Azt szokták mondani, hogyha az ember igazán akar valamit, azért tűzön-vízen át megküzd és semmi sem tántoríthatja el a céljától.
Ez veled is pontosan így van.
Egészen régen kerültél kapcsolatba a koreai popzene világával és szinte első pillanatra magával is rántott. Ittad a szubkultúrával kapcsolatos minden információt; a szokásokat, a neveket, elnevezéseket, bandákat, szólistákat, mindent. Szenvedélyed odáig fajult, hogy jó pár év és kemény befektetett munka árán gyakorlatilag tökéletesen megtanultad a nyelvet és elhatároztad, hogy Szöulban próbálsz szerencsét.
Mindig is érdekelt a zene és a zeneszerzés világa. Bár jó hangod van, sosem gondoltad, hogy a színpadon lenne a helyed. Lámpalázas vagy és kissé önbizalom hiányos. Az is komoly erőfeszítésbe telik, hogy a családod vagy a barátaid elé kiállj énekelni, nem tartod valószínűnek, hogy egy stadionnyi ember előtt nem ájulnál le a színpadról, így elég határozottan elveted az ötletet, hogy valaha is előadóművész legyél.
Téged sokkal inkább vonz a háttér. Egy-egy dal megszületésének állomásai, a szöveg megírása esetleg a dallam megkomponálása. A hangmérnökök szinte lenyűgöznek, ahogyan a producerek tűpontos munkájáért is teljesen odavagy. Így hát főleg erre felé orientálódsz.
Miután elvégzed az egyetemet, azonnal a nyüzsgő Szöult veszed célba igen komoly álmokat dédelgetve. Tehetséges vagy abban, amit a csinálsz, így egy igen komolynak mondható ajánlással kezded meg a karriered a kpop egyik fellegvárának számító Entertainmentjénél, olyan sikeres és komoly tapasztalatokkal rendelkező idolokkal, akikről eddig maximum a tv-ben hallottál.
Teljesen lenyűgöz a profizmusuk és a munkához való alázatos hozzáállásuk. Mindannyian tisztában vannak azzal, hogy mit tudnak, mégsem az arrogancia beszél belőlük. Kíváncsian fordulnak feléd, nyitottak az ötleteidre és nem fukarkodnak a tanácsokkal sem. Szívesen tanítanak meg neked új dolgokat és osztják meg veled a tapasztalataikat. Sokkal inkább partnert s nem ellenfelet látnak benned.
Talán ez az egyik alappillére annak, hogy a kpop már Ázsián kívül is hódit.
A rivális bandák tisztelik egymást és egymás munkáját, úgy a színpadon, mint a civil életben. Barátok, jó ismerősök, akik nem ellenfelet látnak egymásban. Egy-egy kiadónál az idősebbek igyekeznek támogatni az újoncokat, nem pedig hátráltatni, ez pedig ebben a szakmában fontos.
Rengeteg barátra teszel szert a hónapok folyamán, de közülük is a legjobban Ravit szereted, aki a kezdetektől, mint egy gondoskodó nagy testvér áll melletted és szép lassan a legjobb barátoddá vált. Tudod jól, hogy bármiben számíthatsz rá és melletted fog állni bármibe fogsz is. Most is épp arra vársz, hogy ő végezzen, így együtt mehessetek el vacsorázni valahova.
- T/N! – dugja ki a szemüveges fejét a stúdiója ajtaján. – Gyere csak – invitál. –, be szeretnélek mutatni valakinek – mosolyog barátságosan. Kíváncsian kelsz fel a fotelből, majd a fiú csúcsmenőn berendezett kis barlangjába lépsz. Az egész hely annyira Ravi, hogy az már szinte fáj. Az ismerős helység közepén most azonban egy ismeretlen fiú álldogál. –T/N, ő Woozi. Woozi, ő T/N.
- Szia – mosolyog rád kedvesen. Aranyos fiúnak tűnik, körülbelül olyan magas, mint te és korban is közelítetek egymáshoz, bár az arca meglepően kisfiús – Lee Jihoon vagyok, de szólíts csak Woozinak – mutatkozik be.
- Örülök a találkozásnak – mosolyogsz rá.
- Emlékszel, mikor meséltem neked a Seventeentől? – fordul feléd Ravi.
- Rémlik valami – válaszolsz.
