Munka.
Tanulás.
Munka.
Tanulás.
És, hogy egy kicsit változatos legyen.
Tanulás és munka.
Nagyjából így néz ki az életed mostanában hála annak, hogy beköszöntött a vizsgaidőszak. Hiszen, mint kiderült a mondás igaz; az egyetemre bekerülni könnyű... nos a bent maradás már egészen más tészta.
A munka meg... végül is felnőtt nő vagy, mindig is arra törekedtél, hogy a magad lábára állj még akkor is, ha ez a barátodnak nem is igazán tetszik.
Wonho abszolút azon a véleményen van, hogy nem kell neked dolgozni, ő majd eltart kettőtöket, nem probléma.
Nem is a pénz volt a lényeg, inkább a függetlenség érzése, így végül - egy elég nehezen megszülető - kompromisszumként egy kedves kis kávézóban kezdtél el dolgozni. Szerencsére jó fej főnökre akadtál, így a tanulmányaidat sem kell hanyagolnod. Akkor dolgozol, amikor időd engedni, így nem nehéz összehangolni a munkát az egyetemmel és még egy kis magánéleted is marad a rohanó hétköznapok között. Nem sok pénzt keresel ugyan, de a függetlenség érzését megkapod tőle, így kárpótol ezért. Mindemellett meg valamivel el kell ütni az időt, amikor Wonho turnén van. Inkább robotolsz - ahogy a Kedvesed fogalmaz általában -, minthogy egész nap egyedül kelljen lenned és folyamatosan arra várnod, hogy mikor ír vagy hív fel.
Ettől függetlenül ez az időszak mégis csak kemény. Nem csak közelednek a vizsgák, de a kávézóba is többet kell besegítened és mivel hálás vagy a főnöknek, nem mondasz nemet, ha megkér, hogy vállalj egy műszakot.
- Tönkreteszed magad – mondja egyik nap a barátnőd a kávézó pultján támaszkodva. – Nem értem, hogy miért nem hagyod itt ezt a helyet. Wonho is megmondta, hogy nem lenne probléma a pénz.
- Mert szeretem ezt a helyet – válaszolod, miközben a tiszta poharakat rendezgeted.
- Meg az egyetemet is. És valljuk be, most egyszerre egy kicsit nehéz – néz rád mindentudóan a forrócsokija mögül.
- Ezt meg honnan veszed? Boldogulok.
- Persze, csak épp úgy nézel ki, mint egy élőhalott – mutat rá a tényre, miszerint valóban meglátszik rajtad a kialvatlanság.
- Ugyan – legyintesz – , nem sokára vége a vizsgáknak, kibírom.
- Hát, ha te mondod – sóhajt lemondóan.
Ezután a beszélgetés után rohamosan megnőnek a hasonló párbeszédekcsak éppen mindig valaki mással. Már-már naponta érkeznek finom utalások, hogy jó lenne, ha pihennél, mert ennek nem lesz túl jó vége. Ennek ellenére továbbra sem mondasz fel és délelőttönként a kávézóban dolgozol, délután pedig kezdetét veheti a sokszor éjszakába hajló tanulás.
Heteken keresztül megy ez így, egyszer még Wonho is megjegyezi egy facetime alkalmával, hogy nagyon sápadt vagy, de te csak a rossz fényviszonyokra fogod. Tudod jól, hogy csak két hét és vége a turnénak, újra együtt lehettek, éppen ezért akarod az összes vizsgát két hét alatt letudni. Ha ennek az az ára, hogy kevesebbet alszol, hát legyen. A lényeg, hogy Wonho hazaérkezése után már csak a szerelmeddel törődhess nem holmi kémia vizsgákkal.
Sajnos nem sikerült teljesíteni a kitűzött célt, de legalább csak egyetlen vizsga van már csak hátra Wonho hazaérkezésének másnapján. Az utolsó nap már izgatottan lépsz a kávézóba, hogy besegíts aznap is a kiszolgálásba. Egyik csoporttársad is veled dolgozik, így még egy kis ismétlés is belefért két kávé felszolgálás közötti szünetben.
