Park Jinkyong egy szerető családban nevelkedik sok baráttal, mégis érik olyan sérelmek, melyek megkeserítik mindennapjait. Elveszíti saját magát és nem találja helyét a világban, de rendíthetetlenül keresi létezésének okát. Ám váratlan fordulatot ve...
Na ki nem aludt már megint? Persze, hogy én. Éjfél körül sikerült bealudnom, persze Seonghwa akkor már rég aludt. Aztán gondolt egyet az elmém és minden egyes REM fázis után felébredtem. Így persze emlékeztem minden álmomra, de nem túl kellemes, hogy hajnali 4-ig mind a négy fázis lezajlott, mert utána már egyáltalán nem tudtam visszaaludni. De milyen dolog már az, hogy vagy kettő-négy órát alszom, vagy tizenkettő-tizennégyet? Egyik sem jó. Csak szeretnék már kilenc órát aludni egy nap. De ezzel persze túl sokat kérek. Úgyhogy megint fetrengtem fél órát, mire feladtam. Ezután néztem ki a fejemből. Meg forgolódtam még egy sort. Szóval elvoltam. De lehet forgolódni mégsem kellett volna, mert végül befordultam a fal felé. De ott nem a fal volt, hanem Seonghwa. És úristen! Ő is felém fordult, így tudtam tanulmányozni nyugodt, kisimult, tökéletes arcvonásait. Annyira gyönyörű. Amíg valaki nem látja élőben, el sem tudná hinni, hogy létezik ilyen gyönyörű teremtés. Aj, nem akarom megzavarni a forgolódásommal. Még egy ideig néztem az arcát, de álmában megfordult, úgyhogy meg kellett szakítanom ezt a hasznos tevékenységet. Vagy menjek el egy kis hajnali sétára? De nem is tudom. Amilyen jól tájékozódom, eltévednék. És a felöltözés és az ajtó nyitás is hanggal jár. Tehát az nem jó. Inkább tovább bambultam, és sajnos nem tudtam nem forgolódni. Végül megnéztem telefonomon, hogy mióta vagyok fenn. Már fél 6. Nagyszerű.
– Kyongie? – hallottam meg mögülem Seonghwa álmos hangját.
– Jaj, ne haragudj! Felébresztettelek? – suttogtam halkan. A fenébe. Így ő sem fog tudni pihenni.
– Nem tudsz aludni? – kérdezte egy ásítás kíséretében.
– Nem igazán – vallottam be kínosan és rágcsálni kezdtem az alsó ajkamat.
– Rémálmod volt? – kezdte nyugtatóan simogatni az arcomat.
– Nem. Csak túl gyorsan lejátszódott az alvás összes fázisa – biggyesztettem le az ajkaimat.
– Azzal, ha te viszont kialszod magad. Úgyhogy aludj vissza, ha tudsz!
– Biztos? Beszélgethetünk is – mondta folyamatosan simogatva a fejemet.
– Tényleg inkább aludj! – mosolyodtam el a végére.
– Hát jó – mondta és alig fejezte be a mondatot vissza is aludt. Hát ez gyorsan ment. De örülök, hogy visszaaludt. Keze viszont a fejemen maradt, amivel viszont így nem igazán tudok mit kezdeni. Ha megmozdítom lehet, hogy felébred. Viszont így én sem tudok mozogni. Majd csak átfordul a másik oldalára, addig pedig tovább elemezhetem szépségét. Amúgy belegondolva, hogy itt fekszünk egy ágyban egymással szemben és a keze az arcomon van, egészen belepirulok. Te jó ég! Totálisan zavarba jöttem. Ez így elég fura, mit ne mondjak. Úgy nagyjából húsz perc elteltével átfordult a másik oldalára, úgyhogy ismét szabadon mozoghattam. Na várjunk. Már 6 óra van. Akkor Chaeun már biztos ébren van. Gyorsan rá is írtam, remélve, hogy válaszol.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.
