Pillantás (Nagy Dominik & Batik Bence) [BEFEJEZETT]

56. rész

A gólyabál után minden visszaállt a régi kerékvágásba. Mindenki fantasztikusan érezte magát, de sajnos mint mindennek, ennek is vége lett, így vissza kellett hogy térjünk az órákkal teli szürke hétköznapokba. Nem panaszkodom, mert egész gyorsan teltek a napok. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy már november van. Lilivel minden nap vagy beszéltünk vagy skypeoltunk. Otthon is voltam a hétvégén, aminek a szüleim nagyon örültek. A napokban pedig arra a döntésre jutottunk Bencével, hogy Németországban ünnepeljük az egy éves évfordulónkat, illetve az ő szülinapját. Mivel hatalmas Bayern München szurkoló az én drágám, így közös megegyezés alapján kiutazunk a Dortmund elleni rangadóra.

November 3.

Úgy döntöttünk, pénteken kora hajnalban indulunk, így már előző nap mindent bepakoltam. Szerencsére pénteken csak 2 óram van, ezért nem nagy baj ha kihagyom és Csengét is megkértem, hogy majd mesélje el mi történt.
Mivel csak nagy nehezen sikerült felkelnünk ennyire korán, végül csak késve tudtunk elindulni. Az utat végig autópályán tettük meg, de a kisebb dugók és pihenők miatt még hosszabbra nyúlt a dolog. Útközben szerintem aludtam egy keveset, így kicsit kipihentebb voltam mint Bence. Végül ebédidő körül befutottunk Münchenbe. A városi forgalomban, na meg mivel nem ismerjük ki magunkat a helyen, csak lassan tudtunk haladni, de végül elértük a szállást.
Gyorsan becsekkoltunk a szállodában, majd kerestünk is egy éttermet a közelben, hiszen felkeléstől egészen eddig csak szendvicset ettünk.

Ebéd után rögtön a központot és a Marienplatzot vettük célba. Óriási ez a város és milyen szép.

-Jártál már itt korábban? - fordultam érdeklődve Bencéhez.
-Igen, egyszer a haverokkal voltunk városnézésen, de még mindig imádom a helyet. - mosolygott.
-Igen, nagyon szép város, de a legjobban a Neuschweinsteint várom, gyerekkori álmom hogy oda eljussak, de nem hogy ott, még külföldön sem jártam. - húztam el a számát - Örökké hálás leszek neked, hogy ide is elhoztál. - csókoltam meg.
-És még a felét se láttad. - ragadott kézen.

Megnéztünk jó pár nevezetességet a környéken, de Bence jobbnak látta pihenőre térni egy kicsit a kastély előtt. Mondjuk én még bírtam volna, bár megértem hogy fáradt, sokat vezetett. Azért akkor se teljesen értem, hogy miért akar később menni, hiszen azután is pihenhetne. Na mindegy.

Míg Bence pihent, addig úgy döntöttem, felhívom a szüleimet, hogy megnyugtassam őket. Épphogy letettem a telefont, rögtön meghallottam a csengőhangomat.
-Szia Lili! - szólok bele.
-Már harmadjára hívlak, de foglaltat jelzett, kezdtem aggódni. - kezd bele rögtön - Oh és neked is szia! - teszi hozzá nevetve.
-Mi a helyzet? - érdeklődöm.
-Hát nem sok... Van egy csomó tanulnivalóm. Az egyik órára meg képeket kell készíteni... - panaszkodik.
-Nekem mondod? Jövőhéten lesz egy demóm és még semmit nem tudok. - nevetek kínomban.
-Te csak ne panaszkodj. Elmentél külföldre pihenni. Na de mesélj, milyen a hely?
-Hát még nem sokat láttunk, de eddig nagyon tetszik. Alig várom hogy lássam a kastélyt.
-Majd fotózz sokat!
-Fogok, de azért nem annyit mint te szoktál. - nevetek - Amiket Varsóban csináltál, egy órán keresztül kellett nézegetnem.
-Minden pillanatot meg kell örökíteni. - mondta Lili és szinte láttam, hogy megvonja a vállát - Na de mennem kell, Lizzel találkozom egy kávézóban. Szia Lau!
-Szia! - köszöntem el.

