Németh Laura szemszöge
-------------------------------------
Reggel kicsit nehéz volt felkelni, mert eléggé elhúzódott a kis beszélgetésünk Lilivel, de muszáj volt, mert Bencével megbeszéltük, hogy meglátogatjuk szüleinket és elmondjuk nekik is a nagy hírt.
-Ébredj Szerelmem, lassan indulnunk kellene. - suttogtam a még mindig nyugodtan szuszogó szerelmemnek.
-Mmm csak még 10 percet.
Nagy nehezen Bencének is sikerült összeszednie magát, így nem sokkal tíz előtt el is indultunk Szegedre.
Az út eléggé eseménytelenül telt. Mivel elég hosszú volt, így körülbelül a felénél be is aludhattam, mert Bence simogatására ébredtem.
-Megjöttünk Kicsim. - nyomott egy csókot ajkaimra.
-Máris?
-Megérkeztünk! - kiabált Bence, miután beléptünk a házba.
-Na végre! - érkezik Bence anyukája a konyha felől.
-Szia anya. - puszilta meg szerelmem édesanyját.
-Örülök hogy itt vagytok. - puszilt meg engem is - Nagyon jól nézel ki kislányom. - mosolygott rám Bence anyukája.
-Köszönöm. - pirultam el.
-Gyertek beljebb, cuccoljatok le, hamarosan kész az ebéd. Bence, a kedvencedet főztem. - mosolyog ránk.
Miután birtokba vettük Bence régi szobáját, kézen fogva indultunk vissza a konyhába.
Alig hogy leértünk az emeletről, nyílt is a bejárati ajtó és Gergőt pillantottam meg Samuval az ölében, aki ahogy meglátott minket rögtön leugrott Gergő öléből és visítva rohant felénk.
-Lauraaaa - szaladt felém boldogan, majd átölelt.
-Szia Samu! - üdvözöltem nevetve.
-Szia Samu! - köszön Bence is, de a kisfiú csak int neki, továbbra is engem ölelve - Ez mostmár nem vicces, tényleg konkurencia lett a kissrác. Ellopja a barátnőmet és nem is foglalkozik velem. - nevet kínosan.
-Mit jelent a konk...? - értetlenkedik Samu a számára ismeretlen szó hallatán.
-Gergő, ugye megvettétek, amit kértem? - kérdezi Bence időközben újra felbukkanó anyukája.
-Persze, be is teszem a hűtőbe, csak előtte még szeretném nézni ahogy Bence féltékenykedik egy 3 évesre. - nevet az említett.
-Ajj hagyjuk inkább a témát. - indulna el Bence a nappali felé.
-Ne olyan hevesen kisfiam, kész az ebéd, úgyhogy inkább arra vedd az irányt. - szól utána anyukája.
-Kajaaa! - megy Samu az étkező felé.
-Először kézmosás. - fogja meg Gergő a kisfiú kezét.
Mikor mindannyian helyet foglaltunk az asztalnál, mostmár Bence apukájával is kiegészülve, hozzáláttunk az ebédhez.
-És mi újság fiatalaok? Milyen volt Németország? - érdeklődött Bence anyukája már az ebédnél.
-Nagyon jó volt. - mosolyogtam - Először Münchenben néztünk meg pár dolgot, a Neuschweinstein egyszerűen lenyűgöző volt, aztán másnap a meccs nagyon izgalmas volt, vasárnap pedig néhány dortmundi látványosságot is megnéztünk. - meséltem lelkesen.
A leves és főétel után desszertet is kaptunk.
-Gergő! Hát ez nem igaz... Világosan megmondtam... - motyogja Bence anyukája, ahogy a sütivel a kezében belép az étkezőbe.
-Mi az? Nem ezt kellett volna hoznom? - értetlenkedik Gergő.
-Eltaláltad kisfiam. Na mindegy, ez is jó lesz. - int egyet.
Ebéd után, amitől őszintén szólva mindjárt kidurranok, átvonultunk a nappaliba, hiszen a család is szerette volna felköszönteni az ünnepeltet.
-Tudom, hogy már nem vagy kisfiú, de mégiscsak a mi pici fiúnk maradsz és szerettünk volna meglepni téged, jobban mondva titeket. - adott át egy kis borítékot Bencének édesanyja, már a nappaliban ülve - Igazából nagyon megkedveltünk téged Laura, szinte már a családunk tagja vagy és látom hogy a fiamat is milyen boldoggá teszed, így gondoltuk ez hasznos lehet számotokra hiszen el tudom képzenimilyen stresszes lehet az egyetem is és egy kis kikapcsolódás sosem árthat. - mosolygott.
