Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

43. fejezet

Napok teltek el úgy, hogy semmi mást nem csináltunk a film és sorozat nézésen kívül. És őszintén? Baromira régen volt már ilyen és ehhez hasonló élményem. 

Miután túl estünk az összes ilyen természetfeletti dolgon jött a nagy megbeszélés. Ugyanis bennem rengeteg kérdés volt.

-És akkor...- ültem az ágyamon az elsötétedő laptopot bámulva, ahol nem rég lett vége az egyik filmnek.-... vannak vámpírok is?

-Vannak, csak mi éppen nem vagyunk valami fényes viszonyban. A békesség elkerülése érdekében pedig inkább egyik fél sem zaklatja a másikat.- vont vállat Adrian az ágyamon háton fekve és a plafont bámulva.

-Olyan Demonához hasonló lények is vannak?- kérdeztem meg csillogó szemekkel.

A fiú most csöndben figyelte a mennyezetet. Mintha átlátva rajta csak a felhőket bámulná.

-Azok a Sötét árnyak...- mondta végül.- Régen...- nyelt egy nagyot-... sokan voltak. Olyanok, mint Demona. Léteztek. Azt sjanos nem tudjuk, hogy most léteznek e, mivel évezredek óta senki egyet sem látott belőlük... - teljesen elmerengett.- Pedig párjuk nincs a világon.

Annyira jó volt őt hallgatni. Ahogy hisz benne, reménykedik. De nem akartam, hogy sokáig ebben az állapotban legyen. Szívfacsaró volt azt látni, ahogy így csillog a szeme...

-És Pokolkutya?- kérdeztem meg végül megtörve a hallagtást.

-Ugyan az a helyzet, mint a Sötét árnyakkal.- mondta szomorúan.

-És a sárkányok?-kérdeztem meg reménykedve.

Adrian hirtelen felült az ágyban és meredten nézett rám, hogy komolyan gondolom-e. És mikor látta, hogy igenis komolyan gondolom, kitört belőle a nevetés.

-SÁRKÁNYOK!- nevetett hangosan.- Jézusom ez nagyon jó vicc.- fogta a hasát.

-Persze vérfarkasok, vámpírok, túzidomárok és bansheek meg léteznek...- motyogtam szemet forgatva.

-Honnan tudod, hogy a bansheek is léteznek?- akadt meg Adrian. Már nem nevetett és feszülten figyelt engem.

-Teresa banshee.- mondtam meg a választ.

Adrian azonnal zavarban volt és nem értette.ű

-Nem, ez...- kezdte volna azonnal az érvelést, hogy miért nem az.

-Éreztem. - szóltam közbe azonnal.- Amikor az intézetükben voltunk... Akkor beszéltem vele. Áradt belőle az, ami bennünk is van. Mármint, a természetfelettiekben. Van egy... Szagunk és vibrált körülötte valami. Fenségesnek éreztem. -emlékeztem vissza a nem is olyan rég történtekre.

-De hát úgy volt, hogy képességek nélkül született...- nézett rám döbbenten a fiú.

-És mi van, hacsak az a helyzet vele, mint a Teen Wolfban Lydiával?- kérdeztem-Mi van, ha segítenünk kellene neki, hogy ezt tudja irányítani?

Adrian elgondolkodva nézett maga elé. Pár percnyi csönd után szólalt meg végre.

-Akkor irány a párizsi Intézet.-mondta komolyan. -Mihamarabb el kell őt hoznunk, különben baj lesz. Hatalmas baj.- nézett rám összehúzott szemöldökkel.

-Egy óra múlva indulhatunk.- bólintottam.- Szólunk Davidnek, mozgósítjuk a srácokat is és a portálon keresztül megyünk.- vázoltam fel a tervet.

Adrian végül csak elmosolyodott.

-Mi az?- kérdeztem furcsán.

-Úgy beszélsz, mitn egy igazi vezető.-mondta hitetlenkedve.

-Akkor várhatóan bele kell kalkulálni mindent. Lehetséges, hogy nem tudunk ma visszajönni. De készítsenek egy szobát Teresanak. Amint lehet, jövünk.- mondtam Davidnek.

-Kiket viszel?- kérdezte az asztalára támaszkodva.

-Olsen, Wood és Coleman.- biccentettem felé.

-Máskor mondanám, hogy engedély megadva az akció megkezdéséhez...- mondta David.- De a Farkas úgyis azt tesz, amit akar.- mosolyodott el.

Egyet értve biccentettem Davidnek, majd szó nélkül elindultam Adriannel az oldalom megkeresni a csapatunk két másik tagját.

Will szemszöge:

-Értsd meg!- mondtam teljesen kiakadva a velem szemben ülő lánynak.- Ez már nem csak kettőnkön múlik...- túrtam bele idegesen a hajamba.

-Will...- mondta Claire is idegesen.- Attól, hogy most ez történik velünk és jött Ő is, pedig nem így lett volna... Attól még minden ugyan olyan. Harcolnom kell. Főleg így, hogy jön a háború egyszerűen...- nem hallgattam végig, máris a szavába vágtam.

-Nem érdekel a háború!- kiáltottam el magam.- Nem foglak egyikőtöket sem elveszíteni értsd meg!

Sydney szemszöge:

Csöndben haladtunk Will szobája felé, hogy szóljunk neki. Reménykedtünk, hogy vele lesz Claire is, mert őt a saját szobájában nem találtuk.

Adrian hirtelen mitnha elkezdett volna fülelni. Fülei csak úgy mozogtak. A tekintete komor volt. Mielőtt bele tudtam volna én is hallgatni abba, hogy ő mit hall kinyitotta az ajtót.

Will lefagyott, kezei a hajában maradtak. Claire máris küzdő pozíciót vett fel, hogyha kell, máris letépi a fejünket. De miután meglátta, hogy csak mi vagyunk azok visszaült az ágyra.

Will Adrianre nézett és mintha némán kommunikáltak volna. Will aprót biccentett Adrian felé, Adrian pedig nagyon halványan bólintott.

-Később.- Adrian csak ennyit mondott.

Will összekulcsolt kezeit szája elé emelte, könyökeit térdén támasztotta.

-Küldetés van.- szólaltam meg végül.

Claire máris felállt és odajött hozzánk. Will csatlakozott hozzá.

-Farkas?- szólított meg Claire.

Kezdek hozzá szokni ehhez a megnevezéshez.

-Indulunk a párizsi Intézetbe.- jelentettem ki.

Clairnek nem volt kérdése, ő most azonnal indult volna teljesítve a parancsomat. Will viszont azonnal kérdezett.

-Miért?- kérdezte komoran.

Adrianre pillantottam, majd vissza Willre.

-El kell hoznunk onnan egy bansheet.- magyaráztam meg.

-Kit?- kérdezte értetlenül Will.

-Teresat.- mondtam komolyan nézve rájuk, hogy ezen sok múlik. Mind a ketten csak értetlenül néztek rám.- Út közben megmagyarázom.- és már rohantam is ki a szobából. Nincs vesztegetni való időnk.