Pillantás (Nagy Dominik & Batik Bence) [BEFEJEZETT]

53. rész

Csemer Lili szemszöge
---------------------------------

Eljött az első nap. Mivel csak nagy nehezen sikerült kora reggel felkelnem, így épphogy betoppantam az első órámra. A tanárok többsége jó fej volt, így a napot inkább ismerkedéssel töltöttük. Mivel több országból érkeztünk, így szükség is volt rá.
Az utolsó óra után úgy döntöttünk, hogy maradunk még egy kicsit az épületben, hogy jobban összekovácsolódjon a csoport, ezért csak késő délután értem vissza a lakásra. Mivel Dominik még nem ért haza, felhívtam a szüleimet hogy beszámoljak az első élményekről, ahogy előző nap megígértem nekik.
Miután befejeztem a telefonálást, a konyha felé vettem az irányt, hogy készítsek valami vacsorát. Éppen elzártam a sütőt, amikor meghallottam, hogy nyitódik az ajtó.

-Mm...mi ez a jó illat? - hallottam Domi hangját az előtérből.
-Csináltam vacsit. - indultam felé hatalmas mosollyal.
-Egy istennő vagy. - csókolt meg.
-Milyen volt az edzés? - érdeklődtem.
-Fárasztó, a csajok hiányoltak. - mosolygott rám kisfiúsan.
-Komolyan? - lepődtem meg.
-Igen, látod én mondtam, hogy hamar meg fognak kedvelni.
-Igazad volt, de gyere mert kihül a vacsora.

-És neked milye napod volt? - kiváncsiskodott már evés közben.
-Nagyon jó, szerencsére még inkább csak ilyen ismerkedős nap volt.
-Ezt örömmel hallom, látod nem kell itt félni a nyelvtől sem. - mosolygott.

Felváltva beszéltük végig nem csak a vacsorát, de utána még tv-zés közben is folytattuk.
Rengeteget beszélgettünk Dominikkal, talán még többet, mint eddig bármikor. Ezért is szeretem annyira, mert nem csak mint szerelmem, hanem mint legjobb barátom is jelen van, ha arra van szükségem.

A következő pár hét eléggé eseménytelenül telt. Lassan hozzászoktam a napi rutinhoz, bár a korán keléshez még mindig nem sikerült. Bár kezdetben aggódtam a Dominikkal való együttéléstől, végül nagyon jól megoldattuk a dolgot. Szerencsére Klarkaékkal is sikerült megtalálni a közös hangot, így amikor csak tehetem, elkísérem Dominikot az edzésekre hogy beszélgethessünk.

Szeptember 30.

A napok villám gyorsasággal teltek. Egyre több és több beadandó volt, amik annyira elhalmoztak, hogy a napi rutinon kívül másra nem is nagyon koncentráltam. Főleg nem a szülinapomra. Szinte teljesen el is felejtettem volna, ha Lau nem hív fel hogy felköszöntsön. Azt is megígérte hogy az ajándékomat majd megkapom, ha legközelebb találkozunk. Délután még a szüleim is boldog szülinapot kívántak. Sajnos nem tudtam sokat beszélgetni velük, mert készülődnöm kellett. A csapat idegenben játszik ma, mi pedig a lányokkal úgy döntöttünk, hogy elkísérjük őket. Az út nagyon jó hangulatban telt, így szinte fel se tűnt hogy már meg is érkeztünk.
Miután leparkoltunk, rögtön az öltözőket vettük célba, mivel külön jöttünk a fiúktól.

-Sziaaa! - ugrottam szó szerint Domi ölébe, még jó hogy jók a reflexei.
-Szia Szerelmem, milyen volt az út?
-Végigdumáltuk. - kacagtam.
-Nők... - forgatta meg szemeit - De hát ezért szeretünk titeket. - tapadt ajkaimra.

Mivel még mindig ölében voltam és így csókolóztunk, kicsit félreérthető volt a helyzet, amit a többiek is megjegyeztek.

-Szobára fiatalok! - nevetett az egész csapat, de én csak elpirulni tudtam.

-Ügyes legyél! - pusziltam meg.
-Szeretlek. - nyomott egy utolsó csókot ajkaimra.
-Sok sikert, szeretlek!

Miután mindenki elvált barátjától, a lelátót vettük célba a csajokkal.

Dominik kezdő volt, ami mérhetetlen büszkeséggel töltött el, így a csajokkal dupla extázisba kerültünk.
A korai lelkesedésünket azonban hamar letörte a hazai csapat, amikor már a 10.percben megszerezték a vezetést. A fiúk azonban nem adták fel és küzdöttek, aminek meg is lett az eredménye. Nem sokkal a félidő lefújása előtt Tomas hatalmas góllal egyenlített.

