Pillantás (Nagy Dominik & Batik Bence) [BEFEJEZETT]

Epilógus 3.

Németh Laura szemszöge
------------------------------------------------

2020. szeptember

Annak ellenére, hogy már szeptember van, nagyon jó az idő. Boldogan, teljesen kivirulva sétáltam hazafelé. Bár már napok óta sejtettem a dolgot, ma megerősítették a nagy hírt, amit alig vártam, hogy Bencének is elmondhassak.

Több mint 2 év eltelt az esküvő óta. Nagyon boldog vagyok Bence mellett, aki még most is képes napról napra meglepetést okozni. Mindig abban a hitben éltem, hogy a házasság unalmas. Sok ember elválik vagy csupán egymásra unnak az évek alatt, de Bencével nem ilyen. Még ma is gyomorgörcsöt tud okozni, ha rágondolok, de csak is jó értelemben. Júniusban sikerült lediplomáznom is, most pedig már lassan 1 hónapja Budapesten dolgozok tolmácsként egy nemzetközi cégnél.

Úgy érzem, végre minden a helyére került. Remek állásom van, egy szerető családom, barátaim és egy csodálatos férjem, aki minden nagyképűség nélkül momdhatom, hogy szeret. Most pedig itt a nagy hír, amit alig várok hogy elmodhassam neki. Így lesz kerek az életem.

Egész nap azon gondolkodtam, mégis mi lenne a legjobb mód a hír közlésére, míg végül remek ötletem támadt. Bence hazaérkezéséig még volt egy kis időm, így sikerült mindent elrendeznem. Boldogan, de mégis izgatottan vártam a reakcióját. Amíg elkészítettem a vacsorát, már a jövőn filóztam. Éppen elkészültem az ennivalóval, amikor meghallottam a nyitódó ajtó hangját.

-Benceeee! - futottam az érkező szerelmem felé.
-Ennyire hiányoztám? - kuncogott.
-Igen. - csókoltam meg kuncogva - Milyen volt az edzés?
-Fárasztó. - sóhajtott egy nagyot.
-Csináltam vacsit, gyere! - húztam magam után.

-Oh képzeld mi történt edzésen. - szólal meg Bence evés közben.
-Az alapján ahogy mondod, megint valaki valami hülyeséget csinált. - tippelek.
-Ennyire kiismerhető vagyok? - nevet - Na de a sztori... Roli, ki másnak is juthatna ilyen eszébe, úgy gondolta, megpróbál eltalálni labdával egy flakont jó messziről. Ne kérdezd hogy jött, mert szerintem ő se tudja. - röhög.
-Ennyi? Mi ebben a nagy dolog? - értetlenkedem.
-Mellé rúgta a labdát és fejen találta Leot, aki erre elkezdte kergetni a pályán körbe-körbe. - nevetünk mostmár mindketten.
-És mi lett a vége?
-Szerintem elég ha annyit mondok, Roli egy ideig meggondolja hogy belekezd-e valami ilyesmibe. - fejezi be.

Az evés további része csendben telt, csak egy-egy kisebb téma vetült fel. Amikor aztán befejeztük a vacsorát, eljött az én időm.
-Szeretnék mondani valamit. - néztem komolyan Bencére.
-Megijesztesz. - rémült meg komoly arcom láttán.

Gyorsan felmentem közös hálónkba és elővettem a ruháim közzé rejtett dobozkát.

-Lau, merre vagy? - hallottam férjem hangját.
-Megyek!
Magamhoz vettem a csomagot és visszaindultam Bencéhez.

-Mi van nálad? - kiváncsiskodott hátam mögé nézve, ahol a dobozkát rejtegettem.
-Nyisd ki! - adtam oda neki a dobozt.
-Ez mi? - értetlenkedett tovább.
-Jaj, nyisd már ki és megtudod. - váltam izgatottá.

Bence nagyon lassan kivette a kis cipőcskét a dobozból és értetlenül meredt rám.
-E...ez az amire gondolok? - lábadtak könnybe szemei.
-Terhes vagyok. - néztem mostmár én is könnyes szemmel Bencére.
-Ez komoly?
-Igen. - kuncogtam.

-Annyira, de annyira szeretlek. - kapott ölébe hirtelen, majd rögtön ajkaimra hajolt - De mikor vagy hogy? Mióta tudod? Kisfiú vagy kislány? Hány hetes? Mindent mondj el!
-Jól van, nyugi, mindent sorjában. - nevettem -Na szóval, még csak 3 hetes és ma voltam dokinál, mert késett és a napokban hányingerem is volt.
-És én ezt miért nem tudtam?
-Nem akartalak megijeszteni, biztosra akartam menni.

-Akkor most itt nő a mi kis hercegnőnk? - simitotta kezeit hasamra.
-Honnan veszed, hogy kislány? - nevettem.
-Csak úgy. - rántotta meg vállát.
-Szerintem meg kisfiú lesz.
-Na és te honnan veszed?
-Anyai megérzés. - nevettem.
-Így már minden világo.s - nevetett ő is.
-Megsimizhetem a pocakod? - nézett rám kiskutya szemekkel.
-Igazából még hasam sincs, de igen. - nevettem.

Jól eső érzés töltött el, ahogy Bence feljebb húzta pulcsim, majd hatalmas tenyereivel még lapos hasam kezdte simogatni.

-Szia kisember. Én vagyok az apukád. Tudom, hogy most még nagyon kicsi vagy, de már most nagyon szeretünk. - kezd el a hasamhoz beszélni -Mindegy, hogy kislány vagy kisfiú leszel én szeretni foglak. Ha kisfiú leszel megtanítalak majd focizni, ha pedig kislány, el foglak kényeztetni és te leszel apuci kis hercegnőj.e - fejezi be, majd egy puszit nyom a hasamra és felnéz rám.

-Bence... - motyogom.
-Hm? Oh Kicsim, ne sírj! - ölel magához.
-Nem is sírok. - szipogok - Talán mégis, de innentől egyre többet fogok, hormonok meg minden. - nevetek.
-Akkor most 9 hónapig egy házisárkány leszel? - nevetett.
-Hé! - csaptam vállon.
-Jól van, nyugi, csak vicceltem, tudod hogy szeretlek. - nézett mostmár komolyabban rám.
-Szeretlek Bence. - csókoltam meg.

El se tudom mondani mennyire boldog vagyok. Alig várom, hogy végre a kezemben tarthassam a kisfiamat. Vagy lányomat, de én akkor is úgy érzem, kisfiunk fog születni. De a végén ez teljesen mindegy. Az egyetlen, ami számít, az az, hogy családot alapítunk.