A középiskolás éveid a nyugalom jegyében teltek egészen két évig, amikor is azon a szeptemberi napon Zhong Chenle átlépte az iskola kapuját fenekestől felforgatva ott mindent.
Kezdve azzal, hogy gazdag volt, helyes és tehetséges. Azóta eltelt két év, de még mindig mindenki az ő közelében akar lenni, mindenki vele akar barátkozni. A menő klikk már az első napokban befogadta, mi több, néhány hét alatt ő lett a legmenőbb fiú a suliban. A lányok még mindig minden egyes szünetben lesik minden mozdulatát és csak idiótán vihognak minden mondata után. A fiúk minden szünetben a közelében akarnak lenni. Nincs egy olyan buli se, amire ne hívnák meg. Sőt akad olyan is, aki egyenesen neki rendez bulit.
Sütkérezik az őt körülvevő népszerűségben, emellett viszont meglehetősen normális maradt. Te magad igazából nem nagyon keresed a társaságát. Szívesen beszélgetsz vele, ha úgy adódik és többször kísért már haza egy-két tovább tartó óra után, de nem követed mindenhová az iskola épületében, mint valami jól betanított palotapincsi. Teljesen jól megvagy nélküle is pontosan úgy, ahogy az érkezése előtt is megvoltál a magad kis világában. Azt ezért te is kénytelen vagy elismerni, hogy nem ok nélkül vannak érte oda a többiek. Helyes, édes mosolya van és tényleg normális. Jól tanul, sportol és olyan csodálatos ének hangja van, hogy amikor először hallottad, el sem akartad hinni.
Egy percig sem volt kérdés, hogy a zene fakultáción a helye, pedig Mrs. Choi nagyon is megválogatja, hogy ki kerülhet be. Aki nem nyűgözi le elsőre a hatvanas évei közepén járó dámát, esélye sincs, hogy bekerüljön. Mindenkinek egy esélye van, arra kell felkészülnie, mindig ezt mondja. Természetesen Chenlet akkor sem engedné el a diákjai közül, ha az élete múlna rajta, de ezt mindenki meg is érti, aki csak egyszer is hallotta énekelni a fiút.
Te magad a zongora tudásoddal kerültél a külön órára és más képességeidet egyáltalán nem is akarod fejleszteni. Maradjunk annyiban, hogy te inkább az a típus vagy, akinek azért fizetnek, hogy hagyja abba az éneklést... de azért nagyon gyorsan, nagyon sokat. A zeneszerzés viszont nagyon is érdekel. És ebben Mrs. Choi, legyen akármilyen is, nagy segítségedre van.
Épp az ő kérésére tartasz a zeneterem felé csütörtök délután. Közeledik a tavaszi félév vége, így az iskolai zenei fesztivál is, ami minden évben nagyon jó szokott lenni és, aminek a tematikáját most akarja veletek ismertetni néhány percben. Nyugodtan foglalsz helyet a teremben az utolsó üres helyen Chenle mellett.
- Szia, T/N! – mosolyog rád édesen a fiú.
- Szia! – viszonozod a gesztust.
- Idén szerinted mivel készült az Öreglány? – kérdezi. Bármennyire is tűnhet arrogánsnak, olyan szeretettel ejti ki Mrs. Choi köztetek használt becenevét, hogy képtelen vagy nem mosolyogni rajta.
- Nem tudom – vonod meg vállad –, de ahogy ismerem, biztos valami jó ötlettel áll elő megint – válaszolod és ebben a pillanatban a Tanár nő be is lép a terembe.
- Osztály – hajol meg felétek mosolyogva köszönésképpen, amit ti szinkronban viszonoztok –, idén valami különlegességgel készülünk a zenei fesztiválra – mondja és izgatott sutyorgás veszi kezdetét. – Csendet kérek – tapsol kettőt, mire mindenki azonnal elhallgat és kíváncsi tekintettel nézi az idős hölgyet. – Páros előadások lesznek, amiknek a párosait a holnapi napom fogom kifüggeszteni az iskolai hirdető táblára.
Még néhány mondatban összefoglalja a terveit, majd elenged titeket. Neked még van pár kérdésed hozzá, így miután mindenki elment néhány percig még a teremben maradsz az idős Tanárnővel, majd te is haza indulsz. Kilépve az iskola ajtaján meglepve látod, hogy Chenle a kapunak támaszkodva mosolyog rád.
- Hát te? – kérdezed, amikor elé érsz.
- Téged vártalak – löki el magát egy laza mozdulattal a kerítéstől. – Haza kísérlek – vigyorog rád.
