Pillantás (Nagy Dominik & Batik Bence) [BEFEJEZETT]

22. rész

Március 24.

Egy újabb hosszú hétvégéhez értünk. Péntek révén a legtöbb diák vidáman sétált ki az iskolából. Kezd tavaszodni, így már az időjárás se szegi kedvüket. Ahogy magyarórán mondanánk, ellentét van a környezet és a lírai én, azaz köztem.
Launak más dolga akadt, így egyedül indultam haza. Nem is a sulis teendők okozták a legnagyobb fejfájást, hanem Dominik. Hónapok óta vártam arra, hogy találkozzunk, erre mégse jöhetett haza Varsóból. Gondolataimba merülve sétáltam haza, miközben zenét hallgattam.

Annyira kikapcsolt a ritmusos zene, hogy azt hittem infarktust kapok, amikor hirtelen valaki hátulról átölelt. Már éppen hason akartam ütni, amikor az illető megfordított karjaiban. Nem akartam hinni a szememnek.
-Dominik?
-Nem David Beckham. - nevetett.
-Dominiiiiiik! - ugrottam visítva ölébe .
-Lassabban Kicsim. - tartott meg nevetve.
-Te mit keresel itt? - örültem meg neki.
-Nem is örülsz nekem? - szomroodott el játékosan.
-Dehogynem. - csókoltam meg december óta először. Szenvedélyesen tapadt ajkaimra és csak a levegő hiánya szakíthatott félbe minket.
-Szakítottam egy kis időt az én drága, egyetlen szerelmemre. - csapott le ajkaimra.
És nálam itt szakadt el a cérna. A könnyeim patakokban folynak végig az arcomon.
-Ugye nem miattam sírsz?
-Hiányoztál. - döntöttem homlokom az övének.
-Te is Kicsim. - puszilta meg homlokom.
-Most mi lesz?
-Foglaltam szobát a hétvégére itt egy szállodába, hétfőn reggel pedig még megyek meglátogatom a családom is és szerdán megyek vissza. - mosolygott.
-Imádlak. Mit szólnál, ha most bemutatnálak a szüleimnek?
-Öhn... Oké.
-Nyugi, nem esznek embert. Anya mindent tud, apa meg a lényeget. - nevettem.

Így közös megegyezés alapján elindultunk hozzánk, hogy bemutassam Dominikot a szüleimnek.

-Megjöttem! - kiabáltam be.
-Halljuk. - nevetett apa.
-Anya, apa, ő itt Dominik. - mondom bizonytalanul.
-Oh Dominik, már sokat hallottam rólad. -indul el felénk mosolyogva anya, majd egy öleléssel üdvözli a fiút - Mielőtt bármit is mondanál, kérlek szólíts csak Ildikónak.
-Rendben. - mosolyog Dominik is, úgy látom kicsit megkönnyebbült hogy legalább anya kedvesen fogadja. Ezután azonban felnéz apára és rögtön elkomorul.
-Apa, kérlek, mondj valamit!
-Gábor! - szól rá anya is.
Apa erre lassan feláll és közelebb jön hozzánk, majd kinyújtja a kezét Dominik felé. Arckifejezésén látom, hogy ez nem csak egy sima kézfogás, hanem ezzel akarja megmutatni hogy kitől is kellene igazán tartania.
-Csemer Gábor. - mutatkozott be végül - És te mégis ki lennél?
-Nagy Dominik vagyok, uram.
-Azt már hallottam. Inkább mesélj arról hogy mit akarsz a lányommal!
-Gábor! - szólt rá ismét anya.
-Ugyan hagyd csak, megértem hogy aggódik Lili miatt. - kezdi el Dominik - Tudom hogy nem bízik bennem, uram, de megígérhetem hogy nem fogom megbántani a lányát.
Apa erre már kicsit elismérően bólintott.
-És mit terveztetek mára? - kérdezte anya.
-Semmi különöset. - válaszolom.
-Igazából én terveztem valamit, de az meglepetés. - mosolygott rám Dominik.

Miután túlestünk a kínos beszélgetésen megmutattam a szobámat is Dominiknak.
-Hű, de szép. - ámult el.
-Mit tervezel Domi?
-Az legyen meglepetés. - húzott közelebb magához - Hétre érted jövök ide, oké?
-Legalább annyit mondj hogy öltözzek
-Csinosan, de szolidan. - kacsintott.
-Hát rendben, ha tényleg nem árulod el hova megyünk...
-Nem bizony. - nevet - Na de mesélj, mi történt az elmúlt hetekben?
-Pontosan tudod, hiszen minden nap beszéltünk. - nevetek én is.
-Van benne valami.
-Inkább mesélj arról hogy sikerült rábeszélned a csapatot hogy hazaengedjenek! - kíváncsiskodok.
-Csak nézz rám! - mutat végig magán - Bevetettem a sármomat. - tör ki nevetésben, amiben én is követem.
-Dominik... - veszem komolyabbra a szót, miután kiröhögtem magam - Mi lesz ezután?
-Oh kicsim, most ne gondolj erre! Inkább élvezzük ki ezt a napot, majd utána gondolkodhatunk a jövőről. - húz magához közelebb.
-Igazad van. - bólintok.
-Na de mostmár ideje lenne menem, apukád már biztos kezd kiakadni amiért ilyen sokáig vagyunk kettesben. - indul meg nevetve az ajtó felé.
-Lekísérlek. - indultam utána.
-Szeretlek. - csókoltam meg már a ház előtt.
-Én is Kicsim, nem sokára találkozunk. - puszilt meg.
-Szia! - intettem.
-Szia!