Pillantás (Nagy Dominik & Batik Bence) [BEFEJEZETT]

39. rész

Reggel hamar kipattantak a szemeim és mivel időben el kell hogy induljunk Bence szüleihez, amennyire nem akartam, kénytelen voltam felkelteni. Apró puszikkal kezdtem behinteni arcát, majd mivel továbbra sem mozdult áttértem nyakára.

-Mm jó reggelt! - kezdte el szemét dörzsölni.
-Ébresztő! - csókoltam meg.
-Mostmár mindig ilyen ébresztőt kérek. - nevetett.
-Észben tartom, de lassan tényleg indulni kellene.
-Jól van, igyekszem már. - nevetett.

Mind a ketten felkaptuk valami lenge öltözetet, ugyanis irtó meleg volt, majd elindultunk a közel 2 órás utunkra.

Egy ideig beszélgettünk Bencével, majd gondolataimba merültem. Mi lesz ha nem tetszem nekik? Bence mégis csak egy híres focista, én meg egy egyszerű diák.

-Mi a baj Kicsim?
-Csak izgulok, mi lesz ha nem tetszem nekik?
-Biztos vagyok benne, hogy imádni fognak. - tette kezét. combomra és nyugtatólag kezdett simogatni
-Te mégis csak híres vagy én meg csak egy egyszerű diák, még csak szép sem vagyok annyira mint a legtöbb focista barátnő.
-Na ezt meg se halljam mégegyszer, nekem te vagy a leggyönyörűbb és nincs szükségem holmi modellekre ezt jól jegyezd meg. - mondta komolyan.

Bence szavai megnyugtattak. Ahogy egyre közeledünk a házhoz, egyre izgatottabb lettem. Már nem féltem, inkább kíváncsi voltam.

-Megjöttünk. - mondta, ezzel megszakítva gondolatmenetemet.
Mindketten kiszálltunk az autóból, majd táskáinkat magunkhoz véve elindultunk az ajtó felé. Úgy tűnik a félelmem csak egy időre tűnt el, hiszen lépésről lépésre egyre inkább fokozódott. Bence kinyitotta az ajtót, majd előre engedett.
-Megjöttünk! - kiabálta, mire rögtön meghallottam a közeledő léptek zaját.
-Bence! - üdvözölte őt anyukája egy nagy öleléssel - És te biztos Laura vagy, ha már egyszer Bence nem képes rendesen bemutatni. - nevet felém fordulva.
-Megtettem volna, csak még nem volt rá időm. - magyarázkodik.
-Jó napot, Németh Laura vagyok, örülök hogy megismerhetem. - butatkozom be.
-Berta Julianna és hagyd csak a magázódást. - ölel meg engem is - Na de menjetek és pakoljatok le, majd utána beszélgetünk. - int a lépcső felé.
Miután gyorsan lecuccoltunk Bence szobájában, visszamentünk a földszintre. Épphogy csak letettem a lábamat a legalsó lépcső alján, már bele is futottunk egy családtagba.

-Hát nem is köszönsz a tesódnak? - kérdezi az illető, aki gondolom Gergő lehet.
Miután lepacsiznak és én is bemutatkozom, hirtelen hangos sikításra leszek figyelmes, majd pár másodperccel későb egy kisgyerek is feltűnik, nyomában Bence anyukájával. A kisfiú nevetve fut előle, egyenesen felém, majd úgy egy méterre tőlem hirtelen megtorpan és kiváncsian felnéz rám, aztán egy kis gondolkodás után továbbjön felém és szorosan átöleli a lábamat.
-Úgy látom a napokban igazi gyerek-mágnes lettél. - nevet mellettem Bence - Hadd mutassam be a család legkisebb tagját, Samut.
-Szia Samu, örülök hogy megismerhetlek, én Laura vagyok. - nézek le az imádnivaló kisfiúra, aki erre integet nekem.
-Bence, azt hiszem kaptál egy komoly konkurenciát Samu személyében. - röhög Gergő, látva hogy mennyire odáig vagyok a gyerektől.
-Azt azért nem hiszem hogy... - kezdené el magyarázni Bence, de ekkorra engem már Samu kézen fogva elkezdett húzni a nappali felé.

Mire a fiúk utánunk jöttek, én már a szőnyeg közepén ültem egy csomó építőfigurával körülvéve.
-És mit fogunk építeni? - kérdezem.
-Kastélyt. - vágja rá izgatottan a kisfiú.
-Oh és lehetek én a hercegnő? - kérdezem nevetve, miközben látom, hogy a fiúk is leülnek mellénk.
-Persze.
-És akkor ugye én vagyok a herceged? - kérdezi Bence.
-Neeem, én vagyok a herceg. - ellenkezik Samu, mire mindenki nevetni kezd.
-A végén még tényleg elveszed a barátnőmet, kisember. - játsza a sértődöttet Bence.
-Barátnő? - kérdez vissza Samu, de a választ már meg sem várva indul el a konyha felé, ahonnan csak pár perc múlva tér vissza egy gyümölcslével a kezében.