- Nincs más választásom, ugye? – mosolyogsz rá, miközben mindketten elindultatok az otthonod irányába.
Többször is csinált már ilyet, így nem nagyon tulajdonítasz neki nagy jelentőséget, egyszerű baráti gesztusként könyveled el magadban és vidáman csacsogsz vele mindenféléről hazafelé menet.
A másnap nagy izgalmakkal kezdődik. Alig várod, hogy megtudd ki lesz a párod a fesztiválra. Szinte már futsz az iskolába, aminek a kapujában egy boldogan vigyorgó Chenle vár rád.
- Kitalálod, hogy ki lesz a partnerem? - dobja át a karját a válladon és magához ölelve vezet el a hirdetőtábláig, ahol az ő neve mellett a tiéd virít. Mikor meglátod, csak boldogan ugrasz a nyakába.
- Ó, de jó – örömködsz, amíg ő nevetve ölel magához. – Legalább nem valami tehetségtelen barmot kaptam vagy valami nyávogós libát.
- Ó, szóval szerinted tehetséges vagyok – húzogatja a szemöldökét incselkedve.
- Egós! – nyújtod rá a nyelved és a termetek felé indulsz.
Tényleg örülsz annak, hogy ő lett a társad. Nem csak azért, mert tudod, hogy nála nagyon jó kezekben lesz az általad írt dal, de így legalább több időt tölthetsz vele. Tetszik neked, ezt tudod, de nem akarsz te is olyan nyomulós, tapadós lenni, mint a többiek, így örülsz, hogy feltűnésmentesen lehetsz vele többet a megszokottnál.
És vagy is. Szinte mindennap bent maradtok tanítás után gyakorolni. Mrs. Choi beleegyezett, hogy az egyik saját dalod adhassátok elő, de itt-ott alakítani kellett rajta a Chenle hangjára, amiben a fiú meglepően nagy segítség. Nem gondoltad volna, hogy ért a zeneszerzéshez is.
Ahogy telnek a hetek, úgy kerültök közelebb egymáshoz szépen lassan. Reggelente a kaputokban vár rád, hogy együtt mehessetek suliba és nincs olyan délután, hogy ne várna meg, így sosem kell egyedül menned. De sokszor lep meg valami aprósággal is és rengeteg időt tölt veled az iskolán belül is. A dallal szuperül haladtok, könnyebb vele együtt dolgozni, mint hitted.
Elérkezik a fesztivál hete. Három napotok van mindent tökéletesíteni, bár gyakorlatilag nincs olyan rész, ami ne menne már így is tökéletesen, te mégis teljesen kétségbe vagy esve.
- De mi van, ha félre ütök majd egy billentyűt? – kérdezed Chenlet a szobádban ülve, mire ő csak felnevet.
- Most őszintén – néz rád mosolyogva. –, fordult elő veled valaha is, hogy mellé ütöttél a zongorán?
- Nem – motyogod lehajtott fejjel. Szinte már teljesen idiótát csinálsz magadból, annyira izgulsz. De egyszerűen nem akarod, hogy miattad égjetek le. Még ha egyedül lennél... de ketten vagytok.
- Akkor min is aggódsz? – lép eléd és felhúz az ágyról, hogy vele szemben állj. – Őrülten tehetséges vagy, T/N – öleli át a derekad, amin egy kicsit meglepődsz, aztán meg elvörösödsz. – Nem találkoztam még sosem hozzád hasonlóval – emeli fel a fejed, hogy szemeidbe tudjon nézni. – A dal csodálatos, ahogyan te is – hajol közelebb hozzád.
- Chenle – leheled kettőtök közé, mire csak szorosabban húz magához egy halvány mosollyal az arcán.
- Nem tudok neked ellenállni – suttogja, majd bezárja a kettőtök között lévő pár millimétert. Finoman csókol meg, mikor pedig nyaka köré fonod a karjaid csak mosolyogva mélyíti el. – Hidd el nekem, csodálatos leszel – mondja, miután elváltok egymástól és az arcodat cirógatja. – De hogy meglegyen a kellő motiváció, elviszlek randizni, ha nem ütsz mellé – kacsint rád nevetve, mire csak meghúzod a haját. – Au, na – méltatlankodik. – Hát így kell bánni a sztárénekessel? – pimaszkodik, mire csak egy csókkal hallgattatod el.
A fesztivál fantasztikusan sikerül, az előadásotokat állva tapsolja a közönség. És amellett, hogy megnyerted magadnak Chenlet, Szöul legjobb művészeti egyeteme is felajánl egy ösztöndíjat, amit boldogan fogadtok el együtt. És a beígért randit még számtalan követi, ezzel téve teljessé a boldogságod.
