Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

16. fejezet

Adrianre irányítottam a tekintetem.

Nyugalom.

Mintha csak meghallotta volna a gondolatomat, próbálta visszafogni magát és visszaváltozni.

Hatalmas voltam. Éreztem. Akkora voltam mint Adrian szinte.

Körbenéztem. A szagok és illatok színek formájában jelentek meg a fejemben. Hihetetlen volt így látni a világot, négy lábon állva.

Elindultam körbe sétálni a szobát. Lassan körbeszimatoltam mindent és végül megálltam David mellett. A földön feküdt és félig itt volt, félig valahol máshol.

Óvatosan lehajoltam hozzá, megpróbált elhúzódni, hisz félt.

-Nem fog bántani.- mondta Adrian biztatóan.

David rá és rám pillantgatott felváltva, majd egy aprót biccentett.

Közelebb hajoltam hozzá és az orrom hozzá értettem sérült arc feléhez. Majd a szemeibe néztem és Adrian felé fordultam. Elé sétáltam. Adrian nem félt úgy mint David, de félelem szaga volt.

Hmmm... Érdekes, hogy ilyeneket is megtudok állapítani.

Belenéztem a szemeibe és Adrian felém emelte a kezét. Hirtelen hátráltam, hisz a saját magamat védő ösztön beindult.

-Nem bántalak.- nevetett Adrian.

Nem közelített felém, inkább megvárta, míg én nyitok felé. Megint elé lépdeltem és a kinyújtott kezéhez dörgöltem a fejem.

Megsimogatott, ami igazán jól esett. De kezdtem magam bezárva érezni. Elkezdtem egyre gyorsabban sétálgatni a szobában.

-Ki kell vinnünk.- mondta Adrian.

-Nem vihetjük ki, mert...- kezdte David.

-Ki kell vinnünk!- emelte fel a hangját Adrian.- Syd állj!- az utasító parancsa miatt rámorogtam.- Kérlek.

Így már is jobb.

Leültem egy helybe és Adrianre néztem.

-Nem messze van egy erdő.- ennek úgy örültem, mint még semmi másnak szerintem.- Kimegyek veled. Átváltozom és veled megyek, hogy ne légy egyedül és ne tévedj el.

Ezeket átgondolva bólintottam.

Adrian levette a pulcsiját, az alatta lévő pólót és a nadrágját. Remélem a farkas bundán nem látszik meg ha elpirulok. Egy szál alsó nadrágban ránézett Davidre és bólintott kettőt. Majd átváltozott ő is.

Erőteljesebb lett az illata és gyönyörű színe volt. A bundája barna és fehér volt. Csak úgy váltakoztak sok helyen. Szem káprásztató volt. Én csak annyit láttam  magamból, hogy a lábaim fehérek. Sajnos többet nem. Adrian szeme sárgán izzott, mint mikor először találkoztunk. 

Megállt mellettem  Adrian és kisebb volt mint én. Ez nevetésre késztetett, amiből valami morgásféle lett. Adrian csak megforgatta a szemeit és gúnyosan rám mordult. Elindult az ajtóhoz és megállt előtte. Sajnos egyikünk sem tudta kinyitni. Ránéztünk Davidre, aki azonnal kapcsolt és sietett is az ajtóhoz.

-Elnézést.- mondta, majd kinyitotta nekünk az ajtót.

Azonnal megcsapott a friss levegő összehasonlíthatatlan illata. Adrian előre ment rohanva és mutatta az utat. Szabadon futottam mellette, könnyen tartottam vele a tempót.

Annyi szín és illat volt mindenhol. Megpróbáltam mindent felfogni, de egyszerűen lehetetlen volt. Sosem fogom elfelejteni ezt az érzést, amíg csak élek.

Beértünk jó sok kilométer után egy erdőbe, bár az út rövidnek tűnt a gyors futás miatt. Ahogy az erdő talaját érte a lábam mégjobban felgyorsítottam és egy pillanat alatt elhagytam Adriant. Cikáztam a fák között, hallgattam a madarak csicsergését és a fák ágainak suhogását.

Megálltam egy helyben és csak néztem magam köré. Majd lefeküdtem a földre és beledörgölőztem a földbe. A hátamon feküdtem, a mancsaim az ég felé néztek, vagy éppen behajlottak. Néztem a fák lombjait és a köztük átszűrődő napfényt.

Messziről hallottam ahogy Adrian lihegve rohan felém, bár alig bírja tartani a tempót. Valami röhögés, hörgés félét hallattam. Adrian mellém érve rám nézett és lihegve eldőlt mellettem az oldalára. Én játékosan felpattantam és körbe szaladgáltam kifulladt testét. Adrian csak szintén hörgött egyet, ami nála is a nevetés lehetett.

Hirtelen messze megroppant egy ág. Azonnal megfeszültem és leálltam a játékkal. Ez egy olyan ágroppanás volt, amire ráléptek egyértelműen. Ráadásul egy ember.

Adrian is azonnal felpattant és nem lihegett többé. Lassan szaglászni kezdtünk.

Ember.

Gondolatomat megpróbáltam Adrián felé irányítani, hisz egyszer már hallotta amit mondtam neki.

Adrian válaszul bólintott. Látszik, hogy nincs meglepve. Nem tudom mit nem mond el, de elindulok és megnézem mi folyik itt.

Ahogy haladok hangtalanul, meglapulva az erdő mélyébe vagy éppen széléhez, egyre jobban érzem az illatát. Sőt, illatukat. Nincs egyedül. Legalább húszan vannak.

Megpillantom az egyiket. Ugyan olyan egyenruhát visel, mint a többi azon az éjszakán, amikor először voltam farkasformámban...

Érzem, hogy kezdem dühös lenni. Miattam vannak itt ezek az emberek, mert azt hiszik még mindig hogy vadállat vagyok.

Morogva indulok vissza Adrianhez és az egyenruhás emberek ijedten fognak rám fegyvert. Töretlenül haladok Adrianhez és végül, mikor megállok előtte izzó szemekkel nézek rá.

Most másképp izzik a szemem, érzem. Adrian szégyenkezve össze húzza magát előttem és a földre kényszeríti magát.

Én még jobban vicsorítok rá. Mindenről Adrian tehet. Nem engedi, hogy szabad legyek.

Hogy tehetted ezt.

Vicsorítottam rá. Jött is a válasz.

Sajnálom. De egyrészt nem mertem eljönni veled, másrészt az embereket féltettem. Mégis legfőbbképp téged...

Miért? Kérdeztem továbbra is vicsorítva.

Mert te vagy a Fehér Farkas...