Az életem értelme

27.fejezet

Miután mindenki lefeküdt, sikerült nekem is elaludnom, bár nem tudom hogyan. Ezután reggel a csodálatos ébresztőmre keltem. Sőt. Igazából minimum három ébresztőre keltem. Kinyitottam a szemeimet, és kinyomtam a telefonomat, ami már csak 4%-on tartotta magát. Egy kicsit bele voltam gabalyodva a fülhallgatómba, de mindegy. Szóval kigabalyodtam, majd visszafeküdtem. Átfordultam a másik oldalamra és egy ásító Yunho fogadott. Nem kicsit illetődtem meg a látványra, khm, póló nélkül, khm.

– Jól aludtál? – érdeklődött egy nyújtózás kíséretében.

– Aha... Te? – kérdeztem vissza, mire bólintott, mire én is bólintottam.

– Na! Gyerekek! Keljetek fel! – tapsolt egy hatalmasat Hongjoong ráadásul elég közel a fejemhez, úgyhogy sikerült jól megijednem.

– Oppa~ ezt most miért kellett? – nyafogtam fáradtan, mire megdermedt.

– Mi az, hogy Oppa? Te lány. Így nem leszünk jóban – hitetlenkedett, mire többekből is kitört a röhögés.

– Hongjoong, hagyd! – legyintett nevetve Seonghwa. – Jó lesz müzli?

– Aha – bólintottunk ébren levők.

– Akkor mindenki csinálja meg a magáét! Hajrá! – dőlt vissza.

– De Hyung! Ez nem volt szép – nyafogott Wooyoung.

– Csináljátok már!

– Pff – nyafogott tovább Wooyoung, de azért feltápászkodott, és elindult a konyhába. Én is felkeltem és bementem, úgyhogy együtt kezdtünk magunknak csinálni valamit. Csatlakozott végül még Yeosang, Seonghwa, Hongjoong és Yunho is.

– Mingi! San! Jongho! Keljetek már fel vagy nem kaptok reggelit – kiáltott nekik Seonghwa.

– Üngh – hallatszott a felettébb értelmes nyöszörgés Mingitől.

– Majd – válaszolt Jongho is.

– Hát jó. Így jártatok – mondott le róluk a legidősebb, és folytatta tevékenységét. Egy pár perc múlva Jongho is besétált a konyhába, közben Wooyounggal és Yunhóval pedig elhagytuk.

– Nem kell megvárni – legyintett ránk nézve Hongjoong, úgyhogy leültünk hárman egy matracra, és elkezdtünk enni. Nemsokára csatlakozott hozzánk Yeosang, Seonghwa és Hongjoong is. Mikor befejeztük, Jongho csak akkor csatlakozott, Mingi pedig akkor nyitotta ki a szemeit.

– Mingi, kelj már fel! San, te is! Már csak tíz percetek van – ment oda hozzájuk Yunho. – Mingusz fingusz, gyere már! – kezdte ráncigálni. A név hallatára Jongho félre nyelt és elkezdett fuldokolni, Wooyoung pedig lefordult a matracról.

– Yunho! Gonosz vagy – szenvedett Mingi, de Yunho nem tágított.

– Sanie! Ne már! – rázta őt is.

– Hagyjál már! – szenvedett San is.

– Akkor nem esztek – adta fel.

– Jól van na. Pillanat – nyújtózott Mingi majd, kikecmergett az ágyból. – Gyere! – rántotta fel Sant is, aki nem nagyon örült az őt ért ingernek. Ezután bementek a konyhába, és ők is megcsinálták, majd megették a müzlijüket. Közben mi rendesen felöltöztünk, azaz visszavettük a tegnapi ruháinkat. Yunho kedvesen megvárta, hogy a fürdőben elvonulva felöltözzek, és csak utána kérte vissza a pólóját. Kopogtak, amikor Mingi és San végre befejezték a reggelit, úgyhogy gyorsan felkapták a nadrágjukat, mi pedig beengedtük a látogatót.

– Jó reggelt, srácok! Akkor indulhatunk? – köszöntött minket Byeol.

– Igen – bólintottunk, úgyhogy kimentünk a buszhoz, amiben valóban ott voltak a csomagjaink, majd beszálltunk. Hátra beült Seonghwa, Hongjoong, Mingi, Jongho, eléjük balra Yeosang, elé Yunho, jobbra pedig WooSan. Az út csendben telt. San, Yunho, Mingi, Hongjoong és Jongho bealudtak, a többiek pedig próbálták őket nem fölverni. Mikor megérkeztünk pár perccel múlt 9. Az ébren lévők felkeltették az alvókat, majd együtt kiszálltunk a buszból. Kivettük a csomagokat és éppen indultunk be, amikor a hátunk mögül hallottunk egy hangot.