Darabokra szakadt szívvel rohansz hazáig, hogy aztán zokogva keress magadnak menedéked a párnáid között, amiken még mindig érződik Jihoon illata.
Egyszerűen képtelen vagy elhinni, hogy ezt tette veled. Mellette meg legszívesebben a fejedet vernéd a falba, amiért te is, mint a sok hülye picsa, bedőltél neki. Végül is eddig is azt gondoltad, hogy, aki elhiszi neki, hogy csak őt akarja, meg is érdemli, hogy utána darabokra törje a szívét.
Hát tessék, te is pontosan ugyanazt kaptad.
Ettől függetlenül fáj. Nem csak az, hogy naiv voltál, hanem az is, hogy képes volt ennyire aljasan játszani. Ennyire megtéveszteni és, ami a legrosszabb, ennyire magába bolondítani. Mert lehet ezt szépíteni, de teljesen felesleges. Az elmúlt hetekben fülig szerettél bele Park Jihoonba.
Tessék, klisék a köbön... mert te okosabb vagy, mint a többi... egy fenét.
Végül kicsit összeszedve magad mész le a konyhába, hogy egyél valamit. Az első amivel szembesülsz az egy cetli a hűtőn, miszerint a szüleid elutaztak, így a hétvégén egyedül leszel.
- Csodálatos – morgod az orrod alatt. Még véletlenül sem lesz körülötted senki, aki egy kicsit is elterelné a figyelmed Jihoonról. Továbbra mélyre merülve az önsajnálatban dobsz össze magadnak egy kis kaját, hogy aztán a kanapén elterülve bambulj valami borzasztóan unalmas műsort a tévében. Nem csak azért vagy képtelen figyelni, mert rémes az adás, de a gondolataid is mindig visszakalandoznak egy szép szempár köré. Annyira őszintének tűnt tegnap... - Annyira hülye vagy, T/N – motyogod magad elé félhangosan.
A tányér kiürítése után újra a konyha felé veszed az irányt. Érzed, hogy újra kezdesz rosszul lenni, így egy tea mellett döntesz. Hátha még elaludni is sikerülne. Már épp a szobád felé veszed az irányt, amikor megszólal a csengő. Egy hatalmas sóhajjal teszed le a bögrét és indulsz ajtót nyitni.
- Menj innen – mondod azonnal, ahogy megpillantod, hogy ki áll az ajtó mögött.
- Eszembe sincs, amíg meg nem hallgatsz – makacskodik Jihoon.
- Akkor jó szórakozást! – csapod be az orra előtt az ajtót és a bögrédet újra magadhoz véve indulsz fel a szobádba.
Kifejezetten jól esik a forró tea és a hozzá fűzött reményeket beváltva nem sokára el is alszol tőle. Fogalmad sincs, hogy mennyi idő telik el, de hatalmas csattanásra riadsz fel. Kint már éppen szürkül és hatalmas robajjal szakad le az ég. Mintha dézsából öntenék.
Egy pillanatra eszedbe jut Jihoon, de megpróbálod elhessegetni a gondolatot.
Végül a lelkiismereted győz, így kimászva az ágyból a bejáratig sétálsz, hogy megnézd beváltotta-e az ígéretét. És igencsak megdöbbensz, amikor egy bőrig ázott Jihoon pillantasz meg a lépcsőtökön ülve.
- Gyere be! – sóhajtod, miközben finoman a vállára simítasz. Meg sem várod, hogy felálljon, visszasétálsz a házba egyenesen a fürdőbe. Előbányászol jó néhány törölközőt, majd a bátyád régi cuccai közül szedsz elő néhányat. Ahogy visszasétálsz, Jihoon az előszobában álldogál egy terebélyes tócsa közepén. – Menj fel és zuhanyozz le – nyomod a kezébe a száraz ruhákat és a törölközőket.
- Köszönöm – pillant rád hálásan és feléd közeledve próbál egy csókot nyomni az ajkaidra, de elhajolsz.
- Menj – lépsz el előle. Amíg zuhanyzik összetakarítod a vizet, majd újabb két bögre teát készítesz, hogy felmelegedjetek.
