Csemer Lili szemszöge
----------------------------------------------
Borzalmas hétvége volt. A buli jó volt és társaságom is volt, hol Petra, hol Dibusz személyében, de Dominikon egyszerűen nem tudtam magam túltenni. Ő kezdeményezte a csókot, azt ígérte felhív, ehhez képest még csak hozzám se szólt egész este. Azt hiszem ennyi volt, részegen rossz döntést hozott és kész. Egyedül azt sajnálom, hogy ezzel egy esetleges barátságot is tönkretett közüttünk. Azt hiszem ideje lesz lezárni ezt a témát és továbblépni, hiszen idén sokkal többet kell az iskolára koncentrálni, mint eddig. Na és persze továbbra is fontos szerepe van az életemben a fotózásnak, azt se hanyagolhatom.
A suli az egyik legnehezebb szakaszába ért. November van. Lassan itt a félév, az egyetemek megjelölése a tovább tanuláshoz, na és persze minden tanárnak most jutott eszébe, hogy el kellene kezdeni készülni az érettségire. Az egyetlen kikapcsolódást a fotózás jelentette. Még Lau-ra se volt annyi időm, mint eddig. Szerdán Misi bácsi felhívott, hogy a hétvégi debreceni meccsen kellene a segítségem. Természetesen elvállaltam, ennyi pihenést megérdemlek a nagy hajtás közepén.
Szombaton izgatottan indultam el a Nagyerdei Stadionba. Már egy éve, hogy be-be ugrok egy-egy alkalomra, de az idei szezonban még nem volt rám szükség, így örültem a hívásnak.
-Már itt is vagy Lilikém?
-Igen Misi bácsi, alig vártam, hogy újra itt lehessek a pálya szélén. - mosolyodtam az idősödő férfira.
Misi bácsi egyébként a csapat mindenese lényegében, mindig ott van ahol szükség van rá.
-Tessék hoztam neked egy melkényt és a csapat fényképező is itt van. - adta kezeimbe az eszközöket - De előtte szeretnék valakit bemutatni neked. - mosolygott rám.
-Ő itt Marci az unokaöcsém, ő az új sajtós. - mutatott be egy huszonéves srácot.
-Örvendek, Csemer Lili. - mosolyogtam rá.
-Kovács Marcell. - nagyon aranyos mosolya volt.
Miután megismertem Marcit mehettem is fotózni a bemelegítő csapatot, akik időközben megérkeztek a pályára.
Miután véget ért mérkőzés és az emberek többsége már hazaindult, megkerestem Misi bácsit hogy visszaadjam a kölcsönadott felszerelést.
Már épp indultam volna haza, amikor valaki utánam szólt.
Megfordulva Marcit láttam, aki éppen kocogva próbált utólérni.
-Lili, várj! Figyelj, nem lenne kedved beülni valahova? Mivel új vagyok a csapatnál szeretném megismerni az itt dolgozókat, na meg a környéket sem teljesen ismerem még.
-Hát nem is tudom... - végül is mi veszíteni valóm van, gondoltam - Tudod mit? Rendben. Ismerek pár sarokra egy jó kávézót.
-2 perc és összepakolom a cuccom. - futott az öltözőbe.
A kávézóban ülve mindketten rendeltünk, miközben megkértem Marcit hogy meséljen magáról.
-Kovács Marci vagyok, 22 éves, az ELTE-n végeztem média szakon.
-Komolyan? Én is ott szeretnék továbbtanulni.
-Micsoda véletlen. Ha bármikor szükséged lenne valamilyen tanácsra, akkor nyugodtan szólj. -mosolygott.
Elég sok mindent megtudtam Marciról és nagyon szimpatikus srác, jól éreztem magam vele. Miután számot cseréltünk, elindultunk haza, mert már elég későre járt. Apa otthon számon is kért "kisebb" késésem miatt.
-Kicsim a frászt hoztad ránk, merre jártál?
-Ne haragudjatok csak a meccsen megismertem Misi bácsi unokaöccsét és beültönk egy kávézóba. Fel sem tűnt, hogy így elszaladt az idő.
-Semmi baj, csak legközelebb legalább egy sms-t írj! - rótt meg apa.
Mielőtt lefeküdtem aludni kaptam egy sms-t Marcitól, amelyben csak egy jóéjt üzenet volt, de nagyon jól esett a gesztus. És fel sem tűnt, de Dominikot is sikerült kivernie a fejemből.
Másnap Lau átjött tanulni a jövőheti matekdogára.
-Na jó, elég volt! - csattan fel hirtelen.
-Tudom, én is utálom a matekot...
-Nem a matekról beszélek.
-Hanem? -értetlenkedtem.
-Mióta itt vagyok, folyamatosan rezeg a telefonod. Kivel beszélgetsz? Csak nem kibékültetek Dominikkal? - lelkesült be.
-Dehogy... - fintorogtam.
-Akkor mégis kivel? - értetlenkedett, mintha Dominikon kívül nem létezne más srác a Földön.
Épphogy csak befejeztem a mesélést Marciról, amikor anyukám belépett a szobába.
-Leveled jött kicsim. - adta a kezembe a borítékot.
-Mégis kitől? -gondolkodtam hangosan, miközben már bontottam is a papírt.
-Ezt nem hiszem el... - suttogtam.
-Mi az? - kérdezte egyszerre Lau és anya is.
-Nyertem, én tényleg nyertem... -mivel még mindig nem mondtam semmi értelmeset, Lau kivette a kezemből a lapot.
Tisztelt Csemer Lili,
Örömmel értesitjük Önt,hogy a 2016.augusztus 25-én meghírdetett pályázatunk közös megegyezés és a profi zsűri által Önt választottuk a pályázat győztesének. Ennek értelmében egy éves ösztöndíjat nyert Varsó egyik legnevesebb egyetemére. A díjat pénteken a városházán veheti át.
Üdvözlettel,
Komlós János
Zsűri elnök
-Úristen Lili, ez komoly? - ordibálta Lau, majd anyának is megmutatta a levelet.
-Nagyon büszke vagyok rád! - érzékenyült el anya.
-Hm...Varsó? - gondolkodott el barátnőm.
-Igen, miért?
-Semmi-semmi... - vigyorgott, mint aki éppen összeesküvést tervez.
-És mik a részletek, hol vagy mikor? Meddig kell ezt eldöntened? - kérdezősködött anya.
-Nem tudom, gondolom pénteken mindent elmondanak.
Laura végül egész nap maradt nálunk. Tanulás után még filmeztünk, majd olyan 8 felé hazament Lau. Az esti tehendők után írtam egy sms-t Marcinak is a nagy hírről, aki megígértette velem, hogy megünnepeljük.
Nem hiszem el hogy tényleg engem választottak ki. Hihetetlenül izgatott vagyok a lehetőség miatt, bár azért ott motoszkál a fejemben, hogy az ösztöndíj egyet jelent azzal hogy egy évig nem fogom látni Laut és a családomat is csak ritkán. De ezt az esélyt nagy hiba lenne elszalasztani.