Cserediákként kerültél Szöulba évekkel ezelőtt és annyira megtetszett az egész hely, hogy végül maradtál. Befejezted az egyetemet és egy vállalatnál helyezkedtél el, mint jogász. Eleinte akadtak nehézségek a nyelv miatt, de miután kellően elsajátítottad, komoly nemzetközi ügyekkel bíztak meg a főnökeid.
A kezdeti lelkesedésed egy cseppet sem változott. Imádod a munkád, az embereket, az országot, a kultúrát, mindent.
Egyetlen kisebb szépséghibája van csupán a dolognak.
Amikor Koreába érkeztél, nem gondoltad, hogy annyire nagy látványosság leszel, hogy szinte minden léptedet bámuló szemekkel figyelik az emberek bárhova mész. Bár a bámulás még a legkevésbé kellemetlen része a dolognak. Sajnos nem egyszer futottál már össze olyan társasággal az utcán, akik nem érték be bámulással. Többször akadtál olyan emberbe, akik mindenáron rád akartak mászni és egy sima nem sokszor nem volt elég. Éppen ezért kezdted el kerülni, hogy egyedül kelljen menned bárhová is főleg esténként.
Sokszor, ha későn végeztél, megkérted valamelyik munkatársadat, hogy kísérjen haza, ők pedig szívesen meg is tették. Hamar beilleszkedtél közéjük és bár ők is sokszor érdeklődnek a te kultúrád felé, sosem tolakodóan teszik. Azt a néhány randi elutasítást is normálisan kezelték és nem neheztelnek rád.
Az egyikük, Hoseok különösen is közel került hozzád. Igazi barátokká váltatok az idők folyamán. Őt ismerted meg legelőször, amikor a céghez kerültél. Édes, humoros személyisége azonnal szimpatikus lett neked és ő is élénken érdeklődött felőled. Ő volt az, aki nagy részt bevezetett a helyi hagyományokba és segítette a beilleszkedésed. Tényleg olyan, mint egy védelmező nagy tesó. A legtöbb esetben ő az, aki haza kísér és megvéd az esetleges támadásoktól. Minden utatok vidáman és nevetve telik. Egyszerűen lehetetlen mellette unatkozni. Olyan, mint egy napsugár és te igen hálás vagy azért, hogy a te életed is beragyogja a mindennapos kis vidámságaival vagy éppen a tánctudásával, amivel nem is érted, hogy miért egy multivállalatnál dolgozik és miért nem a színpadon nyűgöz le milliókat nap mint nap.
- T/N! – pattan melléd az említett egy kissé halványabb mosollyal, mint szokott.
- Mi a gond? – pillantasz fel az előtted heverő papírhalomból.
- Ma nem tudlak elkísérni – biggyeszti le az ajkait. – A főnök most szólt, hogy van egy találkozó, ami egy óra múlva kezdődik és nekem kell őt képviselni. De fogalmam sincs, hogy meddig fog elhúzódni. Megkérdeztem Jimint, de sajnos ő sem ér rá – morcoskodik.
- Semmi baj, Hobi – mosolyogsz rá. – Már régóta nem történt semmi szerencsére és remélem, ma sem fog. Egyedül megyek haza. Valamikor úgy is el kell kezdenem, nem terhelhetlek ezzel téged mindig.
- De hát ez nekem nem teher – háborodik fel. – Kiskoromban mindig is egy szép lány testőre akartam lenni. Szóval igazából a gyerekkori álmomat váltod valóra minden egyes este, amikor veled megyek haza – kacsint rád, mire te csak felkacagsz. Pontosan ezért imádod őt.
- Ne aggódj, tényleg megleszek – erősíted meg.
- Jó – sóhajt egyet. – De azért írj majd, ha haza értél, oké? Aggódom, nem szeretném, hogy valami baj legyen.
- Rendben, írok – bólintasz rá mosolyogva. – És ne aggódj, nem lesz semmi baj.
- De ha van, azonnal hívj! Nem érdekel a megbeszélés.
- Oké, oké – hessegeted el. – Igyekezz, mert el fogsz késni.
- Megyek már, megyek – mondja és egy puszit nyom a homlokodra. – Vigyázz magadra.