A második félidőre a fiúk teljesen felszívták magukat, de így sem tudtak egyenlíteni. Bár egy ilyen erős ellenfél ellen ez sem rossz eredmény, ennek ellenére sok szurkoló a 90.percben már a távozás mellett döntött.
Mikor már mi is kezdtünk beletörődni a döntetlenbe, egyszer csak Dominik remek passzt kapott, így a védőktől szinte zavartalanul indulhatott el a kapu felé.Az összes szurkoló reménykedve nézte, ahogy egyre közelebb ér. A védők még mindig le voltak maradva, így nyugodtan rákészülhetett a lövésre. A kapus pont az ellenkező irányba vetődött, így a labda betalált a hálóba. A vendég szektorban erre hatalmas ujjongás vette kezdetét.
Dominik szektorunk felé vette az irányt, majd előtte megállva rám nézett és kezével szívét formálva egy csókot küldött. Ekkor már mindenki minket nézett, de nem érdekelt, mert elmondhatatlanul boldog és büszke voltam.

Mivel lassan letelt a rendes játékidő, már csak a pár percnyi hosszabbítást kellett kibírnia a csapatnak, hogy megszerezzék a győzelmet. Az ellenfél együttese még megkísérelt egy támadást, de az szerencsére elakadt a védőkben és ahogy előre ívelték a labdát, a bíró le is fújta a mérkőzést.

A fiúk rögtön elindultak a mi szektorunk felé, hogy a szurkolókkal közösen ünnepelhessenek. Mivel láttam hogy Dominik egyenesen engem vett, célba én is lejjebb mentem, hogy gratulálhassak.

-Dominik... én annyira... annyira... büszke... vagyok rád. - adtam minden egyes szó után egy csókot ajkaira.
-Boldog Szülinapot Szívem! - csókolt meg - Neked rúgtam.
-Szeretlek. - mosolyogtam csókunkba.
-Én is nagyon Kicsim. - szorított magához - Úgy tűnik holnap megint bekerülünk az újságokba. - nevet Dominik, mire körbenézek. Legalább egy tucatnyi fotós páztázta az ünneplőket és úgy tűnik a legtöbbük rólunk is készített felvételeket.
-Kezdek hozzászokni. - nevetek én is.
-Találkozzunk pár perc múlva az öltözőknél, oké? - nyom egy utolsó csókot ajkaimra, majd csatlakozik a többiekhez.
-Még mindig nagyon cukik vagytok. - mosolyog rám Edyta.
-Ne mondj ilyeneket, érzem hogy vörösödik a fejem. - röhögök - Na de menjünk, a fiúk már biztos végeztek az öltözőben.
-Azért abban ne legyél olyan biztos. - sóhajt Liz - Komolyan néha Berto tovább készülődik, mint én.

A folyosóra érve rájöttünk, hogy Liznek igaza volt, a srácok még nem voltak sehol. Még egy kis várakozás után azonban feltűntek a győztesek.

-Gratulálok Fiúk! - gratuláltam mindenkinek sorba.

Mindenkitől kaptam egy-egy ölelést, majd a fiúk a busz felé vették az irányt.

-Neked is menned kellene, nem? Vagy itt éjszakázol a stadionban? - nézek nevetve Dominikra
-Hát majdnem. - nevetett, de én nem értettem mire céloz.
-És ez mégis mit jelent? - nézek rá kérdőn.
-Majd megtudod. - vigyorog.
-Dominiiik. - kérlelem
-Jól van, jól van. Gyere velem! - húz maga után a parkoló felé.

Mikor odaértünk, a zsebéből előhúz egy kocsikulcsot, majd kinyitja egy számomra ismeretlen autó ajtaját.

-Én ezt tényleg nem értem. - motyogom.
-Ülj csak be, majd mindent megtudsz időben. - mosolyog sokat sejtetően.

Dominik arcáról le sem lehetett vakarni a mosolyt egész úton, de én még mindig nem tudtam mi van vagy hova megyünk.

-Dominik hova megyünk vagy minek? Mondj már valamit - türelmetlenkedtem.
-Mindent a maga idejében Picim. - helyezte kezeit combomra.

Alig 10 perc kocsikázás után meg is érkeztünk. De hova is? Ahogy kiszálltunk a kocsiból egy hotelt pillantottam meg.

-Dominik mit keresünk egy hotelben?
-Átöltözni
-Átöltözni? De hiszen nincs is nálam más ruha.
-Ne aggódj, erről is gondoskodtam.
-És mégis miért kellene mást felvennem?
-Ahová megyünk, oda ki kell öltözni.
-Tényleg nem mondod el mi a terved?
-Nem. - nevet, miközben belépünk a liftbe.

Nem hiszem el hogy megint a hátam mögött szervezkedett. Bár nem tudom mire számítsak, abban biztos vagyok, hogy nagyon emlékezetes lesz az este.