-Nagyon szépen köszönjük. - mosolyogtunk az idősödő anyukára, ugyanis a boríték egy wellness hétvégét tartalmazott két személyre .
Ezúttal sem bírtam ki meghatódás nélkül. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy nem csak életem szerelme áll mellettem, de a szülei és az egész családja is elfogadott.
-Hát én nem leszek ilyen megható. - nevetett Gergő, majd egy kis csomagot adott át Bencének.
-Ez most komoly? - nevetett Bence az ajándék láttán - Ezt nem is én szeretem, ez a te kedvenced játékod. - mutatott az új Xbox játékra.
-Legalább ha legközelebb megyek hozzád, már tudok vele játszani. - nevetett.
-Hát te nem vagy normális. - nevetett Bence - Na de mi sem feledkeztünk meg rólad, ha már az ünneplésről lemaradtunk. - adta oda közös ajándékunkat Bence.
-Király, köszönöm. - próbálta fel a Lewandowski névvel ellátott mezt.
-És egyenesen Németországból. - vigyorogtam.
-Mégegyszer köszönök mindenkinek mindent, de azt hiszem Lautól kaptam a legnagyobb ajándékot. - nézett rám mosolyogva Bence, miután mindenki visszaült a kanapéra.
-Mit? - kiváncsiskodott Bence anyukája.
-Igent mondott. - nézett vigyorogva mélyen a szemembe, ami hallatán mindenki ledöbbent.
-Na mivan bátyus, ennyire elvették az eszed? - nevetett Gergő, mire édesanyja hátba vágta.
-Hát gyerekek ezt nem gondoltuk volna, de nagyon örülünk hogy megtaláltad az igazit kisfiam, itt volt már az ideje, hogy boldog légy. - ölelte meg könnyes szemekkel Bencét az anyukája.
-Üdv a családban Laura, nagyon örülünk, hogy téged választott Bence. - puszilt meg engem is.
-Ez mit jelent? Laura is velünk fog lakni? - csillantak fel Samu szemei és rögtön kipattant Gergő öléből és átült az enyémbe.
-Nem, de mostantól sokkal gyakrabban találkozhatunk. Akár itt, akár Bencénél. - mosolygok a kisfiúra.
-De jó! És akkor játszhatunk együtt!
-De ugye engem nem hagytok ki a dologból? - kérdezi nevetve Bence.
-Hát, nem is tudom... - húzom a dolgot, mire Samu is nevetni kezd.
-Már megint összefogtak ellenem... Lassan a saját menyasszonyom jobban szereti őt, mint engem. - játsza a sértődöttet Bence.
-Szeretlek Laura! - tetézi Samu.
-Én is téged, Samu. - válaszolom nevetve.
A nagy családi összejövetel után már nem sokáig tudott egy helyben maradni az ölemben üldögélő kis törpe, így útjára engedtük.
Miután megunta a kisautóit, leült rajzolni a nappaliban.
-Nézd Laura, ez te vagy! - mutatott egy pálcikaemberre.
-Oh nagyon ügyes vagy, és ezek kik? - mutattam a többi emberkére.
-Ez itt Bence, Gergő, nagymami, nagypapi és anyáék. - mutogatta végig a kis pálcikaembereket - Rajzolsz nekem egy autót? - nézett rám kiskutya szemekkel. Hát lehet ennek a gyereknek nemet mondani?
-Hát nem igazán tudok rajzolni, de megpróbálom. - ültem le mellé.
Sajnos a rajztudásom most is cserbenhagyott, így egy autóra csak nyomokban emlékeztető valami lett az eredmény, de Samunak szerencsére ez is tetszett.
Egészen vacsoráig közösen játszottunk, majd Samu kérésére leültünk rajzfilmet nézni.
Kényelembe helyeztük magunkat a kanapén Samuval és szeretett nagymamájával és a kisfiú kívánságára Thomas, a gőzmozdonyt kezdtük el nézni. Bevallom őszintén kicsit unalmas volt és hát igazából gyerekkoromban sem csíptem ezt a mesét, de nem tudtam nemet mondani ennek a kis energiabombának.
