Elérkezett a végzős év.
A végzős évvel karöltve pedig a végzős bál.
Mindenki bezsongva várja körülötted azt a késő tavaszi estét. Még csak november van, de az évfolyamtársaid nagy része már azt is tudja, hogy melyik bugyiját veszi majd fel a már legalább négy éve kiválasztott báli ruhája alá. És akkor a frizuráról, körömről és sminkről nem is beszéltünk. Van, akinek már az időpontja is megvan a körmöshöz, fodrászhoz, kozmetikushoz!
Meg hát ugye az álom partnere is a tökéletes estéhez.
Szinte még egy félév van a bálig, de minden szünetben látni lehet egy-két lányt, akik próbálnak egyértelmű jeleket adni a kiválasztottjuknak, hogy ugyan méltóztassák már meghívni őket. Meg persze megy a kiborulás, mikor az a bizonyos kiválasztott valaki más kezére húzza fel a virágdísz.
Te csak fejedet kapkodod az események között nem értve, hogy miért van mindenki ennyire bezsongva egy májusi este miatt már a tél közepén. Persze terveid neked is vannak. Kinézted már a ruhád és azt is tudod, hogy kivel mennél szívesen.
Na de, hogy még te könyörögj neki?!
Még mit nem!
Amúgy sem tudod, hogy egyáltalán ő téged hívna-e el.
Jungha a focicsapat tagja. A kapcsolatotok pedig elég híres az iskolában, de tipikusan az 'ember legyen a talpán, aki eldönti, hogy mi is folyik köztetek' kategóriába sorolható. Van olyan buli, amit végig összegabalyodva töltötök el, de van olyan nap, amikor zeng tőletek az egész iskola, úgy veszekedtek. Ez a nap... nos ez pontosan az utóbbi.
- Jungha – hunyod le a szemeid, miközben dühösen szűröd a fogaid között a magas fiú nevét, aki erre csak a nyakát behúzva mered rád kétségbeesetten.
- Ó, T/N, szeress már! – próbál átölelni egy ellenállhatatlan mosollyal az arcán, amitől a lányok nagy része általában elájul, de téged nem hat meg vele. Most nem.
- Nem, nem szeretlek! – csattansz fel nem engedve, hogy hozzád érjen. – Legalább tízszer kértelek meg, hogy ne hagyd otthon a füzetem, mert kell. Tízszer Jungha, tízszer! Legalább öt üzenetet írtam, tettem papírt a szekrényedbe, a táskádba, a matek füzetedbe és még fel is hívtalak tegnap este kétszer. Nem hiszem el, hogy ennyire sem vagy képes figyelni rám! – kiabálsz vele már szinte sírva. Lehet, hogy csak egy átkozott füzet, de akkor is nagyon rosszul esik. Eléggé nagy arcon csapás volt, mikor rájöttél, hogy nyakig belezúgtál. Eddig azt hitted, hogy lehet köztetek valami komolyabb, de ezek után hogy?! Mikor még egy nyamvadt füzetet sem képes a táskájába berakni, mikor megkéred rá.
- Ez nem igaz – emeli fel ő is a hangját. – Én figyelek rád! – háborog! – Te vagy néha olyan, mint egy jégkirálynő.
- Jégkirálynő? – húzod fel a szemöldököd. – Menj a fenébe! – fordulsz el tőle és indulsz el a folyosón.
-T/N – kap utánad visszarántva magához, ezúttal átölelve a derekad. – Tudod, hogy nem úgy értettem – fúrja fejét a nyakadba. Te csak állsz mozdulatlanul, miközben érzed, hogy mindenki titeket bámul. Bár tisztában vannak a kapcsolatotokkal, a lányokat ez nem zavarja. Sokkal boldogabbak egy-egy veszekedésetek után, mikor szabad az út Jungha felé, mint mikor összebújva látnak titeket táncolni valamilyen halk zenére egy hétvégi buliban.
- Nagyon is így értetted – meredsz rá könnyes szemekkel. – Hagyj békén! – téped ki magad a karjaiból.
- T/N! – kapna utánad újra.
