Pillantás (Nagy Dominik & Batik Bence) [BEFEJEZETT]

20. rész

Reggel csörömpölésre ébredtem, ami egyet jelentett azzal, hogy anya itthon van. Megfordultam az engem ölelő karok között, majd puszilgatni kezdtem tulajdonosát.
-Hm... Ezt meg tudnám szokni. - nyitogatta szemeit.
-Azt gondoltam. - csókoltam meg.
-Hány óra?
-9 és anya is itthon van.
-Akkor itt az ideje, hogy bemutatkozzak neki. -nevetett.
-Ne félj, ő nem lesz nehéz eset. - nevettem.

Gyorsan felöltöztünk, majd kézenfogva elindultunk a konyha irányába.

-Jó reggelt anya! - köszöntem a nekünk háttal álló anyukámnak.
-Jó reggelt Kics... - akad meg a mondat felénél, amikor észrevette, hogy nem egyedül vagyok.
-Jó reggelt Asszonyom, Batik Bence vagyok. -mutatkozott be illedelmesen.
-Ne asszonyozz itt nekem, csak simán Ági. -ölelte meg anya rögtön Bencét - És mi járatban itt? - kiváncsiskodott.
-Hát kicsit összekaptunk a héten és jöttem békülni. - vakargatta tarkóját Bence.
-És mi a terv mára fiatalok?
-Szeretném megmutatni Debrecent Bencének. -öleltem meg.
-Az szuper és mi lenne ha azután visszajönnétek és együtt ebédelnénk? Addigra elvileg apád is haza ér. - lelkesült be anya.
-Hát nem is tudom... - bizonytalanodtam el.
-Nekem okés. - mosolygott rám szerelmem.

Miután még egy keveset beszélgettünk anyával én gyorsan felöltöztem jó melegen, majd kézen fogva indultunk el sétálni, hogy megmutathassam Bencének hol nőttem fel.

-Nem olyan nagy város Debrecen, mint Pest, de én pont ezért szeretem.
-Sokkal nyugodtabb és csendesebb.
-És ez az én kedvenc helyem. - értünk a nagyerdei parkba.
-Varázslatos hely. - ámult el Bence is.
-Mindig ide jövök, ha egy kicsit egyedül akarok lenni és gondolkodni.

Hosszú ideig csak álltunk és egymást ölelve meredtünk a semmibe, de olyan megnyugtató volt.
-Mindig egyik nagy álmom volt, hogy eljussak egy válogatott meccsre, de azt álmomba sem mertem volna gondolni, hogy ott megtalálom az igazi boldogságot is. - elmélkedtem hangosan.
-Hát én sem gondoltam, hogy a sok műtét és szenvedés után ilyen hamar rám talál a szerelem is, de kicsit sem bánom, soha jobbkor nem tudnál volna feltűnni az életemben.
-Szeretlek. - fordultam meg karjaiban.
-Örökké. - csapott le ajkaimra.

Még sétáltunk egy keveset, de nem sokkal 12 után visszaindultunk.

-Megjöttünk! - kiabáltam be
-Halljuk. - nevetett apa - Várj! Jöttetek? - indult kifelé.
-Öhm... Igen, apa szeretném neked bemutatni a barátom.
-Batik Bence. - nyújtott kezet illedelmesen.
-Németh Sándor. - mérte végig szigorúan Bencét.
-Gyertek beljebb gyerekek! - invitált mindenkit anya-  Megterítek és lehet ebédelni.
-Ági, te már ismered ezt a gyereket? - lepődött meg apa.
-Apa! - rivaltam rá - Neve is van!
-Igen, nemrég találkoztunk.

Gyors leöltözés és kézmosás után végre leültünk ebédelni.

-Farkas éhes vagyok. - simogattam meg a hasam.
-És mit csinálsz a focin kívül? - méregette apa Bencét.
-Öhn... Csak focizom.
-És arra nem gondolsz, ha egyszer lesérülsz vagy kiöregedsz, mi lesz?
-Apa, muszáj ezt? - szóltam rá.
-Igen muszáj, nem szeretem én az ilyen semmittevő focistákat.
-Sanyi! - rivalt rá mostmár anya is.
-Köszönöm, nekem elég volt... - álltam fel az ebéd feléné l- Gyere Bence! - rángattam magam után.

Utat törtek könnyeim miután felértünk a szobámba.
-Jaj kicsim ne sírj már. - ölelt meg.
-De hogy vághat ilyeneket a fejedhez, mégcsak nem is ismer. - szipogtam.
-Majd megbékél, ilyenek a lányos apukák. - nevetett - Gyere már ide! - vont teljesen ölelésébe.

Egy ideig még csak úgy ültünk ott egymást ölelve a szoba nyújtotta kellemes csendben, de sajnos most is eljött a búcsú ideje.
-Lassan mennem kell. - állt fel lassan Bence.
-Mikor találkozunk újra?
-Nem tudom, maximum a válogatott szünetben. Lili biztos jön fel Dominikhoz, vele tarthatnál. - reménykedett.
-Meglátjuk.
-Lekísérsz?
-Még jó!

Gyorsan felkaptam egy kabátot, majd kimentem Bencével az autójáig.
-Vigyázz magadra! - öleltem meg.
-Te is. - csókolt meg.
-Szeretlek. - tapadtam újra ajkaira.
-Én is téged Életem. - nyomott egy utolsó puszit a számra - Szia!
-Szia! - integettem távolodó alakjának.

Még megvártam, amíg látótávolságon kívülre kerül, majd visszaindultam a házunkba.

-Kislányom, várj egy kicsit! - szólított le apa.
-Mit akarsz apa? Még jobban leszidni Bencét?
-Ne haragudj kislányom.
-Én nem haragszom apa, de kérlek ne ítéld el míg nem ismered, nem minden focista ugyanolyan és nem tudod ő min ment keresztül.
-Ez igaz és addig amíg azt látom, hogy a lányom boldoggá teszi, addig nem érdekel kiféle focista ő. De ha megbánt, velem gyűlik meg a bajay
-Köszönöm apa. - öleltem meg.

Miután sikerült megbeszélni a dolgokat apával, felvonultam a szobámba, hiszen eszembe jutott hogy még nem számoltam be Lilinek az eseményekről. Az ágyamra leülve gyorsan kezembe vettem a telefonomat és már hívtam is barátnőmet.

-Nagyon, nagyon, nagyon szeretlek! - kezdtem köszönés nélkül, mikor felvette.
-Ha ennyire szeretsz, igazán mondhatnád gyakrabban is. - válaszol nevetve.
-A tegnapi után fogom is. Neked hála nem csak hogy kibékültünk Bencével, de képzeld mi történt miután hazaértünk... - kezdek bele a mesélésbe.
-Lau, ez túl sok infó. - nevet, de ez valahogy nem az igazi. Tudom hogy örül annak, hogy kibékültünk, de akkor miért ilyen a hangja?
-Minden oké?  -kérdezek rá.
-Persze, miért ne lenne? - vágja rá értetlenkedve, de én tudom, hogy igenis van valami probléma. Jobban ismerem, mint ő saját magát.
-Lili, gyerekkorunk óta ismerlek, ne is próbáld tagadni.
-Igazad van... - vallja be - Dominikról van szó.
-Ugye nem csinált semmi marhaságot? Ha megbántott téged, én tuti elmegyek Varsóig és... - kezdem fenyegetni a srácot.
-Nyugi, Lau, azért még ne tervezd a bosszúdat. - nevet keserűen - Mi lenne ha ezt inkább holnap beszélnénk meg személyesen?