Kell-e annál nagyobb öröm az embernek, amikor a kiszemeltje végre randira hívja?
Ugye, hogy nem!
Te is pontosan így vagy ezzel.
Nagyjából attól a naptól kezdve vagy belezúgva Kangminba, mióta először megláttad őt az iskola folyosóján. Nem egy tipikus nagymenő srác, mint például Taeseon, Siwoo vagy Jihun, de mindenki szereti az iskolában, még ez a nagymenő hármas is. Kedves, okos tisztelettudó. Gyönyörű hangja van és annyira édes, hogy az hihetetlen. És ez rajtad kívül sok mindenki másnak is feltűnt, így határtalan volt a boldogságod, amikor téged hívott randira a múlthéten.
Persze a nagy öröm mellé társul egy kevés félelem is.
Mit vegyél fel?
Hova mentek?
Mit fogtok csinálni?
Mi lesz, ha mégsem tetszel neki?
Vagy ha beégeted magad?
Ha unalmas lesz a randi?
Ilyen és ehhez hasonló dolgok futnak át az agyadon és szinte már ott tartasz, hogy lemondod a találkozót, de aztán csak összeszeded magad.
Végül is van két napod eldönteni, hogy mit vegyél fel, ami azért a legnagyobb problémának minősül jelenleg. A másik nagy kérdés pedig, hogy ebben a két napban hogy fogsz rendesen viselkedni, ha a Kangmin közelébe kerülsz. Eddig is mindig fülig pirultál, ha csak rád nézett, de ezek után...
És ki más várna reggel a suli kapujában, ha nem ő?
- Szia, T/N – csatlakozik hozzád mosolyogva, mikor belépsz a zöld vaskapunk.
- Szia, Kangmin – köszönsz csendesen lehajtott fejjel. Szét sem kell nézned és látod, hogy mindenki titeket bámul, ami egy kicsit azért zavar. Eddig egészen láthatatlan voltál az iskola falai közöt és semmi bajod sem volt ezzel a állapottal.
- Valami baj van? – lép eléd és felemeli a fejed, hogy a szemedbe tudjon nézni.
- Semmi – pillantasz oldalra. Nem akarsz neki hazudni, de kellően pocsék színész vagy ahhoz, hogy rájöjjön, hogy nem mondasz neki igazat.
- Nem hinném – dönti oldalra a fejét, így újra csak a csillogó szemeibe nézel.
- Nem szeretem, amikor bámulnak – sóhajtod halkan.
- Értem – mosolyog édesen. – Akkor gyere – fogja meg a karod és futva indul el valamerre az udvaron keresztül. Nevetve szaladsz utána, amíg el nem értek a kosárpálya mögött lévő füves részhez. Ott aztán kacagva omlotok le az egyik fa tövébe, hogy kifújjátok magatokat.
- Köszönöm szépen – mosolyogsz rá kedvesen. Tényleg sokat jelent, hogy figyel rád ennyire és nem néz hülyének.
- Ugyan – von vállat édesen. – Csak azt szeretném, hogy jól érezd magad mellettem – mondja, mire egy pillanat alatt válsz vörössé újra, amin ő csak felnevet. Végül a becsengő vet véget a kellemes perceknek.
A fent maradó két nap szinte elrepül és már csak azt veszed észre, hogy péntek este, a randi előtt két órával tanácstalanul álldogálsz a szekrényed előtt, hogy mit is vegyél fel. Végül a két nap alatt sem sikerült Kangminból kiszedni, hogy hova is mentek, így valami praktikus mellett döntesz. Egy fekete, kissé szaggatott farmert szedsz elő a szekrényed mélyéről, egy szintén fekete pólót és egy piros pulóvert. Hiába van már kora tavasz, az idő még hűvös esténként és Kangmin is a lelkedre kötötte, hogy jól öltözz fel. Egy fekete bakancsot húzol még fel hozzá és késznek is nyilvánítod magad. Egy laza hajfonatba rendezed kissé makacs tincseid majd némi smink és teljesen indulásra kész vagy. Alig hogy a gondolatod végére érsz, már hallod is, ahogy Kangmin csenget. Hiába rohansz, hogy ajtót nyiss, Anyukád megelőz és egy kedves mosollyal invitálja beljebb a fiút.