Samu annyira belemerült a mesébe, hogy a végén már az ölemben szundított. Mondjuk nem is csodálom. Egész nap csak rohangált vagy játszott. Egy percre se tudott leülni.
-Azt hiszem elviszem aludni a kis manót és mi is lefekszünk aludni, ti még nyugodtan maradjatok fiatalok. - mosolyogtak ránk a Batik szülők.
-Jó éjt! - köszöntünk el kórusban.
-Nem nézünk még valami filmet? - nezett ránk Gergő.
-Nekem mindegy, kicsim? - nézett kérdőn rám Bence.
-Nekem is jó. - fészkeltem magam szerelmem ölelésében.
Egy nagyon jó vígjátékot néztünk, aminek mire vége lett már 10 is elmúlt, így mi is elindultunk szobánkba.
-Jó éjt Gergő! - köszöntem el a fiatalabb Batiktól.
-Jó éjt!
-Na végre, hogy az enyém vagy. - tapadt rögtön ajkaimra, alighogy beléptünk a szobába.
Szenvedélyesen kezdte ízlegetni ajkaimat, miközben derekamnál fogva húzott még közelebb magához. Lassan hátrálni kezdett velünk egészen az ágyig, ahova gyengéden ledöntött és fölém magasodott. Először nyakam kezdte csókjaival ostromolni, miközben meleg kezeit pólóm alá vezette. Nagy sóhajokkal jeleztem, hogy tetszik amit csinál. Hirtelen megállt cselekedetében és mélyen a szemeimbe nézett.
-Fantasztikus anya leszel, a gyerekeink nagyon szerencsések lesznek.
-Ez meg hogy jutott most eszedbe? - csodálkozom, mire Bence felül, engem is magával húzva.
-Tudom hogy viccelődök azzal, hogy Samu mennyire kedvel téged, de tényleg jó látni hogy ennyire jól kijössz vele és a családommal. Már beszéltünk a gyerektémáról és tudom, hogy te még nem igazán gondolkodtál a dolgon, de én tényleg szeretnék tőled gyerekeket. - mondja, miközben én csak a kezemet bámulom, ami neki is feltűnik, így ujjait állam alá helyezve maga felé fordít.
-Ezt komolyan mondod?
-Persze, nálad jobb anyát el se tudok képzelni. Na meg persze anya is remek, de az más dolog. - nevet.
-Én annyira szeretlek Bence, én is szeretnék majd gyerekeket és csak is tőled, félre ne értsd, de tudod még alig múltam 19, előbb szeretném elvégezni az egyetemet aztán...
-Imádlak Laura. - folytotta belém a szót egy csókkal, majd újra eldöntött az ágyon - Addig várok rád, ameddig csak kell, akár életem végéig is. - nézett mélyen a szemembe.
Ezúttal én tapadtam ajkaira és mintha ezer éve nem csókoltuk volna a másikat úgy faltuk egymást. Lassan megszabadított felsőmtől és felsőtestem kezdte apró csókokkal behinteni, amit nem bírtam ki halk sóhajok nélkül. Hirtelen fordítottam helyzetünkön és most én szabadítottam meg felsőjétől, majd kínzó lassúsággal kezdtem izmos mellkasát végigcsókolni, amit mély, férfias morgással díjazott és újra maga alá gyűrt. Éppen nadrágomtól szeretett volna megszabadítani, de én leállítottam.
-Ezt ne most. - kuncogtam.
-De miért? - értetlenkedett.
-Itt vannak a szomszéd szobában a szüleid és az öcséd is. - szégyelltem el magam.
-És? Ők is tudják, hogy az unokát nem a gólya fogja hozni. - nevetett.
-Hülye. - csaptam karon.
-Na gyere. - ült fel velünk és húzott karjaiba.
-Tudod mindig is imádtam a focit, de valahogy abba sose gondoltam bele, hogy focista férjem lesz. - mosolyogtam Bencére.
-Pedig a korodbeli lányok ölni tudnának a gazdag és jóképű focistákért. - nevetett - De komolyra fordítva a szót, én sem épp számítottam arra, hogy a legnehezebb időszakban találom majd meg az igazit. Azt meg főleg nem, hogy létezik egy ilyen szép és okos lány. - csókolt meg.
-Szeretlek Bence.
-Én is, örökké. - adott egy lágy csókot, majd kényelembe helyezkedve hajtottuk álomra fejünket.