Pillantás (Nagy Dominik & Batik Bence) [BEFEJEZETT]

61. rész

Reggel kicsit nehéz volt felkelni, de muszáj volt, mert megyünk tovább az én szüleimhez Debrecenbe.
Mivel még Bence az igazak álmát aludta, így úgy gondoltam az ébresztés gyengédebb verzióját választom. Lassan kezdtem el nyakát puszilgatni, amire először nem reagált, majd ahogy lejebb haladtam úgy kezdett el mocorogni.

-Mm még egy kicsit...
-Kis kéjenc, én is tudnám élvezni, de sajnos lassan indulnunk kell. - pusziltam meg.

Nagy nehezen összeszedtük magunkat, összepakoltunk, majd elindultunk reggelizni. Meglepetésünkre már mindenki ébren volt és a konyhában várakozott a reggelijére.

-Jó reggelt! - köszöntünk egyszerre.
-Nektek is, tojást sütök, kértek? - nézett ránk mosolyogva Bence anyukája.
-Én igen, köszönöm. - ültem le az asztalhoz.

Miután megreggeliztünk, összeszedtük csomagjainkat és elkezdtünk búcsúzkodni.

-Mostmár tényleg gyertek gyakrabban gyerekek. - puszilt meg mindkettőnket Julcsi, Bence édesanyja.
-Jövünk, ahogy tudunk anya. - nyugtatta meg Bence.
-Szia Samu! - ölelem meg a kisfiút, aki egy pápá kíséretében búcsút int.
-Aztán bátyó, legközelebb nehogy gyerek hírrel gyertek - nevetett Gergő, utalva arra hogy eddig még csak akkor jöttünk, ha valami hírünk volt.
-Sziasztok! - intettünk egy utolsót mindenkinek.

Az út eléggé hosszúra nyúlt, mivel a rossz idő miatt nem tudtunk valami gyorsan haladni. Úgy gondoltam, kihasználom az időt és végre végighallgatom az új GOT7 albumot, hiszen eddig nem volt rá időm. Bence természetesen nem nagyon értékelte a dalokat, de az az ő baja.
Annyira belemerültem a zenébe, hogy szinte fel se tűnt, hogy már Debrecenben vagyunk. Már 3 hete nem láttam a szüleimet, így nagyon vártam a találkozást. Na meg azt, hogy ők is megtudják a nagy hírt.

-Megjöttünk! - kiabáltam be.
-Kicsim, de jó, végre. - örült meg anya, amikor meglátott minket.
-Szia Bence! - puszilta meg párom is - Gyertek beljebb, apád is hamarosan haza ér.

Miután gyorsan lepakoltunk a szobámban, már kész is volt az ebéd.

-Szia kislányom! - köszönt az éppen betoppanó apukám is.
-Szia apa! - pusziltam meg.
-Gyertek, kész az ebéd. - jött ki anya a konyhából.

Evés közben beszámoltam az elmúlt pár hét eseményeiről, beleértve Németországot is. A legfontosabb dolgot azonban most is ebéd utánra tartogattuk.

-Anya, apa szeretnénk valamit mondani. - néztem szüleimre már a nappaliban ülve.
-Hallgatunk Kicsim. - bíztat anya, amikor látja, hogy hezitálok.
-Összeházasodunk. - mutattam fel kezemen díszelgő gyűrűmet.
-Istenem... Gratulálok. - ölelt meg minket könnyezve anya.
-Apa? - néztem félve apámra.
-Mi van? Nem. - jelentette ki.
-Sanyi, ne csináld ezt! - szól rá anya.
-Hogyhogy ne csináljam? 19 évesen hozzá akar menni egy fiúhoz, akit alig ismerünk. Ne mondd hogy szerinted ez rendben van...
-Én is tudom hogy 19 éves és szerintem is korai a dolog, de ha a lányunk boldog, akkor a mi dolgunk az, hogy támogassuk a dologban. - vesz a védelmébe anya.
-Lehet hogy most az, de mi lesz pár év múlva?
-Uram... - szól közbe Bence - Megértem hogy aggódik Lauráért, de biztosíthatom róla, hogy nekem is ugyanolyan fontos a boldogsága. Soha nem bántanám meg és...
-Ezt már egyszer megbeszéltük. - szakítja félbe apa - Nem is amiatt aggódom igazán hogy most mit gondoltok vagy éreztek, hanem hogy a későbbiekben mi lesz.

-Uram, én teljes mértékben meg tudom érteni aggodalmát, de én csak Laurával tudom elképzelni az életem és ez később sem fog változni. Tudja rengeteg dolgon mentem már át és az ön lánya a legnehezebb időszakban is velem volt, amiért sosem leszek elég hálás, sok mindenen mentünk már át együtt is, ami szerintem bizonyította, hogy a jövőben sem lesz baj.
-Bence ne...nem kell magyarázkodnod. - rántottam el szerelmem szüleimtől és húztam magam után szobámba.

