Cserediákként kerültél Szöulba évekkel ezelőtt és annyira megtetszett az egész hely, hogy végül maradtál. Befejezted az egyetemet és egy vállalatnál helyezkedtél el, mint jogász. Eleinte akadtak nehézségek a nyelv miatt, de miután kellően elsajátítottad, komoly nemzetközi ügyekkel bíztak meg a főnökeid.
A kezdeti lelkesedésed egy cseppet sem változott. Imádod a munkád, az embereket, az országot, a kultúrát, mindent.
Egyetlen kisebb szépséghibája van csupán a dolognak.
Amikor Koreába érkeztél, nem gondoltad, hogy annyire nagy látványosság leszel, hogy szinte minden léptedet bámuló szemekkel figyelik az emberek bárhova mész. Bár a bámulás még a legkevésbé kellemetlen része a dolognak. Sajnos nem egyszer futottál már össze olyan társasággal az utcán, akik nem érték be bámulással. Többször akadtál olyan emberbe, akik mindenáron rád akartak mászni és egy sima nem sokszor nem volt elég. Éppen ezért kezdted el kerülni, hogy egyedül kelljen menned bárhová is főleg esténként.
Sokszor, ha későn végeztél, megkérted valamelyik munkatársadat, hogy kísérjen haza, ők pedig szívesen meg is tették. Hamar beilleszkedtél közéjük és bár ők is sokszor érdeklődnek a te kultúrád felé, sosem tolakodóan teszik. Azt a néhány randi elutasítást is normálisan kezelték és nem neheztelnek rád.
Az egyikük, Hoseok különösen is közel került hozzád. Igazi barátokká váltatok az idők folyamán. Őt ismerted meg legelőször, amikor a céghez kerültél. Édes, humoros személyisége azonnal szimpatikus lett neked és ő is élénken érdeklődött felőled. Ő volt az, aki nagy részt bevezetett a helyi hagyományokba és segítette a beilleszkedésed. Tényleg olyan, mint egy védelmező nagy tesó. A legtöbb esetben ő az, aki haza kísér és megvéd az esetleges támadásoktól. Minden utatok vidáman és nevetve telik. Egyszerűen lehetetlen mellette unatkozni. Olyan, mint egy napsugár és te igen hálás vagy azért, hogy a te életed is beragyogja a mindennapos kis vidámságaival vagy éppen a tánctudásával, amivel nem is érted, hogy miért egy multivállalatnál dolgozik és miért nem a színpadon nyűgöz le milliókat nap mint nap.
- T/N! – pattan melléd az említett egy kissé halványabb mosollyal, mint szokott.
- Mi a gond? – pillantasz fel az előtted heverő papírhalomból.
- Ma nem tudlak elkísérni – biggyeszti le az ajkait. – A főnök most szólt, hogy van egy találkozó, ami egy óra múlva kezdődik és nekem kell őt képviselni. De fogalmam sincs, hogy meddig fog elhúzódni. Megkérdeztem Jimint, de sajnos ő sem ér rá – morcoskodik.
- Semmi baj, Hobi – mosolyogsz rá. – Már régóta nem történt semmi szerencsére és remélem, ma sem fog. Egyedül megyek haza. Valamikor úgy is el kell kezdenem, nem terhelhetlek ezzel téged mindig.
- De hát ez nekem nem teher – háborodik fel. – Kiskoromban mindig is egy szép lány testőre akartam lenni. Szóval igazából a gyerekkori álmomat váltod valóra minden egyes este, amikor veled megyek haza – kacsint rád, mire te csak felkacagsz. Pontosan ezért imádod őt.
- Ne aggódj, tényleg megleszek – erősíted meg.
- Jó – sóhajt egyet. – De azért írj majd, ha haza értél, oké? Aggódom, nem szeretném, hogy valami baj legyen.
- Rendben, írok – bólintasz rá mosolyogva. – És ne aggódj, nem lesz semmi baj.
- De ha van, azonnal hívj! Nem érdekel a megbeszélés.
- Oké, oké – hessegeted el. – Igyekezz, mert el fogsz késni.
- Megyek már, megyek – mondja és egy puszit nyom a homlokodra. – Vigyázz magadra.
- Te pedig ügyes legyél – öleled meg egy pár pillanatra.
Nem sokkal azután, hogy Hoseok magadra hagy, te is szedelőzködni kezdesz. Kint már sötét van, pedig alig múlt hat óra, de hát ilyen ez a tél. Magadra veszed a kabátod és egy kis félelemmel, de elindulsz haza felé.
Nem laksz messze a cégtől, sőt a környék sem rossz, egyszerűen csak a kinézeteddel vonzod a fura alakokat. Viszonylag gyorsan haladsz. Nem akarsz feltűnést kelteni azzal, hogy rohansz, de minél hamarabb otthon akarsz lenni. Bátorság ide vagy oda, hiányzik az a biztonság, amit a Hoseok jelenléte nyújt.
