Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

92. fejezet

Csak ültem a törmelékek között, folyamatosan a tűzbe bámulva. A könnyeim nem apadtak, egyre hangosabban és erőteljesebben zokogtam. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elfogok veszíteni egy ilyen fontos embert...

Homályosan néztem a lángokat. Erős karok állítottak talpra. Könnyekkel a szememben pislogtam fel az idegenre. Gyönyörű szép és előkelő volt, csata nyomai még nem látszottak rajta.

-Farkas!- szólt egy másik és máris oda kaptam a fejem.

Lennox futott oda hozzám, hátán egy hatalmas íjjal.

-Mi történt?- kérdezte aggódva. Én egyszerűen csak a tűz felé néztem és ismét felzokogtam.

Az előttem álló idegen tündér férfi nem tudott velem mit kezdeni. Segítség kérően nézett Lennoxra. A másik férfi gyorsan átkarolt és elindult egyenes a város mélye felé.

-Figyelj rám Farkas!- szólt rám Lennox gyengéd hangján.- Nemrég láttuk a szörnyeteget. Azt hittük te vagy az, de belőle sütött a... sötétség... -mondta elborzadva.- Azt mondta addig nem áll le, amíg elé nem kerülsz.

Utolsókat szipogva megpróbáltam nyugalmat erőltetni magamra. A tüdőm még össze-össze esett a levegőhiányos zokogásom nyoma miatt, de már kezdett kitisztulni a fejem. Hirtelen csak ürességet éreztem és nem hagyhattam, hogy olyan dolgokra gondoljak, amikre most nem alkalmas...

-Merre volt?- kérdeztem egyre erősebb hangon.

-Elvesztettük, amikor érted indultunk.- magyarázta Lennox.- Rengetegen jöttünk, bevettük a várost.- ahogy ezt kimondta, szinte azonnal kitisztult az agyam. Most itt kell lennem és meg kell akadályoznom, hogy a többiek is arra a sorsa jussanak, mint Will...

-Menjünk a városba, sietnünk kell!- megszaporáztam a lépteimet és leráztam magamról Lennox karját.- Ha még ott van, akkor megtalálom és elintézem azt az utolsó...- kezdtem a szitkaimat sorolni, de Lennox azonnal közbe szólt.

-Ezeket a szavakat hagyd későbbre.- mondta szinte kedvesen.- Majd neki mond el ezeket. Tündér füleimet sértik az e világi szitkok.

Lennox-szal mit sem törődve futni kezdtem és egyre beljebb érve a harc közepébe csöppentünk ismét. A másik tündér férfi folyamatosan szórta nyilait. Lennox-tól kértem egy kést, aki előszeretettel adott nekem kettőt is.

A két fegyveremmel aprítottam érzelemmentesen a népet, csak is egy dologra koncentrálva. Hogy megtaláljam a testvéremet.

Fentről Podargé repült felénk és nem sokkal felettem megállt.

- Anaga boszorkányai nem olyan messze vannak innen, egy órája érkeztek. A dampírok...- a lánynak repült egy démoni lény és azonnal lezuhantak a földre.

Felkiáltva próbáltam utána menni, de lekötöttek a katonák, emiatt nem láttam azt sem, hogy mi történik fent... Idegesen törtem előre, hogy megkeressem a nőt, te a tömegbe veszett. Dühösen tört ki belőlem egy kiáltás és tovább küzdöttem, amikor elkapott egy katona.

Egyszerre hatan jöttek rám. Az egyik lefogta a kezemet, így a másik térdre kényszerített. A harmadik arcon rúgott, hátra esve pedig hatalmasat vágódott a betonba a fejem. Kétségbe esve kaptam a vérző orromhoz és máris felálltam. Villámgyorsan mozdúlva elkaptam az egyikük karját, kettétörtem és egy másik katona felé hajítottam a férfit. A megmaradt négy a fegyveréhez kapott, de az egyiket máris kikaptam a hozzám közelebb álló katona kezéből és lelőttem azt a hármat.

Kimerülve dobtam el a fegyvert és újabb késeket vettem magamhoz halott tetemeikről.

Megfordultam és máris indultam tovább. Előre haladva egy nagy szárnyas testet pillantottam meg a földön mozdulatlanul, és azonnal megállt a szívverésem. Másodpercek alatt odarohantam hozzá, megfordítva pedig láttam, hogy nem Claire az, hanem Podargé. Élettelen szemeivel meredt az ég felé. Szánalomból lecsuktam azokat és vissza raktam a testét a földre.