-Figyelj Lau, én teljesen megértem az apád, emiatt ne vesszetek össze. - ültünk le már a szobámban.
-De Bence én szeretlek és ezt apának is el kell fogadnia, tudom hogy még fiatal vagyok, de ő az apám, örülnie kellene, hogy a lánya boldog, nem? - kezdtek könnyek gyűlni a szemembe.
-Jaj Kicsim, nem szeretem amikor sírsz. - ölelt magához Bence.

Bence folyamatosan simogatta a hátam, ami kicsit megnyugtatott, de továbbra se tudtam felfogni, hogy apa miért nem akarja, hogy boldog legyek. A meghitt csendet kopogás zaja törte meg.

-Kislányom? - nyit be kissé tétovázva apa.
-Ha csak kritizálni szeretnél, akkor inkább bele se kezdj. - mondom könnyeimmel küszködve.
-Kérlek, bocsáss meg kislányom. - jött beljebb.
-Apa, miért nem akarod, hogy boldog legyek?
-Nem erről van szó, csak nehéz elviselni, hogy még szinte most volt kislány az én hercegnőm, most meg már lassan férjhez is megy. - érzékenyült el apa.
-Oh apa, én mindig a kislányod maradok. - válaszolom félig nevetve, félig sírva.
-Attól még hogy most ezt mondod, ez nem mindig lesz így. Már most is alig látlak és ez csak egyre rosszabb lesz.
-Ti vagytok a családom, mindig lesz időm rátok, éljek akárhol. - ölelem meg apát.
-Fiam, azt hiszem neked is tartozom egy bocsánatkéréssel. - fordul Bence felé.
-Meg tudom érteni uram, hogy félti a lányát, én is ugyanezt tenném. - mosolygott Bence apára.
-Egyet ígérj meg!
-Bármit.
-Vigyázz az én kis hercegnőmre. - nézett mostmár apa is mosolyogva Bencére.
-Az életem árán is. - nyomott egy puszit a számra Bence.
-Na, menjünk vissza anyádhoz! - állt fel apa.

A délután további részét Bence és apa a nappaliban ülve töltötte a TV előtt. A Forma-1 annyira lekötötte őket, hogy a futam végéig szinte nem is hallottunk felőlük.
-Ezaaaz! - kiabál Bence, így a nappali fele veszem az irányt hogy megnézzem mi történt
-Minek örülsz ennyire? - érdeklődöm.
-Hamilton éppen most esett ki. - nevet.
-És Vettel vezet, úgyhogy ha az utolsó futamon minden jól megy, világbajnok. - folytatja vidáman apa.
-Úgy látom a sport nem csak Dominik és Lili apukáját hozta össze, hanem titeket is. - mosolygok, de már nem is figyelnek rám, sokkal inkább a képernyőn éppen előzgető piros autóra.
-És Kimi mostmár a második. Kettős Ferrari siker.
Mivel nem nagyon tudok beleszólni a témába, inkább visszafordulok a konyha irányába, hogy beszélgethessek egy kicsit anyával.

-És már alig van hátra pár kör és mindkét McLaren pontszerző helyen, ezt nem hiszem el. - hallom apa nevetését, még mielőtt kiértem volna a nappaliból.

Míg a fiúk a Forma-1-et nézték, anyával egy csomó mindent meg tudtam beszélni. Már hiányzott egy kis anya-lánya beszélgetés, neki mimdig mindent elmondhatok és mindig fel tud vidítani, ha rossz kedvem van. Rengeteg jó tanácsot adott a jövőt illetően és elmondása szerint elmondhatatlanul örül, hogy a kislánya végre boldog, hiszen nagyon jól tudja mennyit szenvedtem már a szerelemben.

Késő délután egy családi kártyázás mellett döntöttünk, de mivel Bence nem ismerte a játékot, előtte őt is megtanítottuk.
Annak ellenére hogy állítólag először játszik ilyet, majdnem minden második menetet megnyert, amit természetesen nem hagytam szó nélkül.

Annyira belemerültünk a játékba, hogy azon kaptuk magunkat, hogy már este van. Egy kis könnyed vacsora után célba vettük a fürdőt, majd a szobát, hiszen holnap indulunk vissza a szürke, ám boldog hétköznapokba.

-Azért örülök, hogy apád megbékélt. - mosolygott rám Bence, már lefekvés előtt az ágyban.
-Én is, nem tudom mi lett volna velem, ha nem engedi ezt az egészet. - néztem szemeibe.
-És milyen esküvőt szeretnél? - vigyorgott rám.
-Hm még nem nagyon gondolkodtam rajta, de nem túl nagyot, csak a fontosabb emberekkel és lehetőleg ne a legnagyobb melegben. - kuncogtam.
-Akkor ezen legalább nem fogunk összeveszni. - nevetett Bence.
-Sose gondoltam volna, hogy 19 évesen már menyasszony leszek. - ásítottam egy nagyot.
-Én meg azt, hogy ilyen gyönyörű feleségem lesz. - csókolt meg.
-Még mondhatok nemet. - nevettem.
-Meg ne próbáld. - nevetett Bence is.
-Aludjunk lassan. - csókoltam meg szerelmem, majd kényelmesen elhelyezkedtem ölelő karjaiban.
-Jó éjt Bence!
-Jó éjt szerelmem! - nyomott egy utolsó csókot nyakamra.