𝙆-𝙥𝙤𝙥 𝙄𝙢𝙖𝙜𝙞𝙣𝙚𝙨 𝙄. |✔

𝐁𝐓𝐒 ~ Namjoon

Két ránézésre aranyos srácot osztott be melléd a főnök, akikkel a kávés sütis bódét is megnyertétek magatoknak.

- Szia, Junseo vagyok – mutatkozik be az alacsonyabbik fiú – Ő pedig Namjoon – mutat a mellette álló fiúra, aki csak egy édes mosollyal köszön. Rögtön megtetszik neked. Magas, édes gödröcskékkel, telt ajkakkal és kellemesen mély hanggal. Egyből tudod, hogy nagyon jól jártál a két sráccal.

Ahogy telnek a napok, úgy bizonyosodik is ez be. Időközben kiderül, hogy Junseo Hwasa barátja, így ő néha-néha eltűnik egy kicsit. Meg persze, ahogy már nem egyszer hangoztatta, érzi ő a kémiát közted és Namjoon között. 

Apropó Namjoon... nem csaltak az első megérzéseid; a fiú édes, kedves, egyszerűen el lehet tőle olvadni. Ezek mellett pedig nagyon-nagyon intelligens, ami számodra az egyik legmegnyerőbb tulajdonság egy fiúban. Persze ő sem tökéletes és ezt mindennap be is bizonyítja. Rém ügyetlen szegény. Persze ezt is édesen adja elő és olykor csak nevetni tudsz rajta, néha meg legszívesebben csak leültetnéd egy sarokba, hogy onnan figyeljen és ne nyúljon semmihez.

Mikor a harmadik nap a főnöknek el kellet mondani, hogy kéne pár új pohár, mert valakinek sikerült egyetlen egy mozdulattal egy teljes készletet ripityára törnie, az nem volt egy kellemes beszélgetés. Bár utána Namjoon kiskutya szemekkel követett mindenhová, hogy bocsáss meg neki... és igazából valahol azzal a kínos beszélgetéssel indult el a kapcsolatotok. Azután minden este együtt mosogattatok a közös apartmanban. Vagyis pontosabban te mosogattál, ő meg nézte. Sokat beszélgettetek és nem egy alkalommal találtak rátok a többiek egymás karjaiban a kanapén.

Most is épp zárás után kettesben vagytok és te a raktárnak kinevezett sarokban pakolgatsz, amikor a kezedbe kerül hat törött tányér... legalábbis a darabok alapján ennyire saccolod. Egyszerűen képtelen vagy nem felnevetni.

Imádod Namjoon.

- Namjoon! – erőltetsz magadra egy kissé mérges ábrázatot.

- Igen – sétál melléd mosolyogva, ám mikor meglátja a kezedben a cserépdarabokat a mosolya inkább kínos, mint boldog.

- Elmeséled? – kérdezed tőle szórakozottan.

- Esküszöm, nem tehetek róla – emeli fel a kezeit védekezően, mire csak mindketten felnevettek.

- Dobd ki! – adod a kezébe a darabokat és csak mosolyogva csóválod a fejed. – Aztán mehetünk haza.

Pakolsz még egy kicsit, majd mikor meglátod a kezét fájdalmas fintorral dédelgető fiút aggódva szaladsz felé.

- Mi történt veled? – veszed kezedbe azonnal az övét, hogy megnézd mi történt vele.

- Semmiség – próbál mosolyogni.

- Semmiség?! – csattansz fel. – Látod te ezt?! – böksz a tenyere felé idegesen.

- Aggódsz értem? – lép közelebb hozzád és az ép kezével végig simít az arcodon.

- Hogyne aggódnék? – bámulsz a szemeibe – Ez egy elég mély vágás.

- Nem fáj – vezeti kezét a derekadra és magához húz. – Bár egy gyógypuszi jól jönne – vigyorog szemtelenül.

- Adok én neked olyan gyógypuszit mindjárt – csattansz fel, de nem lépsz tőle hátrébb, csak belesimulsz erős karjaiba és finoman a mellkasára csapsz.

- Na – méltatlankodik –, hát így kell bánni egy sérülttel?

- Az előbb még semmiség volt – vigyorogsz rá diadalittasan.

- Te nem is szeretsz engem! – háborodik fel.

- De igen! – vágod rá anélkül, hogy végig gondolnád, hogy mi is csúszik a szádon. Ahogy meglátod az elégedett mosolyát egyből tiltakoznál – Vagyis... én... nem úgy... csak – de nem hagyja, hogy befejezd a mondatod. Egy pillanat alatt kap mohón az ajkaid után úgy, hogy még a szuszt is kicsókolja belőled. Csókja heves, akaratos és türelmetlen, mint aki már nagyon régóta vágyik erre. Karjaiddal körbeöleled a nyakát és úgy húzod magadhoz még közelebb, hogy már szinte összeolvadjatok. Kezével finoman a fenekedbe markol, mivel egy apró nyögést vált ki belőled. Azonnal kihasználja az alkalmat és nyelvét átcsúsztatva a szádba hívja a tiédet egy őrült táncba.

Pihegve váltok el egymástól csillogó szemekkel egyetlen centiméterre sem távolodva el a másiktól.

- Nam ez... - sóhajtod.

- Ne... ne mondj semmit – csókol finom az ajkadra újból. – Csak hagyd, hogy szeresselek. Lehet béna vagyok és mindent összetörök, de hidd el, a szívedet sosem fogom. Számomra is hihetetlen, hogy ennyire rövid idő alatt, de beléd szerettem. Szeretem a mosolyod, a törődésed, a bosszús kis grimaszod, mikor ügyetlenkedek valamit. Szeretlek – mosolyog rád, mire te csak a nyakába bújva rejted el vörösödő arcodat.

- Én is téged, Nam – motyogod, mire ő csak szorosan ölel magához.

- Akkor gyere doktor nénim, ápold le a kezem – távolodik el tőled egy kicsit. – Meg azt hiszem, egy kicsit összevéreztem a felsőd – vigyorog.

- NAMJOON!