Mi az ember legrosszabb rémálma az iskolában?
Na mi?
Természetesen a tesi óra!
Egyszerűen csak szenvedés a semmiért. Máshogy nem lehet ezt kifejezni. Minden egyes alkalom egy kínzással ér fel számodra. Futni gyűlölsz, nem vagy hajlékony, így a torna is csak kínlódás, a labdajátékokról meg inkább ne is beszéljünk. Egyszerűen semmi értelmét nem látod se annak, hogy egy labda után futkoss, de annak se, hogy hason csúszd fel a tornatermet keresztbe miatta. Mondjuk ki, nem vagy egy sportos alkat és tulajdonképpen gyűlölsz minden mozgás formát, ami csak létezik.
Ha ez nem lenne elég, a tesi tanár is kiemelt figyelmet szentel neked minden alkalommal. Valami oknál fogva mókásnak tartja, hogy szenvedni láthat. Kötél mászás, szekrényugrás, felemás korlát. Csakhogy a kedvenc eszközeit emlegessük. Minden egyes tesi óra maga a pokol és ehhez még nézőközönség is akad minden alkalommal.
Az osztályod nagymenői előszeretettel röhögnek rajtad minden alkalommal, amikor kínlódni látnak, ami csak azért esik rosszul, mert köztük van a kiszemelted is, bár ő még sosem nevetett ki, sokkal inkább segíteni próbál... csak hát semmit sem ér el vele.
Dowoon az egyik leghelyesebb srác a suliban. Édes mosolya van, okos, kedves és persze kitűnően kosarazik. Nem véletlenül ő a kapitány. Így meg persze még kellemetlenebb az egész kínlódásod. Minden alkalommal, amikor beégsz előtte, csak még szomorúbb leszel, mert tudod, hogy minden ilyen alkalommal egyre kevesebb esélyed van arra, hogy bármi is legyen köztetek.
A mai tesi óra sem kivétel, amikor pedig meglátod a tornateremben felállított gerendát, már tudod, hogy hosszú, nagyon-nagyon hosszú negyvenöt perc elé nézel. Egy fájdalmas sóhajjal lépsz be a terembe és foglalod el a helyed a tornasorban.
- Osztály, ma a lányok tornáznak, a fiúk pedig kosarazni fognak! – érkezik a parancs a tanártól, te pedig egyből a menekülő utat keresed, ami természetesen nem létezik.
Az első húsz perc még nagyjából nyugisan telik. Csak a szokásos bemelegítő körök és egy kis átmozgatás, hajolgatás, körözgetés, némi ugra-bugra, ez még az elviselhető része a dolognak. Aztán a fiúk átmennek a függönnyel leválasztott részre, hogy hangosan ordibálva kezdjenek el kosarazni. Vagy legalábbis ezt a benyomást keltsék. Mindenki nagyon jól tudja, hogy árgus szemekkel figyelik minden mozdulatotokat, de hát ilyeneknek a kamasz fiúk.
- Soran, kérlek, mutasd be a mai feladatot – szólítja ki a tanár az egyik osztálytársad. Ami csak azért sem egészen fair mindenkivel, mert Soran két éves kora óta tornázik. Sorra nyeri a versenyeket, nyilván számára a gerenda csak egy játszótér, még neked például maga a pokol. Szinte tátott szájjal nézed, ahogy a lány gyönyörű tartással sétál, ugrál, bukfencezik a gerendán. Már csupán a látványtól is rosszul vagy, nemhogy le kelljen utánozni amit csinált. – Remek. Nos, ez lesz a mai óra anyaga. És senki sem ússza meg – néz rád a tanár egyenesen, mire te csak nyelsz egyet.
- Sok sikert! – vágja hozzád Soran egy gúnyos mosollyal megfűszerezve. Majd kikacsint azt őt előbb bámuló fiúkra, akik között bizony Dowoon is ott van és ez nem kicsit fáj neked.
Próbálod húzni az időt, hogy hátha kicsengetnek, mire rád kerülne a sor, de természetesen nincs szerencséd. A fiúk, mivel megunták a kosarazást, sorban ülnek a padon figyelve, hogy mit is csináltok.
- Tanárnő – lendül Soran keze egy kis gonosz mosollyal a levegőbe. –, T/N még nem volt.
- Ó, tényleg, gyere csak – invitál a gerenda felé.
