Mit kívánhat az ember, amikor van egy jól fizető állása, van fedél a feje felett, van mit ennie, szereti azt, amit csinál és van, aki őt szeresse?
Mi a boldogság kulcsa, ha nem ez?
Te magad is szentül hiszed, hogy semmi sem állhat a boldogságot útjába... egészen addig, amíg meg nem jelenik Ő és fenekestől fel nem forgat mindent az eddig nyugodt és tökéletesnek hitt kis életedben.
Mert valóban az volt... nyugodt és tökéletes.
Még be sem fejezted az egyetemet, amikor az akkori gyakornoki helyed állandó szerződést ajánlott neked, így már azelőtt munkád lett, hogy papírt kaptál volna arról, hogy értesz ahhoz, amit csinálsz. Taehyung személyében pedig megtaláltad azt a társat, akire mindig is vágytál. Jól megértitek egymást, szeret téged és mindenben támogat. Nincsenek felesleges vitáitok, szépen éltek együtt mindenféle gond nélkül. Abszolút el tudod képzelni, hogy ő lesz az ember, akivel leéled az életed. A bankban, ahol dolgozol megbecsülik a munkád, a kollégáid jó fejek és a főnök sem egy zsarnok. Bár követel, de minden munkának megfizeti az árát, éppen ezért is szeretik az alkalmazottai.
Ám egy nap szomorú hírre érkezel a bankba. Az idős férfit hirtelen szívroham érte és már nem tudták megmenteni az életét. Megdöbbenve hallgatod a Park Úr haláláról szóló híreket, mikor egy apró mondat üti meg a füled.
- Azt beszélik, hogy a fia veszi át a bank irányítását – hallod meg a két recepciós lány beszélgetését.
- Úgy hallottam, hogy egy nagyon helyes, fiatal férfi – kuncog fel a másik is. Hihetetlen, hogy még ilyenkor is csak ez jár a fejükben.
Komótosan, munkával telnek a napok, hiszen az élet nem állhat meg. A vezetőtestület szépen koordinálja a munkát, majd a temetést követő első napon meg is érkezik a már emlegetett utód, aki valóban egy meglehetősen kellemes megjelenésű, fiatal férfi. Magas, izmos, sötét hajába néhány világosabb tincs vegyül. Már messziről is drágának tűnő fekete öltönyét valószínűleg teljesen rászabták, így tökéletesen kiemeli a figyelmesen karbantartott testét. Sötét szemei szikráznak, ajkain egy kedves, mégis némileg távolságtartó mosoly pihen, kissé elálló fülei pedig hihetetlenül édes benyomást keltenek.
- Jó reggelt kívánok – hajol meg udvariasan felétek. – A nevem Park Chanyeol. Én veszem át a bank irányítását, remélem velem is lesz olyan sikeres, mint amilyen az apám irányítása alatt – mutatkozik be, majd kezdetét veszi a hosszú tárgyalás, amely a bank jövőjének alakulását tervezgeti. Te vagy az egyik legrégebbi alkalmazott, így az egyik osztályvezető is, tehát semmi esélyed sincs, hogy megúszd az értekezletet.
A tanácskozás meglehetősen jó hangulatban telik. Chanyeol nagyon sok mindenben hasonlít az édesapjára. Ugyanolyan lelkesedéssel, kíváncsisággal és tisztelettel viszonyul az alkalmazottaihoz, mint ahogyan azt az apja is tette és amitől az idősebb Park legendásan jó vezető volt. Minden egyes tanácsot, problémát és ötletet meghallgat és megfontol. Nem fél kérdezni és figyelmesen hallgatja a válaszokat is. Az ülés végén pedig kedvesen megkér, hogy segíts neki az ügyek eligazodásában. Mivel régóta a banknál vagy és még egykorúak is vagytok, szívesen mondasz neki igent... és pontosan itt kezdődik el minden.
Hetek telnek el, mialatt rengeteg időt töltesz el a férfi társaságában. Nagyon sok dolog van, amit el kell neki magyarázni vagy épp az ő meglátásai szerint újra formálni. Számtalan alkalommal maradtok kettesben az irodában, ami egy idő után a Taehyung figyelmét sem kerüli el.
