Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

86. fejezet

Addig futottam, amíg a lábaim bírták. Már réges rég elhagytuk azt a borzalmas helyet, de egyszerűen nem mertem megállni, mert most az egyszer rettegtem...

Előre buktam a finom, puha hóba és nagyot nyögve megadtam magam a fájdalomnak és a kimerültségnek.

-Syd!- hallottam meg Adrian nagyon távolinak tűnő hangját. 

Az időt sem érzékeltem, hogy mennyit feküdtem ott egy helyben. Már csak arra eszméltem, hogy Adrian mellém rogy és azonnal a hátamra fordít.

-Syd szedd össze magad!- szólt rám kétségbeesetten. 

Nyögve jeleztem neki, hogy még élek és ne aggódjon, csak pihennem kell egy kicsit... Éreztem, hogy felkap az ölébe, de a fájdalomtól, ami az oldalamba hasított, csak még hangosabban felnyögtem. Egy rövid idő után ismét a hideg hóban ültem, egy fa törzsének támasztva. Nehezen nyitottam ki a szemem. Itt az ideje helyre hozni magamat...

Erőtlenül nőttek ki a körmeimből a durva farkas körmök és már nyúltam is a bal karomhoz.

-Syd... Mire készülsz?- kérdezte idegesen Adrian.

-Ki kell venni a golyót...-motyogtam kábán és már bele is vájtam a körmeimmel a golyó okozta lyukba. 

-El fog fertőződni!- szólt azonnal rám Adrian és megpróbálta elvenni onnan a kezemet.

-Ki kell venni ezt az istenverte golyót, értsd meg!- egyre élesebb volt az elmém, jobban bírtam koncentrálni.

Ahogy elérték a körmeim a hideg kis fémet közéjük csippentettem és elkezdtem kirángatni a helyéről. Indulatosan téptem ki onnan egy kiáltás kíséretében. Adrian oda se bírt végül nézni, én pedig a hóba dobtam a golyót. A seb ismét frissen vérzett és nem akart befelé gyógyulni. Idegesen szoítottam rá a tenyeremet, abban reménykedve, hogy egyszercsak beindul a fantasztikus farkas erőm és beforr a lyuk. De a vér továbbra is folyt, immár ki az ujjaim közül. 

Élesen reccsenés szakította félbe a zihálásomat. Felpillantva a sebemről Adrian szakadt pólóját vettem észre, amelynek most egyik darabjával felém tartott. Engedtem neki, hogy bekösse a vérző sebet. Az arcán megannyi érzelem suhant át másodpercek aladt. Alig bírtam ezek után megszólalni.

-Ugye tudod, hogy az oldalamból neked kell kivenned a golyót?- suttogtam felé, miközben rá se mertem nézni.

Adrian állkapcsa megfeszült és csak is a kötésemre figyelt, még véletlenül se nézett a szemembe.

-Sejtettem.- mondta komoran és kötött egy masnit végül a rongydarabra.- De ez úgy elfog fertőződni, hogy...- be se fejezte a mondatot, inkább másfelé nézett el.

-Tudom.- mondtam neki halkan és én is csak a földet figyeltem.- De ha vissza érünk azonnal helyre tudnak majd hozni... David majd megteszi.- erősködtem minden reményemet belesűrítve a mondataimba.

-HA visszaérünk...- mondta komoran Adrian.

-Adrian Olsen!- szóltam rá erélyesen, mire rám nézett. Barna szemei teljesen üresek voltak.- Nem azért tettünk mindent kockára, hogy most feladjuk. Gyorsan helyre hozol és már megyünk is tovább. Végül csak elérünk valami települést, vagy akármit...

Adrian csak megrázta a fejét és hitetlenkedve cicegett.

-Ha nem te veszed ki a golyót, akkor a navahi lány fogja...- kezdtem fenyegetőzni, amire tudtam, hogy azonnal ugrani fog a fiú. Élesen beszívva a levegőt lemondóan felém fordult és elő pattintotta a körmeit.

-Fájni fog.- jelentette ki epésen.

-Ha ezt túléljük és haza érünk, akkor leszarom mennyire fog fájni.- vágtam vissza és erősen belemarkoltam egy földön heverő vastag faágba.