Amit emberi szemmel nem láthatunk/BEFEJEZETT/

27. fejezet

Nem kíméltem. Rúgtam, vágtam, nem sajnáltam. Csak rúgtan és rúgtam Adriant, majd váltottam a kezeimre. Egyre több ütést vittem be.

-Jó, jó, állj!- lihegte Adrian.- Te voltál félhalálban és még ennyi energia van benned?

-Nem is gondolod honnan jön ez a sok düh...- motyogtam felhúzottan a két kezemet boxoló tartásban tartva.

Végre kiadom magamból azt, amit vacsora előtt láttam. De bár sosem láttam volna.

Várjunk. Álljunk le. Nem kell, hogy zavarjon ez. Nem érzek semmit Adrian iránt.

De attól még levezethetem a bent maradt feszültséget. Jól esik kiadni magamból azt, amit a lényekkel való küzdelmünk során nem sikerült.

Adrianre néztem, aki pedig vissza rám. Kiegyenesedett és még mindig tartotta velem a szemkontaktust. Én még mindig abban a pozícióban voltam, ahogy abba hagytuk. Adrian tök lazán, mégis kihívóan megfogta a pólója alsó szegélyét és elkezdte fölhúzni. Az izzadt pólója máris a földön hevert.

Felvette ugyan azt a testtartást, mint amit én is alkalmaztam, majd kihívóan rám nézett.

-Folytassuk.- mondta ravasz félmosollyal az arcán.

Természetesen nem véletlenül csinálta. Láttam rajta a szándékot... Nem mellesleg pedig hatásos volt.

Széles vállain legördültek az izzadság cseppek és lefolytak a kidolgozott bicepszein. Csodálatos nyakáról is folytak a cseppek, lassan haladva, maguk után halvány vonalat hagyva egészen a nadrág széléig, át a hat kocka közötti ösvényen. A nadrág széle bőven a V vonalánál volt, sokat engedett mutatni.

Megpróbáltam minél érzelemmentesebb arcot vágni és sikerült is, mint láttam meglepte Adriant.

De ezt a játékot ketten játsszák.

Lassan cipzároltam ki a melegítő felsőmet. Gyengéden a földre hullott a vállaimról. Egy trikó volt rajtam, ami mélyen volt dekoltálva. Igaz, nincsenek nagy melleim, sőt, én mindig azt mondom, hogy semmi sincs, de ez esetben most látszott valami. Nem voltam tökéletes Clairrel ellentétben, de nőiesebb egy picit én is tudtam lenni.

Felvettem a korábbi testtartásomat és kihívóan néztem Adrianre.

-Folytassuk.- biccentettem.

Adrian elmosolyodott és elkezdett körözni, vele szinkronban pedig én is.

-Sok könyvet olvastál rólunk.- mondta Adrian.- Filmet vagy sorozatot néztél?- kérdezte pici szarkazmussal a hangjában.

-Nem.- mondtam vissza vágva neki.

-Akkor ideje megnézned a Teen Wolfot. Onnan a legtöbb lény létezik is. Mellesleg sok mindent megtudhatsz rólunk, meg az ellenségről, de leginkább most a mi oldalunkon lesznek.- mondta elgondolkodva Adrian.

-Miért?- kérdeztem.

Váratlanul támadtam. Kipattintottam a karmaim és végig szántottam őket Adrian mellkasán.

Adrian elkapta a karomat és úgy hátra szorította, majd két irányba tekerte, hogy ketté törtek a csontjaim.

-Ááááááááááááá!- ordítottam.

De már neki is álltam gyógyulni. Adrian a hátam mögött volt. Egy pillanat alatt a földre huppantam, majd elkaptam Adrian bokáját teljesen kilendítve őt az egyensúlyából. Hatalmasat koppant a faburkolatú padlón Adrian feje, de máris próbált felállni. Rávetettem magam. A mellkasát kaptam el, bele mélyesztettem a karmaimat teljesen földre tiporva Adriant, a jobb kezem pedig már ökölbe is szorult és behúztam egy hatalmasat Adrian állának.

Adrian akkorát nézett, a feje ismét a padlón, ami most behorpadt.

-ELÉG!- szólalt meg Adrian alig kapva levegőt.

Kihúztam a bal karomat Adrian mellkasából és lihegve engedtem el magam. Csak éppen Adrianen.

-A Szörnyeteg hatalmas démoni hadsereger toboroz, úgy néz ki.- oldalra fordította a fejét és véresett köpött.- Azért.- válaszolt korábbi kérdésemre.

Csak csöndben bólintottam.

-Mellesleg más ember már rég bocsánatot kért volna, hogy majdnem kinyírt.- tette hozzá Adrian hisztérikusan.

Önkéntelenül is közelebb hajoltam hozzá. Szinte teljesen összesimult a testünk és csak pár centire voltam az arcától.

-Egy, hogy még a közelében sem jártál a halálnak. Mind végig nyomon követtem a szívverésed, jól vagy.- kihívóan néztem rá. Hátra hajoltam és folytattam tovább.- Mellesleg nincs miért bocsánatot kérnem.

-Ch, alfák...- motyogta Adrian.

-Parancsolsz?- két kezemmel reflexből a mellkasára támaszkodtam.

Adrian pulzusa egy pillanatra megugrott és szabálytalanul vette a levegőt. Valamiért rám is hatással voltak a dolgok.

Végül megköszörülte a torkát.

-Lehet vissza kellene indulnunk.- tanácsolta.

-Lehet.- mondtam és hátra túrtam a kiszabadult tincseket.

-Figyelj, vagy felállsz vagy...- és inkább ki sem mondta, csak megtette. Felült így teljes mértékben az ölében ültem.

A barna szemeit alig három centiről szemlélhettem. Csodálatos volt mind a két szempárja.

-Khmm...- kaptam észbe és valahogy kimásztam Adrian öléből.- Kösz a mai edzést.- biccentettem neki.

-Mátóo kezdve kitartóan edzünk és talán egyszer leszel olyan jó mint én.- állt fel Adrian.

Szúrós szemekkel néztem rá, mellkasom előtt összefont karokkal.

-Csak vicceltem nyugi.- mosolyodott el.

- Ha Willék a szobánkban lesznek tartunk egy gyors értekezletet a nagymamámmak kapcsolatban. Ezek után elmegyek fürdeni, addig is te kaját keresel, mert éhen halok.- ismertettem vele a stratégiát.

-Mi más is lehetne Sydney Hale este tizenegykor, mint éhes?- nézett a plafon felé Adrian.

-A helyedben nem inkább futnék, mert lemaradsz.- ezzel elkezdtem rohanni a szobánk felé.

-Ha elkaplak én fürdök előbb és te keresel kaját!- hallottam a hátam mögül.

Az arcomon széles mosoly terült el.

-Majd meglátjuk.-szóltam vissza kihívóan.