Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

25. fejezet

Vacsoránál alig ettem. Magamat ismerve mostanában nem volt még ilyen. 2 szelet pizza és úgy éreztem, hogy majdnem elájulok. Ez lehet a vacsora előtti kis észrevehetetlen dolog következménye. Adrian és Alex...

-Elnézést, de muszáj elmennem mosdóba.- pattantam fel az asztaltól.

-Veled menjek?- pattant fel azonnal aggódóan Adrian.

Nem, nem... Csak te ne!

-Nem, köszönöm, jól vagyok...- motyogtam és már siettem is el.

Egy földszinti mosdót próbáltam keresni. Az egyik ajtó oda vezetett, amiért hálát adtam a fentieknek.

Ahogy beléptem a mosdóba elkaptam a mosdókagyló szélét és erősen bele kapaszkodtam. A tükörbe nézve meghökkentem... Izzottak a szemeim, sárgán. Majd hirtelen váltott és már jéghideg kéken ragyogott... Majd ami még meglepőbb volt, az a vörös szín volt.

Becsuktam a szemem és megráztam a fejem. Nem, ilyen nincs. Csak nyugi!

-Mély levegő...-suttogtam.

Olyan erősen szorítottam a mosdókagylóra, hogy két darabja a kezemben maradt. Így konkrétan a fele hiányzott.

-A picsába!- ordítottam el magam.

-Syd!- hallottam Adrian aggódó hangját.

-Jól vagyok!- szóltam ki indulatosan.

-Engedj be.- mondta ellenkezést nem tűrő hangon.

-Nem szeretném ha rám rontanál pisilés közben.- vágtam vissza.

-Ha nem engedsz be, bemegyek magamtól is.- közölte és letörte a kilincset, amit kulcsra zártam és már bent is volt.

Adrian meghökkent. Szerintem nem erre a látványra volt felkészülve.

-Jól vagy?- kérdezte gyengéden és megfogta a vállamat.

-Nem...- suttogtam.

Kiesett a kezemből a két mosdó darab és bele néztem a szemeibe.

-Mi a baj a szemeimmel?- kérdeztem rettegve.

-Kék volt megint?- kérdezte szemöldök összeráncolás közepette.

-Hogyhogy megint?- kérdeztem értetlenül.

Elengedte a vállam és megnyalta a száját, majd be is harapta. Örlődött, hogy elmondja-e.

-Még kint a kertben.- mondta.- Emlékszel? Valamitől teljesen ledöbbentem és meg is ijedtem. Az az volt. Azt akartam elmondani Davidnek. Akkor jeges kéken csillogott a szemed. Mint aki...

-Mint aki?- kérdeztem továbbra is értetlenül.

-Tudod egyes farkasoknak miért kék a szemük?- kérdezte idegesen. Látszott, hogy izgult.

-Nem.- ráztam meg a fejem.

-Ártatlant ölt az a farkas. Olyat, akinek kezéhez vér nem tapad.

-Dehát én még sosem gyilkoltam...- néztem magam elé üresen.

-Hacsak nem emlékszel rá.- nézett el máshová, mindenhová, csak nem rám.

-Nem emlékszem, hogy lett volna valaha is ilyen.- ráztam meg a fejem.

-Hát ez az!- mondta Adrian.- Ezzel nyugtáztam akkor magam, bár nem értettem, hogy akkor miért sárga a szemed alapjáraton. Csak aztán... Az erdőben...- megint habozott.

-Adrian bökd már ki!- szóltam rá.

-Amikor vissza változtál akkor vörös volt a szemed... Nem sokáig, pár másodpercig.- beharapta az ajkát. Teljesen kivolt ő is.