A veszekedéseknél már csak egyetlen rosszabb dolog van; az értelmetlen veszekedések.
És Woosung mostanában imád ilyeneket generálni.
A kapcsolatotok alapvetően kiegyensúlyozott és boldog, kivéve azokat az időket, amikor Sammy egyszerűen megőrül.
Nem, erre tényleg nincs jobb szó.
Olyan dolgokon kezd el veled veszekedni, amik előtte sosem zavarták. És egyetlen egy alkalommal sem tudja megmagyarázni, hogy tulajdonképpen mi is a baja, egyszerűen csak vádaskodik, utána meg nem győz bocsánatot kérni, amikkel rendszerint célt ér és te megbocsátasz neki.
Eddig.
De most annyira messzire ment, hogy a cuccaidat összepakolva hagyod ott a közös lakásotokban időt kérve tőle, hogy dönteni tudj, hogy mi legyen a továbbiakban a kapcsolatotok sorsa. Nehéz volt meghozni ezt a döntést, de egyszerűen képtelen vagy tovább elviselni a kirohanásait.
Jaet ő mutatta be neked, mint az egyik legjobb barátját és nagyon örült neki, hogy jól kijössz vele. Sokszor találkozol a fiúval, amikor Woosung turnén van. Gyakran jártok el moziba, ebédelni, ide-oda, mindezt teljesen baráti alapon. Sosem jutna még csak eszedbe sem kikezdeni vele. Még akkor sem, ha nem lennél Woosunggal, így meg pláne nem, hiszen a legjobb barátja. Olyan, mintha a testvéred lenne. Szeretsz vele lenni, mert jó fej és vicces, de semmilyen más érzelem nem fűz hozzá.
De éppen ezt lehetetlen megmagyarázni Woosungnak, aki napok óta szinte már hisztériázik, ha csak előkerül a téma, bár ő az, aki napjában legalább kétszer felhozza, bár ma történetesen azon ritka alkalom volt, hogy te hoztad fel Jaet nem számítva a kiborulásra, amit egy ártatlan mondat indított el.
- Említette Jae, hogy lesz egy jó film a jövőhéttől a moziba, nem megyünk el? – teszed fel az ártatlan kérdést Woosungnak reggeli közben.
- Jaj, már megint Jae – csattan fel.
-Ne kezd, Sammy, kérlek – sóhajtod, de sajnos nem elég halkan.
- Mi az, hogy ne kezd Sammy?! Te vagy az, aki nem képes Jaen kívül másról beszélni. Állandóan Jae így, Jae úgy, mintha minimum egy félisten lenne és én már nem is számítanék – szinte üvölt.
- Ja, végül is mellé bújok be az ágyba esténként – eresztesz el egy szarkasztikus megjegyzést.
- Honnan tudjam, hogy nem történik meg, amíg távol vagyok?! – csattan fel. Amikor eljutnak a szavai az agyadig, egy hatalmas pofon csattan az arcán.
- Most lett elegem belőled, Sammy – rivallsz rá. – Gondolkozz, mielőtt beszélnél és akkor talán nem fogsz hülyeségeket összehordani – mondod neki könnyes szemekkel. Borzasztóan fáj, hogy képes kinézni belőled, hogy megcsalnád. Már maga a tény, hogy ezt feltételezi, rosszul esik. De az, hogy ezt el tudná képzelni Jaevel, minden határon túl megy.
Dühösen trappolsz fel a közös szobátokba és pakolsz össze pár cuccot, majd az utánad siető Woosungról tudomást sem véve lépsz ki a lakás ajtaján jó erősen becsapva magad után a falapot.
Woosung három napon keresztül megállás nélkül hívogat és üzenete millióit hagyja, hogy legalább hallgasd meg. De eddig képtelen voltál válaszolni egyre is. Mindig ez van. Ő megbánt, aztán könyörög, te megbocsátasz és nem sokkal később minden kezdődik az elejéről újra. Pedig annyira szereted.
