetetlen volt ezt látni.

-Igen.- mondtam

-Azta.- biccentett elismerően.- Közel sem olyan jó a látasom mint neked és kezdőnek számítasz ebben a világban, szóval ez ahhoz képest nagyon nagyon jó.- mondta büszkén.

-Köszönöm.- biccentettem lehajtva a fejem.

Elsétált a késekhez, a kezébe kapott négyet, mindegyiket precízen tartva. Egyiket a szájába tette, pengét a szájába véve, óvatosan ráharapott, épphogy csak tartsa, így három maradt a kezében. Egyiket hihetetlen sebességgel forgatta a kezében, egy másikat heggyel lefelé a cipője orrára dobott, így fél lábon állt és azon egyensúlyozta a kést. Az utolsó kést pedig a bal kezében forgatta, ugyan úgy mint a jobb kezében lévőt. Csak bámultam rá csodálkozva, hogy ilyenre hogy lehet képes akárki is.

Feldobta a lábán lévő kést a levegőbe, könnyedén elkapta, a kés pörgetést abba hagyva, de a negyedik kést még mindig a szájában tartotta. Megállt mellettem, háttal állt a táblának. És hátra se nézve elhajította a kést. Ámulva néztem, ahogy a kés tökéletesen beleáll tőlünk jó sok méterre lévő tábla közepébe. Pontosan a közepébe.

-Najó.-mondtam álmkélkodva.- Ehhez mennyit kell gyakorolnom?

Felém fordult, továbbra se nézett egy percet sem a táblára és a további három pengét is belehajította a fennmaradt 3 tábla közepébe.

-Ehhez sajnos nem tudsz elég gyakorlást szerezni -mosolygott rám.- Ami én vagyok... Nos leginkább úgy szólítanak minket, hogy a Halál Angyalai.- ekkor megrebegtette angyal szárnyait.- Nekünk sosem kellett gyakorolnunk egy fegyver használatát sem. Tökéletes katonáknak lettünk teremtve.- mesélte érzelemmentesen vissza gondolva.

Elindult a további fegyverekhez, mindegyiket a kezébe vette sorba, miközben magyarázott.

- Arra lettünk teremtve, hogy hibátlanul kezeljük a fegyvereket. Ez a vérünkben van. Egy kard mestere is akár több évtizedig tanulja a használatát. Nekem egyet a kezembe adsz...- ekkor levett egy kardot a falról és mesterien kezdte el forgatni, mintha a kezébe teremtették volna - És sokkal profibb vagyok a mesternél is, tudás nélkül. Meg sem tudnám mondani, milyen fegyver ez pontosan. Sosem érdekelt. Amit a kezembe nyomtak azzal harcoltam.

-Halál pontos vagy.- mondtam halkan.

Felnéztem rá, ő pedig rám nézett. Elmosolyodott én pedig visszamosolyogtam. Talán nem is olyan rossz dolog barátkozni.

-Ja amúgy azért kerestelek, hogy együnk egy késői ebédet.- kuncogott.- Végre lesz rendes kaja is a számban!- mondta csillogó szemekkel.

-Eddig nem volt?- értetlenkedtem.

-Míg Willel voltam egy akcióra addig minden egyes morzsát be kellett osztani. Nem tudtuk, hogy mikor térünk vissza, ha egyáltalán vissza térünk...-nyelt egy nagyot és félelem csillogott a szemében.- Amit ott láttunk... Senkinek nem kívánom...- suttogott szörnyülködve.

-Hol voltatok?- kérdeztem összehúzott szemöldökkel.

-Egy portálon átmentünk Astorba, mert kék jelzés volt.- magyarázta Claire, mintha ez mindennapos lenne és megszokott. Bár nekik már az, csak még nekem nem.

-Portál? Astor? Kék jelzés?- kérdeztem furcsállva.

-Elmagyarázom míg megyünk az étkező felé.- mosolygott rám. Előre ment és nyitotta is az ajtót.- A portál segítségével áttudunk jutni olyan helyekre, amit ember még sosem látott és nem is fog. Olyan helyek, mint például országok közötti határokon elhyelezdkedő külön világ, csak az ember nem tud oda bejutni, szóval ő simán áthalad az úton. Ilyen hely például Astor is. Ukrajna és Románia között van egy ilyen átjáró, ami átvisz egy másik világba. Ez Astor. Szép hely lehetne. De túl sok ott a veszély, a szörny...

-Ti elmentetek egészen odáig?- amélkodtam.

-Voltunk már messzebb is.- vont vállat, mintha ez is átlagos lenne.- Például voltunk Oroszországba, de még Dél-Koreába is. Ausztráliába szeretnék még menni, ami nagyon messze van innen Londontól. De oda még sajnos nem küldtek.- sóhajtott. Már közeledtünk az étkező felé. Messziről hallottam, hogy Adrian és Will hatalmasat röhög.

Elfintordotam, olyan hangos volt hirtelen a hang.

-De menő!- mondta csillogó szemekkel Claire rám nézve.

-Micsoda?- kérdeztem értetlenül.

-Mit hallottál? Nagyon menő volt a füled! Így mozgott össze vissza, mintha egy farkas fül lenne!- mondta izgatottan.

-Adrian és Will nevetett.- magyaráztam meg. Nem gondoltam, hogy ilyen szinten tud mozogni a fülem.

-Két állat... Őket összeengedni mindig nagy hiba.- rázza mosolyogva a fejét.

És oda is értünk az étkezőhöz.