Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

28. fejezet

-Szóval azt szeretnéd, hogy keressük fel a halott nagymamád?- kérdezte értetlenül Will.

Adriannel egymásra néztük.

-Így kimondva tényleg hülyén hangzik.- bólogatott.

-De ha tényleg megtaláljuk?- kérdeztem.-Lehet hogy tudja ki a Szörnyeteg és akkor előnyben leszünk vele szemben.

-Lehet, hogy felesleg lenne az előny, mert ugyan ott lennénk ahol ő.- mondta Adrian.

-És ha nem tudja, hogy ki a Fehér Farkas?- kérdezte Claire.

Mind az említett lányra néztünk.

-Lehet, hogy engem keres?- kérdeztem.

-Ez száz százalék. Mindenki a Farkast keresi, hisz nála...- mondta Will.

-Nincs nagyobb és fenségesebb.- fejezte be Claire.

-Nagyon fontos vagy nekünk, már évek óta téged kerestelek.- mondta Adrian.- Taknyos 10 évesen is, minden suliba elmentem, csakhogy megtaláljalak. Mostani esetet is jelentették és rohantam is a te sulidba.- mondta Adrian idegesen, mintha nem tudnám, hogy mit meg nem tett értem. De tényleg nem tudom.

-Milyen esetet?- kérdeztem.

-Basszus ő nem is tud róla?- kérdezte Will.

Adrian szúrós szemekkel nézett rá.

-Vannak beépített emberek a sulitokban.- mondta Adrian vissza fordulva hozzám.- Mind a két oldalnak. Egy srác jelentette, hogy az osztályodban van valami, egy lehetséges farkas. Ez az információ kiszivárgott hozzánk, hiába próbálták volna bent tartani a Szörnyetegék. Elmentem a sulidba és ott voltál totálisan kiborulva a folyosó közepén.- emlékezett vissza Adrian. Valami megcsillant a szemében, fogalmam sincs mi, de a szívverése is megugrott egy pillanatra.

-Így követtél meg minden és itt kötöttünk ki?- kérdeztem a kezemet széttárva.

-Adrian miért vagy amúgy félmeztelen és karcolásokkal tele?- szólt bele elgondolkodva Will.

Legszívesebben a homlokomra csaptam volna, amikor leesett, hogy Claire és Will engem néz sokat mondóan, Adrian pedig a padlóra mosolyog.

-Ez nem az aminek látszik!- emeltem fel a kezeimet.- Esküszöm, hogy csak edzettünk és azt mondta, nyugodtan bánthatom, úgyis meggyógyul.

Will és Claire egymásra nézett, majd Will rám fél szemöldökét égnek emelve.

-De ne tereljétek a témát!- szóltam rájuk dühösen.

-Bocsánat.- mosolyodott el félénken Claire.

-Szóval.- kezdtem bele vissza kanyarodva az eredeti témánkhoz.- Tudok egy házról. A családunk tulajdona. Életemben nem jártam ott, de egy fényképen láttam.- próbáltam minden erőmmel visszaemlékezni és megfogni azt a régi, gyerekkori pillanatot.- Ömmmm anyámék szobájában voltam és kutakodtam a fiókjukban, amikor a kezembe került egy fénykép. Régi volt, akkor 4 évesen még nem tudhattam, hogy mikor készült, de ha most megsaccolhatnám, akkor az 1930-50-es évek között lehetett tuti. Egy régi ház volt rajta, hatalmas volt és gyönyörű. Előtte pedig egy fiatal hölgy állt, mellette a párjával.

-De mi köze ehhez mindennek?- kérdezte Will.

Adrian csöndben figyelt rám, Claire letelepedett egy fotelba.

-Azt, hogy megkérdeztem, hogy ki van a képen és anya elszólta magát, hogy a nagyi!- mondtam izgatottan.- Utána persze mai napig tagadta, hogy élne a nagymamám, azt mondta rákban halt meg.

-De mi van ha nem halt meg rákban, hanem még mindig él és ott lakik?- kérdezte Adrian.

-Kellene a fénykép, a hátulján volt valami írás, emlékszem, de nem tudom mi, nem tudtam olvasni.- magyaráztam tovább.

-És hátha rajta van a cím, ahol a nagyid lakik!- lelkesedett fel Claire.

-Hogy szerezzük meg a fényképet?- kérdezte máris a közepébe csapva Adrian.

-Ha elmegyünk hozzám akkor talán előkeríthetjük. Sajnos fogalmam sincs, hogy megvan e még, vagy elégette e a képet anya, de ha megvan...- felcsigázva pillantottam a srácokra.

-Akkor megvan a Szörnyeteg is!- pillantott rám csillogó szemekkel Adrian.

-Pontosan!- teljes mértékben odáig voltam ezért a helyzetért.

-Akkor holnap reggel indulunk.- jelentette ki Adrian.

-Én még beszélni akarok Teresaval és Lotussal is.- mondtam céltudatosan.

-De nincs rá időnk!- mondta Adrian idegesen.- Minden elvesztegetett perc a Szörnyetegnek előny!

-Ezek nem elvesztegetett percek lesznek, ha sikerül, amit tervezek.- néztem rá szúrós szemekkel.

Éreztem, hogy a szemem villan. Tudatosan tettem ezt. Az alfája vagyok.

Will meglepetten egy olyan sort káromkodott ami nem tűr nyomdafestéket.

- Legalább sikerült.- mosolyodott el Adrian.

-Mi a szar volt ez?- kérdezte Claire is halálra rémülten.

- Sydney Hale igazi, alfák alfája szemszíne!- jelentette be büszkén Adrian.

-Neked fekete a szemed?- kérdezte csodálkozva Will.- De ezt hogy?- értetlenkedett és Adrianheze fordulva várta a választ.

-Rájöttünk, hogy minden szemszínnel rendelkezik. Nála az aranysárga az alap szín valamiért, amit tud ragyogtatni is. De ezen kívül megy neki a kék és a vörös is. Valószínűleg ezek csak valamiért vele vannak, bár ez hatalmas előnyt tud majd jelenteni nekünk, ha tökéletesen tudja majd uralni önmagát. Aztán mikor először átváltozott akkor tudtam meg, hogy neki van egy másik szemszíne is. A fekete. Farkas alakjában egyszerűen...- Adriannek elakadt a szava.

-Szóval ezt látni kell.- értette meg Will.

Adrian szó nélkül bólintott.

- Örömmel várom, hogy a legközelebbi csatában láthassam.- mosolyodott el mindent tudóan Will.

-Beszélek Lotussal és Teresaval.- mondtam Adriannek.- Nem érdekel milyen késő van már. Szedd rendbe magad és a megbeszéltek szerint hozz majd nekem kaját.

-Máris parancsolgat az asszony!- sóhajtott Will.-Szerintem így nem veszlek feleségül bocsika.

Értetlenül néztem Willre, Adrian és Claire pedig elkezdett nevetni.

-Ennyit eszik és mégis házsártos!- dramatizált Will.

-Will kérlek fogd be és inkább hagyd az okosabbakat tárgyalni.- szóltam vissza.

-De hát kisszivem, miért csinálod ezt velem?- Will tökéletesen tudott színészkedni. Egyszerűen nem bírtuk abbahagyni a nevetést.

-Elmentem.- biccentettem Adriannek.- Majd jövök.

-Megleszel?- kérdezte. És mintha aggódást hallottam volna a hangjában.

-Persze.- bólintottam.

-Rendben.- mosolyodott el fél oldalasan.

Gyors mosolyt vetve rá, már a folyosón is voltam. És tájékozatlanul, de határozottan indultam el megkeresni Teresat.