Mire nagy nehezen elindultunk a szállodából, már késő délután volt. Az út nagy részét autóval tettük meg, de közvetlenül a kastélyhoz már nem lehetett így felmenni, ezért a parkolóból gyalog indultunk tovább. Mit ne mondjak, lehet hogy jó ötlet volt a kis pihenés, hiszen rengeteget kellett sétálni emelkedőn felfelé.

-Én ezt már nem bírom. - panaszkodtam.
-Az oké hogy te nem bírod, de hogy én se. - nevet Bence.
-Majd megmondom az edzőnek hogy keményebben bánjon veled. - nevetek én is.
-Igazán köszönöm. - játsza a sértődöttet, majd megfogja a kezemet és elkezd maga után húzni - Fejben dől el az egész, ha fel akarsz jutni, fel is fogsz.
-Ezt mondd a tüdőmnek is.

A végén csak sikerült feljutni a kastélyhoz. A látvány egyszerűen csodálatos volt.
-Ugye hogy megérte? - kérdezi Bence mosolyogva.
-Igen. Bár holnap lehet hogy nem ezt fogom mondani, ha izomlázam lesz.

Miután felértünk és láttuk, hogy egy nagyobb tömeg éppen kifelé jön a kastélyból, így úgy döntöttünk Bencével hogy először belül nézzük meg.

-Hú ez gyönyörű... - néztem körbe egy hatalmas templomhoz hasonló épületen.
Miután lassan körbejártuk a múzeumszerűen berendezett helyiségeket, visszatértünk a bejárathoz közeli részhez.
-Ez sokkal szebb, mint gondoltam.
-Igen, ez gyönyörű. - ámult el Bence is - Gyere, nézzük meg kívül is!
-Egy pillanat csak csinálok pár képet, bent nem lehetett fotózni, csak ezen a részen.

-Csodálatos ez a kastély és a környezete is. Eszembe juttajta a disneys meséket, a hercegnőkkel és hercegekkel. Lili mindig kiröhög, amikor ilyeneket mondok, de tényleg mesebeli ez a hely. Meséltem már, hogy itt képzeltem el az esküvőmet? - nevetek.
-Nem, ezt még nem. - nézett rám kíváncsian.
-Kislány koromban mindig erről a helyről álmodoztam és arról hogy ezen a helyen lesz az esküvőm, egy nagy habos babos ruhában. - nevettem.
-Miért pont ezen a helyen? - érdeklődik Bence.
-Mert a mesékben mindig happy end van és úgy gondoltam, hogy ha itt lenne az esküvőm, akkor biztos lenne a boldogan éltek míg meg nem haltak. - nevetek.
-Laura szeretnék valamit mondani. - nézett rám komolyan Bence.
-Megijesztesz... - rémülten meg komoly arcvonásaitól.
-Rengeteg mindenen mentünk át ez alatt az egy év alatt, sok jó dolgon, de voltak rosszabb pillanataink is. Mellettem voltál életem egyik legnehezebb időszakában, akkor is bíztattál, amikor már feladtam volna, ha te nem vagy. Sokat voltunk külön, de már azt is megtapasztaltuk milyen együtt élni. Ismerjük egymás mindegy egyes rezdülését, tudom milyen vagy amikor felkelsz, milyen vagy nyűgösen, milyen amikor boldog vagy éppen szomorú vagy, minden egyes rezdülésed nagyon jól ismerem és azt hiszem ezt te is elmondhatod rólam. Lehet hogy még fiatalok vagyunk, sőt biztos, de nem tudom más mellet elképzelni az életem csak melletted, szóval
Németh Laura lennél a feleségem? - ereszkedett féltérdre előttem Bence, egy gyönyörű gyűrűvel a kezében.