"Kicsim aludj szépen, csillag ragyog fenn az égen,
Álmodj tündért, paripát, kék pillangót, katicát.
Kincsem aludj szépen, harmat csillog kinn a réten,
Hajnalmadár szárnyán szállj, pille könnyű felhőn járj.
Aludj, kicsim aludjál, feljött már a csillag,
Bárány, csikó, csengős boci hazafelé ballag." - hallom anya ringatóját.
Anya ringatóját?
De én.. Meghaltam..
Vagy...?!
Kipattantak a szemeim és egy fehér szobába találtam magam.
Egy gumiszobában.
Kényszerzubbonyban.
Felálltam és körbe-körbe kezdtem járkálni, akárcsak egy eszelős.
De ha én élek..
Akkor a többiek?
És Calum?
És Zoe?
Itt vannak?
Vagy meg.. Neeem, nem June. Ha te nem haltál meg ők sem.
Nekem meg kell.. Meg kell találnom Calum-ot. És a többieket.
De mióta lehetek itt?
Ordítozni kezdtem, mire kinyílt az ajtó. Egy szőke hajú fiú jött be, talpig fehérben és lerakott nekem kaját.
- Felkeltél, végre - mosolygott rám kedvesen.
- Milyen nap van ma?
- Szerda. Miért akarod tudni?
- Mióta vagyok itt?
- Pár hónapja.
Hónapja?! Jézus isten..
- Hé, így hogy egyek? - kérdeztem s a kényszerzubbonyra pillantottam.
- Ja, ne haragudj. De ígérd meg kérlek, hogy nem csinálsz semmi rosszat!
Ohh hogyne. Kiszabadított a zubbonyból és egyből a torkára tettem mindkét kezem és megráztam, finoman. Neki nyomtam a falnak.
- Mi a neved?
- Dan.. - habogta s láttam, rajta hogy próbálja tartani magát.
- Hol van Zoe?
- Zoe?
- Zoe Momsen.
- 13-as szoba.
- Luke Hemmings? Michael Clifford, Ashton Irwin és Calum Hood? Matt?
- Ők mindannyian a megyei börtönben vannak. Halálra lettek ítélve. A te kis bandád!
Nyeltem egy nagyot.
Halálra?
- Me.. Meghaltak?
- Nem. Tudtommal.
- Louis Tomlinson?
- Ohh, Louis! Ő jóba van az igazgatóval. Tulajdonképp, ő javasolta, hogy idekerülj.
Egyre szaporábban vettem a levegőt idegességemben.
- Nem, ezt nem..
- De igen. Innen nem fogsz kijutni June. Jobb, ha elfogadod és elengedsz.
Annyira dühös voltam, hogy valakin le kellett vezetnem, így halálra sokkoltam. Átvettem a ruháját, kivettem belőle egy kést. Fura, kést tartanak ezek.. Ezek az ápolók? Megvontam a vállam, megfordítottam a bokszerben lévő fiút és a hátába véstem, hogy „meg foglak találni". Ezt üzenve Louis-nak. Hosszú hajamat fehér pólóba tűrtem és megfogtam a tálcát, amit ez a srác hozott be nekem, azután elindultam Zoe felé lehajtott fejjel. Senki nem vett észre, szerencsére. De nem volt sok időm. Kinyitottam az ajtót és ott feküdt a sarokba. Akárcsak egy őrült. A falba nyomta szinte az arcát, rám se nézett. Leraktam a tálcát s lehajoltam hozzá.
- Zozy... Zoe.. Haho, én vagyok az! - szólítgattam, mire megfordult.
Könnybe lábadtak szemei.
- June....
- Sshh. El kell innen tűnnünk. Gyere! - mondtam s levettem róla a kényszerzubbonyt és a vészkijáraton át kimentünk.
A parkolóban megpillantottam egy motorost, odamentem hozzá, vállára tettem a kezem s lesokkoltam.
- June..
- Mi van? Menjünk már! - mondtam s felültem a motorra - Gyere már! - parancsoltam rá, mire szót fogadott.
- Várj. Luke.. Luke még él?
- Reménykedjünk benne. Mininél előbb lelépünk, annál több időnk lesz kitalálni valamit.
Átkarolta a derekam s fejét a hátamra hajtotta.
Elindultunk.
Végig Calum járt a fejemben.
Tudnom kell, mikor „végzik ki" őket. Minél hamarabb. Muszáj meg mentenem őket.
Mentenünk.
Muszáj lesz.
Louis-al pedig végleg le kell számolnom.