És a kapcsolatotok is olyan jól indult. Rengeteg időt töltöttetek egymással, mire egy pár lettetek, de akkoriban sosem voltak ilyen kirohanásai. Még a kapcsolatotok előtt mutatta be Jaet és sosem féltékenykedett rá, pedig ezelőtt is sok időt töltöttél vele. Egyszerűen fogalmad sincs, hogy mitől változott meg így, de nagyon nem tetszik. Olyan érzés, mintha nem bízna meg benned.
Ha pedig egy kapcsolatból eltűnik a bizalom, akkor mi értelme tovább? Lehet tényleg le kellene zárni ezt az időszakot és mindkettőtöknek a saját útját járni... külön.
Már a gondoltba is beleszakad a szíved, nemhogy még hangosan ki is mondd. Észre sem veszed, ahogy lassan könnyek kezdenek peregni a szemeidből, ami szép lassan heves zokogásba csap át. A saját lakásod kanapéján ülve zokogsz, igazából magad sem tudod, hogy mi miatt, de ahogy telnek a percek, úgy lesz a lelked is egyre könnyebb.
Alig negyed óra múlva kopogás zavarja meg a csendet körülötted. Inkább bele se nézel a tükörbe, mielőtt ajtót nyitsz, úgy sem sok ember van, aki tudja, hogy éppen nem Woosungnál vagy. És valószínűleg Jae jött a lelkedet ápolni, ő pedig már látott a legrosszabb formádban is, így jelenlegi kinézeted sem fogja elijeszteni. Ám, amikor kinyitod az ajtót, legszívesebben azonnal be is csapnád, de a látogatód gyorsabb.
- Baby! – lép be az ajtón Woosung. – Kérlek – lép eléd, miközben te csak a földet bámulod. Nem akarod, hogy ilyen állapotban lásson. – Miért sírtál? – veszi kezei közé az arcod, de képtelen vagy válaszolni, helyette csak a mellkasába fúrod a fejed, miközben ő a derekadat simogatja. – Annyira sajnálom, amit mondtam – nyom egy apró csókot a hajadba. – Egyáltalán nem úgy gondoltam. Tudom, hogy nem tennéd meg velem sosem. Sem te, sem pedig Jae, egyszerűen csak elborult az agyam – fúrja fejét a nyakadba a vallomása után.
- De miért? – kérdezed tőle tarkóját cirógatva. Lassan kezd el a kanapé felé terelni, majd hirtelen megfordul és le ül a bézs színű bútorra, majd szembe magával az ölébe ültet. Szorosan öleli át a derekad és homlokát a kulcscsontodnak támasztja.
- Volt egy műsor – sóhajt hatalmasat. – Amiben megkérdezték Jaet, hogy milyen számára az ideális lány. És ő téged mondott. El sem tudod képzelni, hogy mennyire fájt. Persze, tudom, hogy nem úgy szeret téged és csak nem akarta magát kínos helyzetbe hozni, hogy megnevezi azt, aki neki tetszik. De akkor is. Elpukkant az agyam. Azóta képtelen vagyok szabadulni a gondolattól, hogy neki is te vagy az igazi. És nem akarom, hogy elvegyen tőlem. Nem akarom, hogy a másé legyél. Hogy a más karjaiban ébredj fel reggelente és más mellett aludj el. Én csak... én csak nem bírnám ki, ha elhagynál. És tudom, hogy kiállhatatlan voltam. Sajnálom. Szeretlek! Annyira szeretlek! – csak úgy ömlenek belőle a szavak néha már összefüggéstelenül. Érzed, ahogy kissé megremeg, majd a könnyei a bőrödet érik.
- Én is szeretlek, Woosung – öleled át és lassan ringatni kezded, hogy megnyugodjon. – És téged. Nem Jaet, nem mást, téged – nyomsz egy puszit a fejére.
- Meg sem érdemellek – emeli rád szép szemeit, amik még mindig könnyektől csillognak.
- Hát, néha tényleg nem – vigyorogsz. – De tudod, én akkor szeretlek a legjobban – támasztod a homlokod az övének és finoman cirógatod az arcát.
- És én ilyenkor vagyok a leghálásabb – hajol lassan ajkaidra, hogy egy szerelmes csókkal bizonyítsa be, hogy minden egyes szava igaz volt.
