Pillantás (Nagy Dominik & Batik Bence) [BEFEJEZETT]

44. rész

A hangulat mint mindig, most is fergeteges volt. A szurkolók kitettek magukért és a szokottól eltérően a stadion is dugig volt.

Jó iramban kezdődött a meccs és a fiúk nagyon jók voltak, így mindenkiben élt a remény, hogy igen is legyőzhetőek a portugálok. És ezt meg is mutatta a csapat. A 42.percben Stieber beadását követően Szalai hatalmas bombát lőtt. Állva énekelt az egész stadion, főleg, hogy félidőre is így mentek el a srácok.

Izgatottan vártam a második félidőt és ez csak fokozódott, amikor megláttam Dominikot a pálya szélén. Remekül szállt be a játékba, azonban a dolgok nem úgy alakultak, ahogy elképzeltük. A 63.percben egy nagyon szerencsétlen kapufáról bepattanó gólt kaptak a fiúk.

Mindenki nagyon izgult már, hiszen jók voltak a magyarok, de ez a szerencsétlen gól a legrosszabbkor jött és egyre durvábban is támadtak a portugálok.

-Szerinted meg lesz? - kérdezte szinte már körmét rágva Laura.
-Hát nem tudom, mostmár nagyon jönnek a portugálok és tudod hogy Hiszti Kriszti is elég kiszámíthatatlan. - nevettem.

Azóta így hívjuk Ronaldo-t, amióta az EB-n levágta a kis különszámát. Egyszerűen sosem tudom kihagyni. Nincs különösebb bajunk vele, de néha szereti túl játszani magát.

-Szerinted mi lesz a vége? A múltkor is olyan jól megtippelted. - nézett rám Zsóka.
-Reménykedem, hogy nyernek, meg is érdemelnék, de nem tudom, nagyon jönnek mostmár az ellenfelek.

Sajnos igazam is lett. A hosszabbítás első percében kikaptak a fiúk. Ronaldo a tőle megszokott pofátlansággal indult meg a labdával, amit először Gulácsi még ki tudott védeni, de a kipattanó a legszerencsétlenebb helyre érkezett.

Szomorúan ballagtak le a fiúk a pályáról, de szerencsére most nem hagyták cserben őket a szurkolók és a vesztes mérkőzés ellenére is együtt énekelték a himnuszt. A csajokkal lassan elindultunk az öltözőkhöz.

Lassan elkezdtek a fiúk is szallingózni lefele a pályáról és próbáltam mindenkinek gratulálni, mert bár nem nyertek szerintem nagyon jól játszottak.

Dominik lehajtott fejjel ballagot az öltözőkhöz, szinte észre se véve engem, így én kaptam karja után.

-Ne légy már ilyen szomorú, te mindent megtettél. - öleltem meg.
-Egy csomót, ajj mindegy, örülök hogy itt vagy mindig fel tudod dobni a kedvem. - húzta egy élettelen mosolyra ajkait.
-Szeretlek Dominik és nem csak az örömben leszek melletted, hanem a nehéz pillanatokban is, ezt jól jegyezd meg.
-Annyira szeretlek. - csókolt meg szinte már könnyeivel küszködve.
-Na irány öltözz át és menjünk haza! - mosolyogtam rá miután levegő hiányában elváltunk.

Míg a fiúkra vártunk sikerült még a csajokkal is egy keveset beszélgetni, na meg mindenkitől elbúcsúzni, akiknek meg kellett ígérnem, hogy gyakran adok majd magamról életjelet és tartjuk majd a kapcsolatot.

-Aztán majd jelentkezz azért néha kicsilány! - ölelt meg Dibusz is búcsúképp.
-Mindenképp és köszönök mindent Dini. - pusziltam meg a hálóőrt.

Még jó páran elbúcsúztak és lelkemre kötötték, hogy vigyázzak magamra és Dominikra is.

A fiúk természetesen megint az utolsók között jelentek meg.

-Csak nem végeztetek?
-Mit tudtok eddig csinálni, de most komolyan? - türelmetlenkedett Lau.
-Ez engem is érdekelne. - néztünk a fiúkra.
-Ezt a tökéletes hajat idő megcsinálni. - húzta ki magát büszkén az én drága szerelmem.
-De mostmár tényleg indulhatnánk. - kezdtem én is türelmetlen lenni.
-Mióta vagy te ilyen türelmetlen szépségem? - nevetett Domi.
-Nem vagy vicces Nagy... - néztem rá szúrós szemekkel.
-Ajaj kölyök, jobb ha abbahagyod, vagy ebből nem lesz este semmi. - nevetett Batik, míg Lau hátba nem vágta.

