𝙆-𝙥𝙤𝙥 𝙄𝙢𝙖𝙜𝙞𝙣𝙚𝙨 𝙄. |✔

𝐒𝐄𝐕𝐄𝐍𝐓𝐄𝐄𝐍 ~ Joshua

Magad sem tudod, hogy miért készülsz ennyire, de reménykedsz abban, hogy jól ki fogsz jönni a fiúkkal és lesz néhány barátod majd. 

Merthogy a barátok gyűjtésében annyira nem annyira jeleskedsz. Persze sokan haverkodnak veled a suliban, de azok inkább csak érdek barátságok, amikből nem igazán kérsz. 

Némi smink és a hajad elkészítése után meg is hallod a csengőt, ami a vendégek érkezését jelzi. Az utolsó simítások után végül lemész a nappaliban, ahol egy kisebb hadsereg fogad.

- Jesszusom – csúszik ki a szádon. – Nem gondoltam, hogy teljes haderő érkezik – mondod, mire a fiúk csak felkuncognak.

- T/N – fordul feléd Apukád –, ők itt a Seventeen. Srácok – fordul a fiúk felé –, ő T/N, a lányom – mutat rád. A fiúk barátságosan mosolyognak, integetnek és meghajolnak feléd, amit viszonozol is. Ahogy végignézel rajtuk, egy-egy személyen megakad a tekinteted. Van köztük egy édes, alacsony srác, aki valószínűleg nálad is alacsonyabb és nehezen küzdöd le a vágyat, hogy odalépj hozzá és jól megölelgesd. Van köztük egy, aki egész biztosan nem koreai, annyira európai vonásai vannak, hogy meg mernél esküdni, hogy nem koreai, de az biztos, hogy félvér. A többiek is aranyosak, helyesek, biztos vagy benne, hogy mindenkit le fognak venni a lábukról. A végén pedig összeakad a tekinteted egy gyönyörű, barna szempárral és egy hihetetlenül édes mosollyal. Pár pillanatig bámultok egymás szemeibe, majd vöröslő arccal elfordulsz, így már nem látod a feléd villantott magabiztos mosolyát.

Az vacsora fantasztikusan telik. A fiúk nagyon aranyosak és jó fejek. Sokat mesélnek a gyakornoki napjaiktól ki nem hagyva egyetlen egy vicces szituációt sem, amiktől te csak a hasadat fogva nevetsz velük. Kiderül, hogy a gyönyörű szemek tulajdonosa, név szerint Joshua és Vernon sem teljesen koreaiak.

- Annyira tudtam – vigyorogsz Vernonra, mikor elmondja, hogy az egyik szülője nem koreai. – Egyből kiszúrtam ám! – szűkíted össze a szemeid, mire ő csak felnevet.

- Csodásak a megfigyelési képességei, Ms. Sherlock – vigyorog rád, mire a többiek is felnevetnek, egyedül Joshua vág teljesen kiismerhetetlen arcot.

Az este folyamán egyértelműen Vernon az, akihez a legközelebb kerülsz. Rengeteget beszélgettek és viccelődtök együtt. Abszolút azt érzed, hogy benne megtaláltad azt a barátot, akit kerestél. A tekinteted viszont képtelen vagy levenni Joshuáról, aki szintén titeket figyel, így nem egyszer találkozik össze a tekintetetek az este folyamán.

A későbbiekben is rengeteget találkozol a fiúkkal, sokszor lesed meg a próbáikat és teljesen el vagy tőlük ájulva és kinevezed magad az első számú rajongójuknak. Vernonnal a kapcsolatod továbbra is töretlen, rengeteget jártok össze, sokszor mentek el kettesben erre-arra és szuperül érzed magad vele.

Joshua viszont valamiért elég hűvösen viselkedik veled. Ha köszönsz, köszön, ha kérdezed, válaszol, de egyébként nem szól hozzád és csak furcsán méreget, amikor Vernonnal hülyéskedsz. Állandóan magadon érzed a tekintetét, de beszélni vele sosem tudsz.