Mélyen gondolataidba merülsz és véletlenül neki mész valakinek.
- Sajnálom – hajolsz meg azonnal az idegen felé és már mennél is tovább, amikor utánad kap.
- Ne olyan sietősen, Cicuskám – húz magához, mire hirtelen átjár a félelem. – Egy sajnálomnál többet érdemlek. Főleg egy ilyen helyes is cicától, mint te – simít végig az arcodon.
A torkodat a sírás fojtogatja és képtelen vagy megszólalni. De még arra is, hogy ellökd magadtól. Egyszerűen csak rettegsz és várod, hogy valami csoda történjen, miközben átkozod magad, amiért nem kerestél mégiscsak valakit. De hát te sem élhetsz rettegésben egész életedben. Amikor megérzed a férfi kutakodó ujjait a kabátod alatt, a könnyeid is utat találnak maguknak, miközben a félelem lebénít. Apró csókokkal kezdi behinteni az arcod, ami csak fokozza a félelmed és felkavarja a gyomrod. A belőle áradó alkohol szagától felfordul a gyomrod, de a bénító rettegéstől még mindig képtelen vagy mozdulni. Mikor már a nadrágodat gombolná ki, valahonnan mégis megszáll valami és hatalmas erővel taszítod el magadtól a férfit. Egyetlen másodpercig élvezheted a szabadságot, mert amint magához tér, egy hatalmas pofont kever le neked, amitől a földre esel.
- Pont jó helyen vagy, Cicus – ragadja meg a hajad és a fejed az ágyéka felé rántja. Megpróbálsz küzdeni, de láthatóan erősebb nálad. Egyik kezével a nadrágját csatolja ki, a másikkal a fejedet tartja szorosan, hogy ne menekülhess.
- Engedd el! – érkezik mögüled hirtelen egy ismeretlen, mély hang, mire megkönnyebbülsz.
- Hogyisne, az én játékszerem – markol a hajadba, mire felvisítasz a fájdalomtól. – Keress magadnak sajátot.
- Azt mondtam, engedd el – érkezik mellétek az idegen és a férfit megragadva taszítja el tőled jó messzire, aki végül a kukának csapódva ér földet. – Jól vagy? – térdel azonnal melléd és ujjait a hajadba vezetve kezdi simogatni a fejed, hogy enyhítse a fájdalmat. – Bántott? – kérdezi, mire csak megrázod a fejed, de megszólalni képtelen vagy.
A férfi időközben felkel és felétek sétál, mire védelmeződ feláll és megüti a férfit. A reccsenésből ítélve eltört az orra.
- Takarodj innen – ripakodik rá, majd melléd lépve segít fel. – Haza kísérlek – mondja mosolyogva. Még csak most veszed szemügyre az arcát. Jóképű, markáns kinézetű egy édes mosollyal az ajkain.
- Köszönöm – motyogod halkan, de még mindig remegsz a félelemtől, amit ő is észrevesz.
- Megölelhetlek? – kérdezi, mire csak a mellkasára dőlsz és pillanatok alatt tör elő belőled a zokogás. Szorosan fonja köréd a karjait és kezd el ringatni. – Semmi baj – ismételgeti – ,semmi baj.
Néhány perccel később sikerül magad annyira összeszedni, hogy el tudjatok indulni.
- A nevem Taehyung – mutatkozik be megtörve a csendet.
- T/N vagyok – mosolyogsz rá már egy sokkal nyugodtabban. – És nagyon köszönöm, amit értem tettél – hajolsz meg felé.
- Bárki megtette volna – mosolyog rád. Széles, téglalap alakú mosolya egy pillanat alatt elvarázsol.
- Azért meghálálhatom valamivel? – kérdezed, mikor már a ház előtt álltok, ahol a lakásod van.
- Hát – vakargatja a tarkóját. – Tudod, elég új vagyok a városban és nem igazán ismerek senkit. Esetleg, ha lenne kedved találkozni velem máskor is... az... szóval az úgy jó lenne – fejezi be édesen elpirulva.
- Nagyon szívesen – mosolyogsz rá kedvesen. Pontosan tudod, hogy milyen, mikor új helyre csöppen az ember és nem ismer senkit.
- Akkor mondjuk holnap egy kávé? Szívesen eléd megyek – ajánlja fel.
- Rendben – egyezel bele és megadod neki a cég címét. – És még egyszer, nagyon köszönöm.
- Akkor holnap. És nagyon szívesen – kacsint rád, majd hazafelé indul.
A másnapi találkozótokat még rengeteg másik követte. Szép lassan ő is beilleszkedett, közös baráti társaságot alakítottatok ki. Mint megtudtad, a városban nyitott egy tánciskolát, így Hoseoknak is bemutattad, hogy kedvenc Napsugarad is kamatoztathassa a tánctudását valahol.