Egy hatalmas sóhajjal indulsz meg a szer felé. A lábaid remegnek, ahogy felmászol a vékony, hosszú, kicsit sem biztonságos tornaszerre. Az idegességeden az sem segít túl sokat, hogy huszonkilenc ember bámulja árgus szemekkel minden mozdulatod készen arra, hogy jót nevessenek rajtad, ha hibázol. Már pedig az, hogy hibázol nagyjából száztíz százalék. Óvatos, bizonytalan mozdulatokkal teszed meg az első lépéseket, igyekezve nem leesni már most.
- Rendben, T/N ez így oké – hallod meg a tanár hangját. – Most jöjjön egy kis nehezítés. Látni szeretnék egy fordulást is – nem tölt el túl nagy boldogsággal ez a mondat, de igyekszel teljesíteni. Minden idegszáladdal a testedre koncentrálsz, így sikerül végrehajtani a kérést, bár egy pillanatra meginogsz a végén, de sikerül a gerendán maradni. – Rendben, most lássunk egy bukfencet – hallod az utolsó utasítást. Meglepődve kapod a fejed a tanárra, de ő csak kérlelhetetlenül rázza a fejét, hogy ezt nem úszod meg. Próbálsz egy segélykérő pillantást vetni a csengőre, hátha megszólal, de ez sem válik be. Idegesen fújod ki a levegőt, ám mikor a szemed sarkából látod, hogy Dowoon lassan a gerenda mellé sétál, kissé megnyugszol. Több alkalom volt, amikor ő akadályozta meg a fájdalmas földbe csapódásod azzal, hogy elkapott. Óvatosan ülsz le, hogy aztán felguggolva, fejedet a gerendára téve, szorosan kapaszkodva megpróbálj átfordulni. Minden izmodat megfeszítve koncentrálsz, ám ahogyan elindítod a fordulást érzed, hogy kibillensz az egyensúlyodból és képtelen vagy elkerülni az esést. Hangos dübbenéssel érsz földet, mire a tüdődben reked a levegő a hirtelen fájdalomtól. Pillanatokon belül felhangzik Soran gúnyos kacagása, amihez csatlakozik még pár hang, de nem nagyon tudnak érdekelni. Sokkal jobban megijeszt az, hogy nem tudsz hirtelen megmozdulni.
- T/N! – pattan melléd Dowoon azonnal és karjaiba vesz. – Jól vagy? – kérdezi, miközben a fejedet tapogatni óvatosan.
- Azt hiszem – próbálsz meg felkelni, de nem ereszt el.
- Biztos? – néz a szemeidbe. – Elviszlek az orvosiba! – áll fel veled a karjaiban, majd elindul az említett helyiség felé, ami természetesen üres. Óvatosan foglal helyet az egyik kanapén továbbra is a karjaiban tartva téged.
- Dowoon – mosolyogsz rá –, jól vagyok. Tényleg.
- Nem baj – cirógatja a derekad finoman. – Olyan jó ez most így – fúrja a fejét a nyakadba.
- Dowoon? – kérdezed óvatosan, miközben ujjaidat puha tincsei közé vezeted. A szíved őrült iramban dübörög a mellkasodban, hála a lágy érintéseknek és az ő közelségének.
- Megijedtem – suttogja a nyakadba. – Nagyot estél – teszi hozzá.
- Ez azért nem újdonság – nevetsz fel kissé.
- Mindig megijedek – emeli fel a fejét, hogy egyenesen a szemeidbe nézzen.
- Miért? – kérdezed tőle meglepetten.
- Hogy valami bajod esik. Nem akarom, hogy megsérülj. És most annyira haragszom Soranra – feszül meg kissé a teste a dühtől.
- De nem lett semmi – próbálod meg lenyugtatni, így finoman masszírozni kezded a fejbőrét.
- De lehetett volna – hajol közelebb hozzád szorosabbra fonva a karjait a derekad körül.
- Dowoon? – leheled kettőtök közé, miközben a szíved egy eddig még ismeretlen ritmusra kapcsol
- Gyere el velem egy randira – billenti oldalra a fejét édesen. – Ígérem, köze sem lesz a sporthoz – fűzi hozzá egy pimasz mosollyal, mire te csak felnevetve bólogatsz, hogy aztán a nyakába fúrd a fejed.
Lehet meg kellene kedvelned a tesi órákat?