- Joshuanak mi baja velem? – kérdezed egyik nap Vernont, mikor már csak ketten vagytok a próbateremben.

- Nem hinném, hogy baja van veled – válaszolja, miközben a táskájában pakolászik.

- Hát, én nem így érzem – motyogod.

- Kérdezd meg tőle – tanácsolja, mikor már kifelé tartotok.

- Jó, de hogy?

- Mondjuk úgy, hogy "Hé, Joshua, mi bajod velem?!"

- Kivel mi bajom? – érkezik mögületek a hang, mire csak felsikítva ugrasz egyet, ami mosolyt csal a veletek szemben álló fiú arcára.

- Te meg hogy kerülsz ide? – kérdezi Vernon is kissé magasabb hangon valószínűleg kétszázas pulzussal.

- Csak láttam, hogy még itt vagytok és nem akartalak itt hagyni – magyarázza lazán, miközben rád sem néz, ami igazán el kezd zavarni.

- Vernon – dugja ki az egyik stylist a fejét a mellettetek lévő ajtón, amitől a barátod újra megugrik egy kicsit. –, bejönnél egy kicsit? – kérdezi kuncogva a noona látva a fiú reakcióját.

- Ma mindenkinek ez a mániája, hogy a frászt rám hozza? – morogja, de bemegy az öltöző szobába magatokra hagyva titeket. A csönd ennél kínosabb már nem is lehetne.

- Nincs kedved sétálni? – kérdezed megtörve a kellemetlen hallgatást.

- Mehetünk – válaszol és elindul az udvar felé.

Csendben célba vesztek egy padot, amin helyet foglaltok. Egyetlen árva szót nem szól hozzád, csak az arcodat nézi kiismerhetetlen tekintettel.

- Mi a bajod velem? – bukik ki belőled hirtelen, miközben mélyen a szemeibe nézel.

- Semmi – feleli.

- Akkor miért kerülsz? – hajolsz hozzá közelebb.

- Nem kerüllek – dől ő is előrébb, így már nagyon közel kerül az arcotok egymáshoz.

- Ez nem igaz – csattansz fel. – Alig szólsz hozzám, sőt... ha én nem kérdezlek, nem foglalkozol velem, sose jössz oda, hogy mon...

- Féltékeny vagyok – vág a mondatod közbe, mire csak eltátod a szádat.

- Féltékeny? – kérdezel vissza, mikor eljut a tudatodig az, amit mondott.

- Gyűlölöm, mikor Vernonnal vagy. Egyszerűen nem bírom nézni – hajol újra közelebb. – Azt akarom, hogy velem legyél. Hogy velem nevess, hogy bennem bízz, hogy nekem mondj el mindent. Ami bánt, ami felvidít. Mindent tudni akarok rólad – öleli át hirtelen a derekad és emel az ölébe, mintha csak egy tollpihe lennél.

- Joshua – suttogod kettőtök közé, miközben a karjaid a nyakát ölelik körbe.

- Szeretlek – mondja ki végül, mire egy pillanat alatt fordul veled körbe a világ, mikor pedig megcsókol egyszerűen kikapcsol az agyad. Szorosan ölelve viszonozod a kedves, ismerkedő puha csókot. A hajába túrva húzod magadhoz közelebb, miközben ő sem ereszt el egyetlen pillanatra sem. Mikor elváltok homlokát a tiédnek döntve cirógatja az arcod hatalmas mosollyal az ajkain.

- Na végre! – érkezik meg Vernon az idill közepébe vigyorogva. – Már azt hittem, kényszeríteni kell titeket, Madárkáim – foglal helyet a te öledbe, teljesen összenyomva Joshuát.

Miután kiromantikázzátok magatokat - szigorúan hármasban -, elindulok a fiúk dormja felé. Immáron Joshuával kézen fogva, mint egy pár.