Ez az általános iskola első napja. Félelemmel vegyes lelkesedéssel léped át az iskola kapuját. Senkit se ismersz, mindenki idegen és az anyukád azt mondta, nagyon sok dolog fog múlni azon, hogy milyen lesz az elkövetkezendő pár év.
Kissé remegve lépsz be az osztályterembe, ahol hasonlóan megszeppent tekintetek pillantanak vissza rád. Helyet foglalsz az egyik középső padban és várod, hogy elkezdődjön a nap. Miközben várakoztok azon gondolkozol, hogy vajon a többiek hogy fognak fogadni, barátkoznak majd veled? Lesz valaki, akit majd mindig magad mellett tudhatsz? Akinek minden titkodat elmondhatod? Aki majd mindig melletted áll mindenben? Ezen gondolkozva észre sem veszed a szégyellős mosolyú fiút, aki melléd lép.
- Szia, Jisung vagyok – mutatkozik be. Fekete, gomba frizurára vágott haja van és hatalmas, barátságos barna szemei –, leülhetek melléd? – kérdezi egy kissé szégyellős mosollyal.
- Persze! Én T/N vagyok – mutatkozol be barátságosan.
- Leszünk barátok? – kérdezi két halványpiros orcával.
- Igen! – vágod rá lelkesen.
Innentől kezdve mindent együtt csináltok és csak hamar kiderül, hogy nem is laktok egymástól messze, ráadásul a szüleitek is jól megértik egymást. Sűrűsödnek a látogatások, a közös vacsorák és kerti partik, aminek ti csak még jobban örültök, hiszen így nem kell sok időt külön töltenetek.
Az iskolában is csak egymással törődtök. Együtt ebédeltek, együtt játszotok a szünetekben és egyetlen egy lépést sem tesztek egymás nélkül.
- Nem is értem, hogy miért hordod így a hajad, olyan csúnya vagy! – gonoszkodik veled az egyik osztálytársad. Ez már a harmadik osztály, ahol már mindenki mindenkinek meg akar felelni. Neked egyszer Jisung azt mondta, hogy jól áll a copf, azóta csak így hordod a hajad.
- És a cipőd is ronda, olyan fiús! – kontrázik rá egy másik lány. Pedig a cipő pont olyan, mint a Jisungé. Direkt választottatok egyformát.
- Hagyjátok békén! – lép mellég Jisung és a kezednél fogva elhúz a gúnyosan nevető lányoktól. – Szerintem szép a hajad – mosolyog kedvesen. – És a cipőd is menő - kacsint rád.
- Két szerelmes pár – éneklik a lányok a hátatok mögött gúnyosan és már épp szólnál vissza, de Jisung megállít.
- Nem érnek annyit – fordít maga felé. – Gyere velem, neked adom a szendvicsem.
Nem ez az első alkalom, amikor megvéd a gonoszkodástól. Mindig melletted áll és sokszor van, hogy neki köszönhető, hogy nem kapsz büntetést. A többiek sokszor irigyek a kapcsolatotokra és állandóan ezen piszkálódnak, de ez titeket nem érdekel továbbra is szoros a kapcsolatotok és mindig megvéditek egymást.
- JISUUUUUNG!!! – üvöltöd.
- Jól van már na, itt vagyok. Mi ennyire sürgős? – száguld le a lépcsőn az évek alatt igencsak helyes fiúvá érett barátod.
- Ki találod kiket vettek fel a gimibe? – énekeled boldogan.
- Csak nem minket? – lelkesült fel ő is azonnal.
- Ugyanabba az osztályba! – ugrassz a nyakába jó erősen megszorongatva. Féltetek attól, hogy nem kerültök ugyanabba az osztályba és már nem lesz minden pillanatotok közös.
A barátságotok az évek alatt csak még erősebb lett. Titeket elkerültek a fiú-lány viták vagy a klikkesedés. Jóban vagytok az osztálytársaitokkal, de soha senki nem tudott bekerülni a ti kis saját világotokba. És ezt az évek alatt a többiek meg is tanulták és már meg sem próbálnak titeket szétzilálni. Tudják jól, egymás nélkül egyetlen lépést sem tesztek. Vagy ha mégis, teljesen bezárkóztok mások előtt. Jó hatással vagytok egymásra, tudjátok hogyan tudjátok kihozni a másikból a legjobbat. Ugyan a szüleitek kicsit aggódnak, hogy másokkal nem foglalkoztok, de addig amíg ti boldogok vagytok, nem tesznek semmit, továbbra is összejár a két család. Most pedig együtt vághattok neki a középiskolás éveknek.
