C A L U M
Borzalmasan hasogatott a fejem a tegnap este történtek után. Azt hittem nem élem túl. Valami van az erőmmel, és rohadtul nem tudom mi, de ha megsebesülök, nem gyógyul be magától.
Lementem inkább az irodámba és behívtam Robert-et.
-Mi van főnök?
-Elintéztétek a feladatot?
-Sima ügy volt. Vérzel? - kérdezte teljes aggodalommal.
-Ne foglalkozz te ezzel. Kimehetsz! - intettem az ajtó felé.
Megnéztem az oldalamat és a szúrt sebből nem akart elállni a vérzés. Remegő kezekkel bámultam a véres kezeimet. Az ájulás kerülgetett, mikor egy öreg nő begyógyította azokat.
Hirtelen felpattantam.
-Te meg ki a faszom vagy? - néztem rá s fegyvert ragadtam.
-Aki megmentett fiam?
-Ki vagy te?
-A nevem Chloe. Boszorkány vagyok - mosolygott rám.
Csoda hogy a botoxtól tudott olyat is. Letettem kezem és oda léptem hozzá. Elővett egy kést és tenyerébe vágott vele. Mutató ujjával mutogatott, ezzel utalva, hogy menjek oda hozzá. Megfogta kezem s nekem is ugyan azt csinálta. Össze érintette sebes kezeinket és motyogni kezdett valamit. Eltűnt a vágás, majd hirtelen belém vágta kését. Kihúzta, a seb pedig eltűnt azonnal.
-Ezt.. Hogy?
-Szívesen.
-De miért?
-Megérdemled hiszen. Vagy nem?
-Mit akarsz cserébe?
-Ohh én semmit.
-Akkor miért tetted?
-Na jó, nem ingyen volt - nevette el magát - lenne pár kérdésem hozzád.
-Mégpedig?
-Te ölted meg June Hardy-t, igaz?
Nevetni kezdtem.
-Ezért jöttél?
-Is.
-Megölni azt a nőt akit a világon a legjobban szerettem nem volt túl kellemes tudod.
-Csak nem visszatértek az emlékeid?
-Egy évvel a történtek után.
-És a fiad?
-Mi van a fiammal?
Értetlenül bámult rám.
-Nem te voltál?
Felpattantam és kést ragadtam. A nyakának szorítottam. Gyilkos pillantást vetített felém és egy pillanat alatt neki repültem a falnak.
-Nem szeretem, ha így nekem rontanak édesem - kacsintott rám - a fiad meghalt.
Felnevettem.
-Hazudsz.
-Már miért tenném? Hiszen neked semmit nem jelentettek.
-Erős túlzás ez.
-Na persze. Az anyjuk torkát habozás nélkül elvágtad, mert pár idióta befolyásolt.
-Nem emlékeztem rá! - ordítottam el magam.
-Tudat alatt igen, csak nem akartad elismerni. Elnyomtad az érzéseket iránta, ugye Calum?
-Nem számít! Meghalt!
Fél mosolyra húzta a száját.
-Vagy nem? - kérdezte, mire reagálhattam volna pedig eltűnt.
Hevesen kezdett verni a szívem.
June élhet?
Az hogy lehet?
Megráztam a fejem és inkább visszaültem az asztalomhoz. Egy évvel a történtek után, tudtam hogy Luke és Zoe vadásznak rám. Na meg hogy Summer. Nem mehettem hozzájuk vissza, hogy „ohh bocsi, már emlékszem".
Ezért felszívódtam.
Minden egyes nap lejátszódik bennem a pillanat amikor meghal. Amikor elszáll belőle az élet és annyit mondd nekem, hogy szeret.
Gyűlölöm magam emiatt.
Az pedig, hogy Calum meghalt.. Nem én tettem. Nem lettem volna képes rá.
Gondolataim félbeszakította, hogy Robert berontott hozzám.
-Főnök, ennek nem fog örülni.
-Mi van?
Elém dobott egy aktát.
Kérdőn néztem rá, majd kinyitottam.
A mappában Summer képe volt, na meg, hogy meghalt egy tűz balesetben. Ugyan ez Emily-vel.
-Mikor történt?
-Az este. Sajnálom uram.
Eldobtam az aktát és rágyújtottam.
-Kimehetsz.
Kiment én pedig inkább csak próbáltam elfelejteni, amint az imént olvastam.
Ez most vagy valami rossz vicc, vagy igaz?
Elegem volt abból, hogy ebben a bunkerben éljek.
Apuci elindul világot látni.
Gyerekek mi ez a tiz ezer vote? Potyognak a könnyeim, de komolyan.
Köszönöm.
És a 701 követést is.
Szerelmes vagyok mindenkibe. 💖