Most is épp egy táncversenyre igyekszel, ahova nem kis unszolás után Taehyung is benevezett, mint versenyző.
- Úgy örülök, hogy itt vagy – ölel magához és egy puszit nyom a nyakadba. Nos igen, talán egy kicsit közelebb is kerültetek egymáshoz a hónapok folyamán, mint egy sima baráti kapcsolatban szokás. Nem rég jöttél rá, hogy nagyon is tetszik neked, de nem tudod, hogy ez mennyire kölcsönös.
- Ügyes leszel – suttogod vissza és megcirógatod a tarkóját.
- Mert nekem van a legszebb szurkoló lányom – mondja, majd egy gyors puszi után el is siet, hogy felkészüljön.
- Lemaradtam valamiről? – lép melléd Hoseok, aki az elsődleges támogatója a kapcsolatotoknak, ami amúgy nem létezik, de őt ez nem zavarja.
- Csak barátok vagyunk – vágod rá egyből.
- Ahha – mondja. – Hát mi is, engem mégse ölelgetett úgy, mint akit el se akar engedni – teszi hozzá vigyorogva, mire te csak elvörösödsz.
- Inkább üljünk le.
A verseny fantasztikus. A táncosok nagyon ügyesek, egy-két koreográfia láttán csak a szádat tátod, hogy mennyire jók. Mikor aztán Taehyung kerül a színpadra, még pislogni is elfelejtesz. Annyira erőteljesen és gyönyörűen táncol, hogy arra szavak sincsenek. A melletted lévő lányoknak is bejön a látvány, ami miatt furcsa keserűséget érzel csak. Ez lenne a féltékenység?
A verseny végül holtversenyben, de Taehyung győzelmével zárul és még a különdíjat is bezsebeli. Az eredményhirdetés után boldogan ugrasz a nyakába.
- Gratulálok – öleled magadhoz szorosan megmutatva a lányoknak, hogy kihez is tartozik ez a csodapasi, ahogy ők nevezték.
- Megünnepeljük? – kérdezi mosolyogva a szemeidbe nézve. – Kettesben? – dönti a homlokát a tiédnek.
- Velem ne is foglalkozzatok – tolja be a fejét Hoseok kettőtök közé, mire ti csak nevetve engeditek el egymást. – De sajnos ma nem érek rá – vigyorog. – Szóval csak hajrá az ünnepléssel – kacsint rátok, majd egy baráti ölelés után lelép.
- Ez az ember nem komplett – csóválja meg a fejét nevetve Taehyung. – Szóval ünneplés? Mondjuk egy közös főzőcske nálam? – kérdezi mosolyogva és a karját a derekad köré fonva kezd el az autója felé terelgetni.
- Rendben – egyezel bele.
Hamar meg is érkeztek a lakásához. Mivel azonban túlságosan is lusták vagytok, inkább rendeltek.
- Pizza? – kérdezi könyékig túrva az éttermes lapok között.
- Nekem oké.
Végül sikeresen megrendeli a vacsorát és amíg vártok, egy üveg bor és halk zene társaságában beszélgettek. Amint azonban megérkezik a pizza, azonnal rávetitek magatokat az utolsó szeletig elpusztítva azt.
Egy-egy pohár bor társaságában ültök a kanapén, amikor felcsendül Ed Sheeran Perfect című száma.
- Úgy szeretem ezt a dalt – mondod mosolyogva, mire felpattan mellőled.
- Szabad? – lép eléd vigyorogva és a kezét nyújtja feléd.
- Szabad – feleled és elfogadod a feléd nyújtott jobbot.
Szorosan összeölelkezve ringatóztok a dalra olyan nyugalmat és harmóniát teremtve magatok körül, hogy teljesen belefeledkezel a pillanatba. Érezni magad körül a szorosan ölelő karjait, biztonságot ad. Érezni férfias illatát, amik szinte elbódítják az érzékeid.
- Csukd be a szemed – suttogja néhány csendes perc után továbbra is lágyan ringatva téged. Engedelmeskedve neki lehunyod a szemed. Pillanatok múlva puha ajkakat érzel meg a tiédnek nyomódni. A szíved szinte majd' kiugrik a helyéről, a pillangók pedig örömtáncot járnak a gyomrodban, ahogy Taehyung megcsókol. Kezeid utat találnak a hajába, mire ő csak mosolyogva mélyíti el a csókot. – Azt hiszem, én is megtaláltam a tökéletest – suttogja, miután elváltok egymástól, továbbra is szorosan összesimulva. – Sőt, meg is nyertem – nyom egy óvatos puszit az ajkaidra és szorosan átölelve téged ringatózik továbbra is a felcsendülő zene lágy dallamára.