Hála az égnek sikerült hazaérnünk több piszkálódás nélkül és egy kissebb beszélgetés után mindenki nyugovóra tért a maga kis szobájában.

-Mész vagy menjek én fürdeni ? - kérdeztem Dominikot.
-Menjél nyugodtan, addig még elpakolok pár cuccot. - puszilt homlokon.
-Gyors leszek.
-Mint mindig. - nevetett.
-Ma még tényleg kihúzod a gyufát. - ráztam meg a fejem nevetve.

-Azt ne mondd, hogy nem voltam gyors. - jelentem meg alig 10 perccel később.
-Egy szót sem szóltam. - nevetett.

Dominik is hamar kész lett, majd befészkelte magát mögém és szorosan karjaiba zárt. Alig telt el 10 perc, már csak az egyenletes szuszogását hallottam, én viszont továbbra se tudtam elaludni. Annyira izgultam a holnaptól. Valamikor hajnali 1 felé sikerült csak elaludnom.

Amikor reggel felkeltem, Dominik még természetesen aludt. Erős karjai derekam fogták közre, így gyengéden próbáltam kiszabadulni "fogságából". Persze hogy nem sikerült. Ahogy megmozdultam, ő is mocorogni kezdett.

-Ne menj még. - morogta nyakamba.
-Muszáj kicsim, elmúlt 11. - fordultam meg karjaiban.
Ahelyett hogy kiszállt volna, nyakam kezdte csókolgatni.
-Domi! - kuncogtam - Csikolsz!
-Hm tényleg? - folytatta, én meg nem tudtam abbahagyni a nevetést.
Már majdnem bepisiltem, de hála az égnek ennek hallatán Dominik abbahagyta kínzásom.

Magunkra kaptunk valami rendes ruhát és a konyhába vettük az irányt, ahol már Lauék reggeliztek.

-Jó reggelt! - húzogatta szemöldökét Lau.
-Neked mi bajod? - néztem rá furcsán.
-Jó reggelt fiatalok, ezek szerint ti reggel szeretitek, de ha lehetne legközelebb halkabban, vannak dolgok amikről nem szeretnék tudni. - nevetett Batik.
-Talán féltékeny vagy Batik? Kicsi Batik kielégítetlen maradt? - nevetett Dominik is, míg Laura csak elpirult.
-Dominik! - rivaltam rá nevetve.
-Mi az? Ő kezdte. - értetlenkedik.
-Olyan gyerekesek vagytok...
-Nem is igaaaz. - játsza a kisgyereket Bence.
-Mintha Samut látnám. - szól közbe nevetve Lau.
-Hány éves is Samu? - kérdeztem .
-3. - válaszoltak Lauék.
-Na erről beszéltem. - nevettem.

Miután mindenki befejezte a reggelit és összapakoltunk, Dominikkal lassan indulnunk kellett, hiszen időben ott kell lennünk a reptéren. Bár sietnünk kellett volna, ameddig tudtam, húztam az indulást, hiszen az egyet jelentett a Lautól való búcsútól.
-Kicsim, mostmár lassan mennünk kellene. - szól Domi.
-Tudom... Állok fel a kanapéról és indulok el az ajtó feé, nyomomban a többiekkel.
-Hát ez a pillanat is eljött... - motyogja Lau, majd szorosan megölel.
-Nem hiszem el hogy megint sírunk. - nevetek a kömmyeimmel küzködve.
-Minden nap hívj vagy írj, oké? És tudom hogy már egyszer megígérted, de ne felejtsd hogy a legjobb barátnő pozíció az enyém!
-Tudom-tudom, ne aggódj. - ölelem meg újra.
-Te tudod hogy mit kellene most csinálnunk? - hallom a háttérből Bence suttogását.
-Fogalmam sincs... - reagál Dominik.
-Mi az, nem tudtok mit kezdeni két síró lánnyal? - nevet Lau.
-Nem csodálom. - nevetek én is, majd Bencéhez fordulok - Vigyázz Laura, oké? - kérem, mire ő bólint.
-Azt hiszem mostmár tényleg mehetünk... - mondom Dominak a kilincs felé nyúlva.
-Batik, ha már egyszer ti még nem indultok, majd zárd be az ajtót! - mondja Dominik.
-Ne aggódj, nem terveztem kifosztani a lakást. - nevet Bence.
Még utoljára hátra pillantok és búcsút intek, majd kezünkben a bőröndökkel elindulunk az autó felé. Vigyázz Varsó, jövök!