Bambam az ellenséged, de legalább is meglehetősen furcsa a kapcsolatotok, mióta csak megismerkedtetek.
Állandóan veszekedtek, vitatkoztok és szidjátok egymást lassan az őrületbe kergetve ezzel magatok körül mindenkit. Igazából valószínűleg egyikőtök sem tudná megmondani, hogy mi is a bajotok a másikkal, ahogyan azt sem már, hogy mivel is kezdődött el ez az egész. Mégis szinte már élvezet vele veszekedni. Imádod látni, ahogy a vérnyomása az egekig szökik, miközben hevesen gesztikulálva próbál meggyőzni a maga igazáról, ami ugyebár általában nettó hülyeség, de ezt akkor se vallaná be, ha az élete múlna rajta.
Ma sincs ez másképp.
Valahogy a tudomására jutott, hogy randizni kezdtél az egyik felsőbb éves fiúval. Persze azt már nem tudja, hogy egyetlen találkozóról van szó és, ha rajtad múlik nem is lesz több. De ennek ellenére ma a szokásosnál is bunkóbb és arrogánsabb veled. És olyan dolgokon kapja fel a vizet, amin egyáltalán nem kéne.
- Mindez csak azért van, mert egy hisztis liba vagy – vágja hozzád, mikor a folyosó felügyelő kiszabja rátok az egy hetes büntetést a könyvtárban, amiért „zajongással zavarjátok az iskola harmonikus légkörét". Ja, totál harmonikus, amikor százötven hormonzavaros tini üvölt torkaszakadtából egyszerre.
- Én vagyok a hisztis liba?! – szökik egy oktávval feljebb a hangod. – Te – bököd meg a mellkasát – vagy az, aki állandóan vergődik valamin.
- Én? – akad ki ő is hasonlóan. – Nem is tudom, ki sértődött meg a múltkor és hisztizett úgy, hogy még egy négy éves is belesárgult volna az irigységbe?!
- Kiborítottad az ebédemet – csattansz fel.
- És mikor meghívtalak egyre cserébe, hátat fordítottál nekem és faképnél hagytál! – üvölt veled újra a folyosó közepén, ezúttal azonban a folyosó felügyelő csak fejcsóválva és szúrós tekintettel néz titeket.
- Utállak!
- Igen? – ránt magához hirtelen nagyon-nagyon közel, amitől elvörösödsz. – Akkor miért pirulsz el, ha hozzád érek? – suttogja az arcodba pár centire tőled.
- Csak a düh – mondod neki, de akkor se néznél rá, ha muszáj lenne.
- Csak a düh, mi? – vigyorodik el kissé gúnyosan és egy pille könnyű csókot nyom az ajkaidra, majd elengedve téged elsétál.
Forrsz a méregtől, de megállod, hogy visszaszólj neki.
Egyszerűen az idegeidre megy.
Rengeteg pletyka terjeng rólatok az iskolába, aminek se eleje se vége, de sokszor még értelme sincs. Hogy valójában mi folyik köztetek, azt csak ti tudjátok vagy talán olykor még ti sem... bonyolult.
Mindenki megvan győződve arról, hogy az ég is egymásnak teremtett titeket... mindenki, kivéve magatokat. Tagadhatatlan, hogy Kunpimook vagy ahogy mindenki ismeri a suliban, Bambam édes egy jelenség, de akkor sem kezdenél vele, ha a Földön ő lenne az utolsó ember. Inkább vállalod a felelősséget az emberi faj kipusztulásáért, de akkor sem.
Állandóan piszkál és lehetetlen kiigazodni rajta. Erre pedig egyáltalán nincs szükséged. Valahol persze komolyan élvezed ezeket a kis csetepatékat, hiszen ilyenkor csak veled törődik. De néha olyan dolgokat vág a fejedhez, amik komolyan rosszul esnek. Fogalmad sincs, hogy mit is gondol rólad igazából és ez komolyan zavar. De hát mégsem állhatsz elé, hogy „Hé, Bam, amúgy mit gondolsz rólam?" Így aztán marad az elhatározás, hogy elkerülöd fiút.