- Nos, Woozi az egyik tagjuk és az egyik, aki a dalaikért felelős. Kissé más vonalon mozognak, mint mi és bátorkodtam neki megmutatni néhány szövegedet.
- Tessék?! – szökik egy oktávval feljebb a hangod. Az egy dolog, hogy Ravival megosztod az ötleteid, de másoknak még nem nagyon merted.
- Lenyűgözőek – szól közbe Woozi hirtelen. – Sőt, egyet már elvittem a többieknek is, akik szintén odavannak érte. Szeretnénk, ha velünk dolgoznál – tér a lényegre határozottan.
- Hát... öhm – nyögöd ki. Kissé hirtelen jött ez a dolog, de igazából nagyon is tetszik az ötlet. – Okés – bólintasz rá végül.
- Gyere velem – mondja, miközben lassan a kijárat felé sétál.
- Most? – lepődsz meg.
- Nincs túl sok időnk, jobb, ha minél előbb megismered a srácokat.
A találkozás remekül sikerül. Sosem gondoltad volna, hogy ilyen hamar a szívedbe zárhatsz egy embert, nemhogy tizenkettőt. Csodás srácok, tehetségesek, kedvesek, nyitottak és bennük is ott van a kellő alázat. Mindannyian kedvesen fogadnak és biztosítanak arról, hogy már nagyon várják a közös munkát. Egy közülük azonban még jobban felkelti a figyelmed, mint a többiek. A maknaeval sikerül első alkalommal teljesen egy hullámhosszra kerülni, ami a közös munka folyamán először barátsággá, majd szerelemmé mélyül. A te részedről legalábbis biztosan, a fiúk pedig állítják, hogy a Chan részéről is. De nem mered beismerni és Dino sem tesz konkrét lépéseket, pedig mindenki a bandában pontosan tudni véli, hogy mi folyik köztetek. Igaz, hogy rengeteg időt töltötök együtt, ami a többieknek is feltűnt már, így állandó piszkálódásoknak vagytok kitéve. Sőt, Vernon mostanában teljesen meghibbant. Néha igazán olyan érzésed van, mintha flörtölne veled.
- Elég! – csattan fel az ilyen alkalommal Chan. – Hagyd ő békén! – ránt maga mögé a már nevető Vernon közeléből. Épp a stúdióban rögzítitek az új dalt, édes hármasban.
- Na ez az – áll fel elégedetten az idősebb. –, épp ideje, hogy színt vallj – veregeti vállon Chant, majd vigyorogva odébb áll.
- Vallj színt? – fordulsz a kissé kipirult arcú fiú felé, akiről nem tudod biztosan, hogy miért is vörösödött el a füle tövéig. De ő nem néz rád, sőt hosszú percekig meg sem szólal. – Chan? – kérdezed óvatosan és a karjára simítasz, mire rád néz, majd már csak azt veszed észre, hogy a derekadat szorosan átölelve présel a falhoz és lágyan csókolja az ajkaid. A megdöbbenéstől azt sem tudod, hogy mit kellene tenned, amit ő is megérez, így bizonytalanul távolodni kezd. De ebben a pillanatban a te fejedben is helyrebillen minden, hiszen mióta erre vársz már, így ujjaidat tarkójára simítva húzod vissza magadhoz, hogy ezúttal te kezdeményezd a csókot. Percekig csókoljátok egymást ott simítva a másikat, ahol éritek. Chan ujjai a derekadon játszanak, amíg te világos tincseibe kapaszkodsz.
- T/N – dönti a homlokát a tiednek, miközben továbbra is a falnak szorít minden porcikájával neked simulva. –, azt hiszem, színt vallottam – nevet fel édesen, miközben az arcodat cirógatja.
- Igen? – kérdezed tőle boldogan, de kicsit incselkedve.
- Talán nem? – hajol újra közel hozzád.
- Hát, valami még talán hiányzik – térsz ki vigyorogva a csók elől.
- Szeretlek! – mered komolyan a szemeidbe. Erre a szóra pedig a szíved hatalmasat dobban. – És úgy tűnik, erről minden hyungom hamarabb tudott, mint én – nevet fel kissé kínosan.
- Én is szeretlek – simogatod meg az arcát. – És erről is minden hyungod hamarabb tudott, mint én – vigyorogsz rá, mire csak boldogságtól csillogó szemekkel zárja be újra a köztetek lévő kicsiny távolságot.
