Pillantás (Nagy Dominik & Batik Bence) [BEFEJEZETT]

15. rész

2017. január 1.

Reggel frissen és kipihenten, de egyedül ébredtem. Lassan kikeltem az ágyból és elindultam a konyha felé. Dominik nekem háttal állt egy szál boxerben, miközben épp kávéját kortyolta. Lassan mögé osontam és hátulról átöleltem.
-Jó reggel! - adtam puszit fedetlen hátára.
-Neked is. - fordult meg és adott puszit homlokomra.
-Kávét?
-Uh, az jól esne.
-Tessék. - adta kezembe a gőzölgő nedűt.
-Csináljak egy kis rántottát? - ajánlottam fel.
-Hm... Ha már így felajánlottad.
Éppen a reggelit készítettem, amikor léptek zaja csapta meg fülemet.
-Sziasztok! - dörzsölgette szemét barátnőm,
-Szia Lau, rántottát?
-Jöhet, de csak egy fájdalomcsillapító után. - nevetett fel.
-Batik még alszik? - érdeklődött Dominik.
-Aha, még nagyban horkolt, amikor kijöttem. -nevetett.
-Hallottam ám! - jelent meg az említett.
-Jó reggelt álomszuszék! - csókolta meg Lau.
-Reggelit? - ajánlottam fel.
-Uh angyal vagy. - puszilt meg.
-Hé, ne puszilgasd a csajomat! - nevetett fel Dominik.
-Nyugi haver! - nevetett Batik is.

Közös megegyezés alapján mindenki maradt Dom házában, így reggeli után Lau és Bence séta mellett döntöttek, míg mi Dominikkal maradtunk a házban. Úgyis szerettem volna vele beszélni a jövőt illetően.

-Dominik, beszélhetnénk? - kérdeztem komolyan.
-Öhm, persze... - válaszolt, bár úgy tűnt kicsit megijesztette komoly hangvételem.
-Emlékszel hogy meséltem neked a varsói ösztöndíjról? - vetettem fel a témát.
-Hogy felejthetném el? Mindenre tökéletesen emlékszem, ami azon a teraszon történt.-nevetett.
-Nos, úgy döntöttem elfogadom. - közöltem a nagy hírt.
-Lili, ez remek! Egy városban leszünk, gyakrabban találkozhatunk és... De te miért nem örülsz ennek? - kérdezi meglepetten.
-Mivel csak szeptemberben kezdődik az egy évem, te meg már januártól ott leszel. - vallom be.
-Oh, erre nem is gondoltam. De ne aggódj, valahogy megoldjuk. - biztosít.
-Remélem, de nagyon nehéz lesz. Két különböző országban, egymástól távol...
-Majd meglátogatsz, mint most is.
-Örülnék neki, de az érettségi miatt nem hiszem, hogy menne. - mondom szomorúan.
-Akkor marad a telefon és a Skype. Na meg márciusban úgyis jövök haza válogatott szünetre és akkor találkozhatunk. - mosolyog.
-Ez igaz... - motyogom - De mi van ha nem fog menni? Nem akarlak ilyen hamar elveszíteni...
-Oh kicsim... - húz magához - Nem fogsz elveszíteni. Bármi is történjen, találunk megoldást. - mosolyog.
-Szeretlek Dominik. - ezúttal én kezdeményezem a csókot, miközben egy könnycsepp is legördül szememből.
-Nem szeretem, ha szomorú vagy, főleg ha miattam. - a kanapén végigdöntve adott egy lágy, érzelmes csókot, majd mellkasán pihenve feküdtem a meghitt csendben, amikor eszembe jutott, hogy még oda sem adtam neki a karácsonyi ajándékát.
-Hova ilyen sietősen? - érdeklődött, amikor hirtelen felpattantam.
-Mindjárt megtudod...
-Tegnap a nagy sűrgés-forgásban elfelejtettem ezt odaadni. - adtam a kezébe egy apró dobozkát.
-Ez mi ?- kíváncsiskodott.
-Nyisd ki!
-Lili ez gyönyörű! - fogta kezébe az ékszert.
-És nézd meg mi van a medállra írva! - lassan megfordította a nyakláncot.
-Hogy sose felejts el - mosolyogtam.
-Imádlak Életem! - csókolt meg - De nyugi, te sem maradsz üress kézzel. - indult meg szobája felé.
Dominik is egy enyémhez hasonló kis dobozzal jelent meg.
-Remélem ez is majd mindig rám fog emlékeztetni. - mosolygott.
-Ez nagyon szép Dom. - egy gyönyörű szív alakú medállal ellátott nyakláncot tartottam a kezemben - Felrakod?
-Persze, gyere!
-Köszönöm. - csókoltam meg, majd a kanapén eldőlve folytattuk eddigi tevékenységünket.

Nem akarom, hogy elmenjen, de ez az élet rendje és majd valahogy megoldjuk. Azt hiszem soha nem szerettem még senkit így, mint Őt, ezért hiszek abban, hogy mindent ki fog bírni a kapcsolatunk.

Németh Laura szemszöge
------------------------------------------

Reggeli után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk sétálni. Lilin is láttam, hogy négyszemközt akar Dominikkal beszélni.
-Mit szólnál ha kimennénk a Margit-szigetre? -kérdezi Bence.
-Remek ötlet, de neked kell mutatni az utat, én még nem jártam ott.
Kézen fogva sétáltunk, olyan meghitt és nyugodt volt az egész helyzet, hogy fel sem tűnt milyen hideg van.
-Mit szólnál egy vacsihoz ma este? - kérdezi a semmiből - Annyira el voltunk foglalva Dominikékkal hogy eddig nem igazán tudtunk kettesben lenni.
-Benne vagyok! - mosolyogtam.
Mielőtt visszaindultunk volna, tettünk egy sétát a Duna-parton is. Egy ponton megálltam és csak úgy magam elé meredtem. Bence hátulról átkarolt és úgy kémlelte a folyót. Percekig álltunk így, de olyan megnyugtató volt.
-Olyan nyugis most. - fordított maga felé.
-Igen, nekem is nagyon tetszik. - néztem barna szemeibe.
-Alig várom, hogy felköltözz Pestre.
-El sem hiszem, hogy akkor minden nap láthatlak.
-Nem szabadulsz tőlem Bébi. - nevetett.
-Nem is akarok. - csókoltam meg, amit nem volt rest elmélyíteni.
Nem tudom meddig csókolózhattunk ott a parton, de igazán boldog voltam és más nem is érdekelt.