- Túl sokat dolgozol mostanában – ül le melléd a kanapéra két pohár borral, miközben te egy szerződés módosításon dolgozol épp.
- Csak segítenem kell Chanyeolnak – válaszolod fel sem nézve a papírokból.
- Túl sokszor emlegeted őt mostanában – komorul el a kedvesed hangja.
- Ne kezd ezt, Tae, kérlek – sóhajtasz fel. Újabban nem ez az első ilyen jellegű vitátok. – Új még, idő kell neki, hogy belejöjjön a dolgokba.
- Ja, persze – morogja. – Két hónap nem volt neki elég és csak a te segítségeddel megy neki, mi?!
- Most mire célzol? – nézel rá a láthatóan dühös fiúra.
- Én nem célzok semmire – teszi le a poharat az üvegasztalra, majd feláll az ajtóhoz siet. – Ma Jungkooknál alszom – közli, miután felvette a cipőjét és a kabátját, majd kilép az ajtón jól becsapva maga után a fa lapot.
Másnap reggel nem túl nagy lelkesedéssel mész munkába. Egész éjjel csak Taehyung és a veszekedésetek járt a fejedben, amitől pocsékul érezted magad. Már csak amiatt is, hogy sajnos volt igazság a Tae szavai mögött. Élvezed a Chanyeollal töltött időt. Kifejezetten jó hatással van rád a férfi személyisége. Férfias, mégis gyengéd és kedves. Tudja, mikor kell komolynak lennie és mikor fér bele egy kis viccelődés. Figyel rád és még gondoskodik is rólad. Sokszor lep meg egy csésze kávéval vagy a kedvenc csokiddal. A múltkor még virágot is rendelt az irodátokba. Ezek azok a kicsiny apróságok, amik Taehyungból viszont mostanában hiányoznak. Már idejét sem tudod, hogy mikor lepett meg csak úgy spontán valamivel, legyen az egy kávé vagy bármi apróság. Így pedig nem nehéz kötődni Chanyeolhoz... talán kissé túlságosan is.
- T/N, minden rendben? – érzel meg egy finom érintést a hátadon, ami hirtelen ránt ki a nem túl kellemes gondolataid közül. – Kissé elmerengtél – látod meg Chanyeol kedves mosolyát, ahogy felnézel.
- Persze – sóhajtod. – Minden oké – erőltetsz egy mosolyt az arcodra.
- Biztosan? – billenti oldalra a fejét kíváncsian.
- Igen – motyogod, majd visszafordulsz a papír halmok felé. Pár perc elteltével azonban Chanyeol hirtelen kirántja a lapokat a kezeid közül.
- Gyere – kulcsolja az ujjaidra a sajátjait. – Beszélgessünk – húz fel a székről és egészen az irodában található bőrkanapéig vezet, ahova leültet, majd ő is helyet foglal melletted. – Mi a baj? – veszi tenyerei közé az arcod, amitől hirtelen elpirulsz.
- Veszekedtem tegnap Taehyunggal – vallod be csendesen szinte már sírva.
- Ott kéne őt hagynod – néz rád Chanyeol komolyan. Nem ez az első eset, hogy ezt javasolja.
- Szeretem őt – suttogod magad elé.
- De engem is – kezdi el cirógatni az arcod, amibe beleborzongsz. – És én is téged – teszi hozzá.
- Ho-ho-honnan tudod? – meresztesz rá nagy szemeket. Mindig annyira ügyeltél arra, hogy ne lássa, hogy mit is érzel iránta.
- Látom, ahogy rám nézel – hajol közelebb hozzád. – Annyira boldoggá tudnálak tenni, sokkal jobban, mint ő – suttogja az ajkaidra.
- Chan, ne... kérlek – ellenkezel halványan, de a fejed nem húzod el.
- Állíts meg – morogja, majd bezárja a kettőtök közötti apró távolságot. Ahogy ajkaitok összeérnek, benned szinte felrobban valami és szenvedélyesen kapsz utána. Mohón, szinte már durván csókolod, miközben egy könnycsepp gördül ki a szemedből és egyetlen gondolat fut át az agyadon, miközben továbbra is csókolod őt,
Mit tettem?