Műszakod lejártakor boldogan lépsz ki az utcára és indulsz haza... már csak pár óra és újra láthatod. Hazaérve gyorsan összeszeded a lakást, összedobsz egy kis ramyunt, majd magadat is rendbe varázsolod. Hamar készen vagy, így úgy döntesz, hogy tanulsz még egy kicsit, hogy biztosan jól menjen a másnapi vizsga és ne kelljen ismételni.
A tanulással töltött percek egy idő után mintha egyre nehezebbek lennének. Egyre nehezebben jutnak el a szavak a tudatodig és még a betűk is kezdenek összefolyni. Úgy döntesz, hogy pihensz egy kicsit és iszol egy pohár vizet. Épp felállsz a székről, amikor hirtelen megszédülsz. Éppen megkapaszkodsz az asztal sarkában, de pillanatokkal később elsötétül minden. Még mintha hallanád a bejárati ajtó nyitódását, de már nem tudod eldönteni, hogy valóban nyílt-e az ajtó vagy csak az elméd játszik veled.
Halk hangot hallasz magad mellől, mikor lassan nyitogatni kezded a szemeid. Kezdetben bántja a fény, de lassan realizálod, hogy a lakásotok kanapéján fekszel.
- Végre! – hallod meg magad elől Wonho kissé kétségbeesett hangját. – A frászt hoztad rám, Jagiya – ölel magához szorosan.
- Mi történt? – ülsz fel óvatosan Wonhora támaszkodva.
- Ezt én is kérdezhetném – néz rád aggodalmas szemekkel. – Épp beléptem az ajtón és csak annyit láttam, hogy összeesel – nyújt feléd egy pohár vizet.
- Ah... igen, rémlik az ajtónyitódás – kortyolsz bele a pohárba.
- Vigyáznod kellett volna magadra! – dorgál meg finoman. – Tudom, hogy sok vizsgád volt, de igazán odafigyelhettél volna a pihenésre.
- Be kellett segítenem a kávézóba és azt hiszem, hogy az evés is kimaradt a mai napomból – sóhajtasz gondterhelten. Te is ráébredtél, hogy ez nem sokáig tartható állapot. Választanod kell, vagy az egyetem vagy a munka.
- Tudom, hogy mi a véleményed erről, de fel kellene mondanod – kezdi Wonho. – Legalább csak addig, amíg iskolába jársz. Nem szeretném, hogy valami bajod essen. Pontosan úgy nézel ki, mint aki legalább három hete nem aludt rendesen – simít végig az arcodon.
- Szóval már nem is tetszem? – próbálod oldani a feszültséget egy kis poénnal.
- Tudod jól, hogy nekem mindenhogy gyönyörű vagy – ölel magához. – De nem szeretném, hogy bármi nagyobb bajod legyen. Már ez a kimerülés sem kis dolog. Kérlek szépen, hagyd ott a kávézót – mereszt rád kérlelő szemeket. Tudod, hogy csak félt, de nehéz teljesíteni a kérését.
- Jó, rendben – sóhajtasz frusztráltan alig egy fél perc után. – Holnap felmondok. Elmegyek vizsgázni, aztán felmondok.
- Helyes! – vidul fel egy pillanat alatt és homlokon csókol. – Akkor most ehetünk, láttam ám a ramyunt – kacsint rád – ,majd pedig irány az ágy!
- De még tanulnom kell! – próbálsz tiltakozni.
- Kétlem – húz fel a kanapéról és átölelt. – Ismerlek, tudom jól, hogy tökéletesen felkészültél arra a vizsgára. Eszünk és pihenned kell utána. Hidd el, menni fog – támasztja homlokát a tiédnek.
- Miért van az, hogy mindig eléred, amit akarsz? – motyogod halkan.
- Hát tudod... ez amolyan Shin-féle sárm – vigyorog, majd finoman ajkaidra hajolva von egy édes csókba.
