10.fejezet

125 7 0
                                    

Ma végre aludhattam délig. Már szükségem volt rá. Mostanában mindig olyan korán kellett kelni. Mintha nyáron is suliba járnék. Csak most többet tanulok. XD Még fetrengtem és telefonoztam vagy tíz percet, aztán összeszedtem magam. Valahogy sikerült lejutnom a lépcsőn, de eléggé szenvedősen sikerült, mert legszívesebben egész nap heverésztem volna. Mikor leértem a nappaliba, egy chipset evő Yunhóval, egy őt ölelgető Mingivel és egy Yeosanggal találtam magam szembe, aki épp próbált kilopni egy kevés chipset a zacskóból.

– Halihó! – köszöntem nekik álmosan.

– Szia! – intettek mindhárman.

– Hogyhogy csak most keltél? – kérdezett rá Yeosang.

– Csak? – képedtem el. – Inkább már. Általában 2-ig is alszom – mondtam, mire mindhárman meglepődtek.

– Pedig egész héten te keltél az egyik legkorábban – állapította meg Mingi.

– Mert meg kellett valakinek csinálnia az ebédet – tártam szét karjaim, majd bementem a konyhába. Nem volt bent senki. Megmostam egy almát, majd indultam vissza a szobámba, de a nappaliban ülők megzavartak.

– Hát te? Máris visszamész? – hitetlenkedett Yunho.

– Még nem is ettél semmit – hitetlenkedett Yeosang is.

– Fogok – mutattam fel az almát. – Jó éjt! – köszöntem, és indultam fel a lépcsőn.

– Nehogy már visszamenj aludni! – röhögött fel Mingi. – Inkább gyere beszélgetni!

– Az alvás jobban hangzik – állapítottam meg fej rázva, határozottan.

– Ne mááááár! – nyafogott Yunho.

– De egész héten nem volt időm sorozatot nézni – mondtam lebiggyesztett ajkakkal.

– Akkor nézzünk együtt! – ajánlotta fel Yeosang.

– Oké. Ti akartátok – vontam vállat. Még nem tudják mibe mentek bele. – BL vagy bromance? – néztem rájuk kérdőn, mire mindhárman visszahőköltek.

– He? – nyögte ki végül Mingi.

– Boy Love vagy bromance? – kérdeztem ismét.

– Ugye nem gondolod komolyan? – kérdezte Yunho fintorogva.

– De. Ti akartátok, hogy maradjak. Választhattok – vigyorogtam ördögien.

– Nem lehetne inkább egyszerű komédia? – nézett rám reménykedve Yeosang.

– Nem nem – ráztam a fejem. – BL vagy bromance?

– Mennyire durva a bromance? – kérdezte Mingi.

– Nem annyira. Igazából két személy, az én világomban fiú, akik nagyon szeretik egymást. Nem jönnek össze, csak egymás nélkül nem tudnak létezni – magyaráztam.

– Miért kéne nekünk ezt nézni? – szenvedett Yeosang.

– Nem tetszik – rázta a fejét Yunho.

– Nem sokkal melegebb, mint Mingi és Yunho vagy San és Wooyoung – mondtam, mire Yeosangból kitört a röhögés, Yunho pedig azonnal ellökte magától Mingit.

– Ilyet ne is mondj! – rivallt rám Yunho, mire én is elnevettem magam.

– Pedig olyan kis aranyosak vagytok – kezdtem fanolni.

– Jesszus! Te és a yaoi mániád – kezdte magát takargatni, amin már Mingi is röhögött.

– Mik a bromance lehetőségek? – kérdezte végül Yeosang.

Az életem értelmeWhere stories live. Discover now